Fülei Balázs és Xantus Géza kapták idén a Szervátiusz Jenő-díjat

Művészet

A Szervátiusz Alapítvány azokat a művészeket díjazza, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. Idén Fülei Balázs zongoraművész, valamint Xantus Géza csíkszeredai festő- és grafikusművész vehette át a Szervátiusz Jenő-díjat.

Fülei Balázs. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fülei Balázs. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az alapítvány közleménye idézi Árkossy István festőművészt, írót, aki Xantus Gézát méltatva a díjátadón azt mondta: aki a láthatatlan láttatását tűzi ki célul, annak kiindulásként végletekben és szélsőségekben kell gondolkodnia. Xantus, a képalkotó, a teológus ezt teszi: formateremtésének egyik pólusán a természethű figuralitás áll, a másikon viszont a teljes absztrakció – méltatta a művészt.

„Hitelesen megfestett szép alakjai akár a preraffaelitákat is idézhetik, akik felelősségük tudatában igyekeztek kivezetni koruk tévelygő művészetét a hűvös akadémizmusból a vágyott, a klasszikus eszmények irányába” – mutatott rá. Árkossy István szerint Xantus Géza „nem tesz utalást semmilyen korhangulatra sem”, emiatt jelennek meg képein az időtlenség „stílustalan köpenyeibe burkolt, lebegő emberi alakok”.

Az alapítvány tájékoztatása szerint Fülei Balázst méltatva Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója kiemelte, hogy a természethez és a természetességhez, „az eredendőhöz, őserőhöz, ősszépséghez való végtelen vonzódás” köti össze leginkább Szervátiusz Jenőt és Fülei Balázst. A Liszt-díjas, Artisjus-díjas Fülei Balázs nemzedéke kiemelkedő zongoraművésze, aki a Steinway hivatalos művésze, a Zeneakadémia docense és 2015 óta a kamarazene tanszék vezetője. Emellett a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban az Echo Nyári Akadémia alapítója és művészeti vezetője, valamint az Auer Trió alapítója – emlékeztetett Devich Márton. Fülei Balázsnak legalább egy tucatnyi lemeze jelent meg többek között Brahms, Liszt, Schubert, Dvorák, Mendelssohn, Beethoven, Debussy, Ravel, Bartók és Grieg műveivel. Fellépett a New York-i Carnegie Hall, a bécsi Konzerthaus, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium, a tokiói Kioi Hall, az amszterdami Concertgebouw színpadán, koncertezett Indiában és Vietnamban – sorolta Devich Márton.

A díjátadón kiosztották az egy évre szóló Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat is, amelyet Simó István, a csíkszeredai Nagy István Líceum diákja érdemelt ki ígéretes tehetségéért.

A díjakat odaítélő Szervátiusz Alapítványt a 2018 áprilisában elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész feleségével alapította 2003-ban édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján. Egyúttal édesapja emlékére létrehozta a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira. Szervátiusz Jenő 41 éve, szeptember 15-én hunyt el, ezért a szeptemberi díjátadás egyúttal tisztelgés a nagy szobrász előtt.