Átadták a Szervátiusz Jenő-díjakat

Makoldi Sándor Gyula szobrászművész és Hayde Tibor építész kapta idén a Szervátiusz Jenő-díjat.

972916fd-4569-484d-addd-be81831be75d.jpg
Makoldi Sándor Gyula bodrogkeresztúri szobrászművész a tarcali önkormányzat megrendelésére 5/4 arányú szobrot készít a honfoglaló vezérek egyikéről, Tarcal vezérről. Fotó: Oláh Tibor / MTI

A Szervátiusz Alapítvány azokat a művészeket díjazza, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. A díjakat hétfőn, Szervátiusz Jenő (1903–1983) halálának 42. évfordulóján adták át az alapítvány budapesti székházában.

Makoldi Sándor Gyula szobrászművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért vehette át az elismerést. Hayde Tibor építészt méltatva Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke azt mondta, hogy az alkotó erős hitet tett az organikus magyar építészet mellett.

A Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat idén is erdélyi diák vehette át: a marosvásárhelyi Kis Evelyn, a helyi Művészeti Líceum diákja egy esztendeig kapja a támogatást a Szervátiusz Alapítványtól.

A 22. alkalommal tartott díjátadón Szervátiusz Klára, az alapítvány kuratóriumának elnöke Vejkey Imrének, a parlamenti imaszoba létrehozójának ajándékozta Szervátiusz Jenő Madonna-domborművét, hogy az Országházban kapjon helyet. Az ünnepségen részt vett Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár.

A díjakat odaítélő Szervátiusz Alapítványt a 2018 áprilisában elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész feleségével alapította 2003-ban édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján. Egyúttal édesapja emlékére létrehozta a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira.

Ez is érdekelheti

Július 26-án történt

„Művészetet magyart, de egyetemesen emberit kell teremtenem. Úgy kell a szobrászatban alkalmaznom a század plasztikai törvényeit, hogy általuk ennek a népnek a nyelvén, ennek a népnek a múltját, történelmét, tragédiáit, katartikus élményeit fogalmazzam meg” – mondta az 1930. július 26-án született – és 2018-ban elhunyt – Kossuth-díjas szobrászművész, Szervátiusz Tibor. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó nevéhez olyan szobrok fűződnek, mint az Ősnemzés, a Napisten ébredése, a Dózsa halála, a Kalotaszegi anya és a Kolozsvári Krisztus.

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – hatvan éve hunyt el Tamási Áron

Hatvan éve, 1966. május 26-án hunyt el Tamási Áron Kossuth-díjas író, az Ábel-trilógia, valamint a Szűzmáriás királyfi, a Jégtörő Mátyás és a Hazai tükör című regények, illetve az Énekes madár, a Tündöklő Jeromos és a Csalóka szivárvány című színművek szerzője.

Budára költöztem – Márai Sándor-emlékkiállítás nyílt Krisztinavárosban

A március 26-án nyílt kiállítást a Márai Sándor-emlékév alkalmából állították össze, és az I. kerületben található Virág Benedek Házban kapott helyet.

Hírmozaik – március 22.

A Balaton védelmére hívja fel a figyelmet a Strand Fesztivál, jubileumi programok a Memento Parkban, fotópályázatot hirdet a Magyar Vöröskereszt – hírösszefoglalónk.