Furfangos farkincák
A jobbára rímtelen, szellemes mondókák a magyar nyelv zoójában kelnek életre. Egy toldalék-farkinca kalandozik ("miért kicsinyítőképzőzzük / a rókát meg a macskát?"), lengenek az ékezet-farkincák (a kutya meg a tyúk az á betű vesszője helyett magán az á-n huzakodik, az egér "beszalad az óvó néni / szoknyája alá. az év / végén egerbe szoktak / kirándulni. ilyenkor / a farkincáját lehagyja / magáról, és arra / játszik, hogy ő egy város"), alaki azonosság jelöli ki egy hal szerepét ("a csuka folyton bezárja / a folyók és patakok ajtaját") és így tovább. Látszólag a svéd gyerekversekként számon tartott és kedvelt szövegecskék karakterét veszik át a Kalligram Kiadó újdonságában a gyermeki ésszel kombináló, komolykodó felnőtt módjára töprengő, ökörszem vagy kutyanyelv alakú versek. De a svédnél több bennük a magyar. Például a magyar irodalmiság, akár váratlan szövegkölcsönzés formájában ("az almasün felesel. / kis teste hangtalan vacog"), s a magyar írósság ("rókai mór, a híres író / nem selypített"). A hat éven aluliak számára megnyílik az észrevétlen (vagy igencsak észrevehető, boldogító) nyelvi világjárás nagykapuja, s a hasonló kötetekben illő, de burkolt pedagógiából sincs hiány: Ha jókai nem selypített, holnaptól te is ki tudod mondani a r hangot! Csak itt épp fordított a nevelés logikája: jókai helyett rókai, azaz - jépa, jetek, mogyojó.
Ez a kifordítom-befordítom technika adja a kitűnő költő, író, esszéista (igaz, nem mindig egyenletes színvonalú) gyűjteményének szava-borsát. A (tizen)hat éven felüliek egyik megörvendeztetője a stiláris erotika, a finoman módosított gólyamese. Már az iménti egér is megérte a pénzét: pajzánul farkincázott. A harist szép női combokra húzzák, és "gyakran felmerül a kérdés: / melyik madárnak van a legszebb / női combja", "a kecske a legerotikusabb állat" (tessék meg-, illetve mek-, meeknézni, miért).
A nyelvben élő irodalom, az irodalomban élő nyelv talált magának e kötet lapjain animális (állatira lelkes) játszóteret (és Fero Lipták személyében remek illusztrátort). Nem ujjong-e fel egyszerre kicsi (Tüskevár! Téli berek!!!) és nagy (hurrá, nézőpont-váltogató személyragozási absztrakció!), ha ezt hallja, olvassa: "matula bácsi az állatkertben / leggyakrabban a pézsmatulok / ketrecét látogatja meg. // sokáig ül előtte, s közben / ragoz: én pézsmatulok, / te matulod, ő matula"? Kisfiunk-kislányunk talán már alszik, hogy holnap kipihenten kerüljön az óvó néni szeme elé, mikor magunk még a madarakov testvérekről, bagolyov és kakukkov filozofálásáról mormolunk, vagy az egyik borzverssel a hamleti létre kérdezünk: "b or z? / az angolok nagyon utálják / ezt az állatot, mert / sosem tudják eldönteni, / hogy mit akar". (Ez az eset - tesszük hozzá -, amikor a borz tubi.)
A nyelvi gegek és a hozzájuk toldott summák gazdagsága, szellemessége, mélysége - mint kiderült - leginkább idézet formájában közvetíthető. A részletes elemzést vígan elviselnék, ám e keretek közt a túlmagyarázást nem. Tehát befejezésül Némethtel együtt mondom derűsen: "én, / lesaurus minden állatot, / elég volt, / kilépek a fejlődésből".