A Sienta la cabeza látványfodrászatát az jelzi már messziről, hogy a környéken jelentősen megnövekszik a zöldhajú dzsinnek egy négyzetméterre eső száma, most például hárman vihorásznak egy kupacban, neonzöld csúcsocskákkal a fejükön.
A színpadon komoly hadműveletek folynak, a talpig harci díszben parádézó két fodrász - akik mindketten maszk-szerű, színpompás sminket, túlkanyarított, koboldos szemöldököt, tűzpiros és fekete feltekert fonatokat viselnek - éppen hétköznapi, szelíd barnákat alakítanak át mesebeli lényekké. A társaság vezetője, a Brazíliában született Fafá Franco eredeti szakmáját tekintve pszichológus, aki tíz éve egy meglepő pályamódosítással fodrásznak ment, és létrehozta ezt a látványos, fodrászatot és performanszot ötvöző műfajt, azóta pedig csapatával már bejárta a világ legfontosabb utcaszínházi fesztiváljait. Nem sokat teketóriáznak most sem, alkalmi modelljeiket villámgyorsan berántják fantáziabirodalmukba, hogy ezüstszínű csápocskákkal, pirosban és sárgában pompázó lángnyelvekkel, kék villámokkal felszerelve bukkanjanak fel újra, egy különös, jóval színesebb és izgalmasabb párhuzamos világ követeiként. A Szigeten rengeteg ilyen hírhozót engednek szabadjára, már nem csodálkozom, amikor később belefutok egy kislányba, aki neonrózsaszín, hármas seprűcskéket visel a fején, mint egy jószándékú űrlény.
Hívogatóan színes, harsogóan zöld, elsőre bábszínház-díszletre emlékeztető objektum vonz magához. Hisz ez maga a Paradicsom! A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fából készült dzsungelmakettjében Ádám és Éva incselkedik egymással, köztük a kígyó tekereg, egy tigris gyümölcsöket falatozik, egy csíkos cica halászik, fent meg pillangók csapkodnak, és mindenhol víz, mely imitt-amott halkan csepeg, folydogál. Az installáció előtt hosszú pult, - tekintsük műszerfalnak - egy tucatnyi damilra kötött fadarabbal, ha egyiket-másikat meghúzzuk, a paradicsom egy-egy részlete megelevenedik: tekereg a kígyó, tollasozik az első emberpár, kattogva röpködnek a lepkék. - A biciklis majmot hogyan lehet mozgatni? - érdeklődik egy srác, mire kiderül, hogy az az egyetlen, ami túl bonyolult volt, és nem készült el, csak úgy mozog, ha kézzel hajtják. A dzsungelgazda megértően teljesíti a kívánságot, megmozgatja a kismajmot. - Mindig az kell, ami nincs, igaz? - kérdezi szelíden.
- Jöjjön csak, kedveském, foglaljon helyet - invitál barátságosan a Szépemlékgyűjtő piros sátrába egy otthonkás, hajcsavarós, hajhálós néni, aki feltehetően a Sziget legjobb one woman show-ját nyomja le. - Feltegyek egy kis zenét, hogy otthonosabban érezze magát? Korda Gyurit vagy Szécsi Pált? - faggat, miközben az elmúlt fél évszázad szuvenírjeivel elárasztott sátorban a leopárdmintás takaróval letakart, kutyás gobelin párna felé terelget. A méretes sátorban teljes az időutazás, egy komplett lakás úszott ide a hatvanas évekből, annak minden retro-kacatjával, ízléstelen, suta dísztárgyával: gombszemű, műanyag állatkák, kis porcelán nippek, színváltós szentképek tolonganak egymás hegyén-hátán a rozoga vitrinekben. - Az én drága jó férjem Szépemlékgyűjtő volt, ezek az ő dolgai, mondták a gyerekek, hogy kivisznek a Szigetre, hogy mindent megmutathassak a népeknek! Dehogy mutogatom én magam, förmedtem rájuk, aztán csak megértettük egymást... - kerepel levegővétel nélkül, közben Szécsi Pál is rázendít, szlalomozom a fura időkapszulában a giccstárgyak között, míg a néni harsányan kiabál tovább. - Tudja, nem azért hangosítottam ám fel, mert süket vagyok, hanem hogy elnyomjam a kinti zenéket! Nézze, ezt az uram csinálta a katonaság idején, söröskupakokból! - lenget egy vadászfigurának tűnő, valóban kupakokból összeeszkábált kis szörnyet felém, majd fellebbenti a terítőt a szoba sarkában álló bizarr féminstallációról - És itt egy másik munkája, erre nagyon büszke volt: az Eiffel-torony! - Otthonkás háziasszonyom szája be nem áll, ömlenek az anekdoták, hajcsavarói barátságosan billegnek, miközben próbálok belesni a több dioptriás, vastag SZTK szemüveg alá, ki a csuda lehet ez a csaj?
