Függetlenek eredményei

Egyéb


szalontudo2.jpg
Ascher Tamás a Szalontüdő című filmben

 (MTI) - Mint arról korábban már beszámoltunk, a Magyar Független Film és Video Szövetség 54., négynapos országos seregszemléjén a versenyprogramban 38 filmet vetítettek le, amelyek mellé az előzsűri még hat alkotást válogatott a nevezett filmekből.
        Az első három helyet Fehér Zsuzsa Gyurika, Káldy László Tavaszig még tíz nap biztos hideg, valamint Mester Ákos Hiány című alkotása szerezte meg. Operatőri díjjal Kotnyek Istvánt jutalmazták a Távol című filmért. A közönségdíjat Szalay Kristóf Deus ex machina című alkotása nyerte el.
        Hét film - a Kötél által, a New York - Budapest, A Huszár és a Pásztorlányka, a Sztálin kantáta, a Szalmazsákos éjszakák, az Egy szavazat, valamint a Villanás a végtelen időben - alkotóinak munkáját különdíjjal ismerte el a zsűri.
  

Korábban: