Füstölnivalók

Vörösváry László ugyan életében egyetlen cigarettát sem szívott el, de vonzódott a különleges formájú, díszes pipákhoz és szipkákhoz, amelyeket később fia hatására a dohányzás minden aspektusát bemutató gyűjteménnyé fejlesztett. Ezt a páratlan anyagot mutatja be a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Füstölgéseink című kiállítása a szárított dohánylevéltől kezdve egészen a kortárs kellékekig.

Vörösváry László könyvkiadó nem volt a szó szoros értelmében vett gyűjtő, azonban „szeretett szépen lakni”: az esztétikum iránti fogékonysága pedig kiterjedt a különleges kinézetű, egyedi mintázatú faragott pipákra és szipkákra is, habár ő maga sohasem gyújtott rá. Fia, Ákos tanácsára kezdett gyűjteményt építeni, és érdeklődését minden olyan tárgycsoportra kiterjesztette, amely valamilyen kapcsolatban áll a dohányzással.

Dohányzástörténeti kollekcióját 1989-ben meghívták a Néprajzi Múzeumba. Az apa halála után a gyűjtemény fiára, Vörösváry Ákosra, az Első Magyar Látványtár megalapítójára szállt, aki tovább gyarapította a tárgyanyagot, amely most a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban mutatkozik be a maga teljes pompájában.

Igazán lenyűgöző a gyűjtemény sokrétűsége, hogy a dohányzásnak milyen sok aspektusát képes sorra venni, kezdve a dohányzás kellékeitől egészen azokig a kortárs művészeti alkotásokig, amelyek valamilyen módon kapcsolathatók a cigarettához.

Az első egységben még egy szárított, préselt dohánylevelet is alaposan szemügyre lehet venni, a hozzá tartozó tabló pedig tájékoztat arról, hogy a dohány a burgonyafélék nemzetségébe tartozik, és a mérgező nadragulyával is rokon. Mellette különféle izgalmas tárgyakat látunk, például egy tojás alakú szivartartót, egy dohányárszabást tartalmazó, 1856-os hirdetményt, egy vitrin mögött pedig Vörösváry legkedvesebb darabjait, csodásan faragott tajtékpipákat és fapipákat tekinthetünk meg.

Aztán továbbhaladva a tablók mesélnek a dohányzás elterjedéséről Európában, valamint a termesztéséről, miközben olyan különleges tárgyak kerülnek a szemünk elé mint a fából készült, intarziás gyufatartók, egy dohányvágó eszköz vagy egy dohánytartó zacskó. Kunkovács László fotóin napszámos férfiakat és urakat látunk: míg előbbiek a földeken termesztik az elszívni valót, addig utóbbiakat pipázás közben kapták lencsevégre.

A kiállítás multikulturális részében a keleti népek dohányzási szokásairól informálódhatunk, miközben megcsodálhatjuk a közel-keleti népek vízipipái mellett a Távol-Keletről származó tubáktartókat.

A kiegyezést követően létrejött a Magyar Dohányjövedék, a dohány iránti igény növekedése következtében újabb és újabb dohánygyárakat alapítottak: 1915-ben már 22 dohánygyár üzemelt Nagy-Magyarország területén. 1930-ban a külföldi különleges termékeket is beszámítva 450 fajta dohányáru közül lehetett választani, néhánynak a dobozát vitrinben láthatjuk.

A ‘20-as évek végén megjelentek a dohányzás káros hatásairól szóló tanulmányok. 1930-ban létrejött a Nikotex Rt., amelynek feladata volt a kevésbé egészségtelen termékek kifejlesztése. A kiállításban láthatók a kor legismertebb márkáinak reklámplakátjai mellett a Nikotex propaganda anyagai, amelyek között szerepel néhány mókás darab is. Például egy nagy fa cigarettásdoboz tartó, amelyen felirat hirdeti, hogy a Nikotex védi az egészségünket, vagy egy apró, szív alakú, porcelán dísztárgy, amelyen így szól a felirat: Nikotex, a szív barátja.

Továbbhaladva megismerjük a cigarettázás és a szivarozás kulturájának kialakulását és változásait, majd a következő egységben nosztalgiázhatunk kicsit, hiszen a trafikok és azok furcsa, szürreális világa kerül elő, ahová az emberek nemcsak vásárolni tértek be, hanem megbeszélni a trafikossal életük aktuális eseményeit. Ezen a részen elnézegethetjük a 20. század első feléből származó vizitkártyákat vagy az ezerféle mintájú papír gyufásdobozokat.

A kiállításban külön egységet szenteltek a nők dohányzásának. Szendrey Júlia volt az első nő Pesten, aki rövidre vágott hajjal, nadrágban járt, emellett pedig lelkesen szivarozott. Nem sokkal ezután a nők dohányzása szorosan összefonódott az egyenjogúsági mozgalmakkal, az új jelenség pedig új illemszabályokat is hozott, amelyről egy részletes leírást is olvashatunk a kiállításban: egy hölgy "a cigarettát sohasem feledi ajkai között anélkül, hogy ujjai közé ne fogná, s beszéd közbe nem szorítja ajka szegletébe." "Csak ajkához érinti, szippant belőle, természetes módon fújja el a füstöt, némely pikáns szépségnek meg van engedve, hogy finom kis orrán át bocsássa ki, de affektálás nélkül."

Külön rész foglalkozik a pipázással: egy nagy vitrinben különféle fajtájú és formájú pipákat és sétapálcákat nézegethetünk, valamint a tér közepén egy asztalos vitrinbe tajtékpipák és szivarszipkák kerültek.

Előrehaladva pedig egyre inkább a dohányzás mint kulturális jelenség kerül fókuszba. Ennek megfelelően látunk Marlboro reklámfotókat, könyvborítókat, amelyeken dohányzó szereplők vannak, újság- és magazincímlapokon cigarettázó sztárokkal, filmekből kiragadott pillanatképeket, amelyeken épp rágyújtanak, valamint olyan színházi fotókat, ahol szintén füstölnek.

E rész különleges darabjai Molnár Edit híres írókról készített fotósorozata. Mások mellett Nagy László, Pilinszky János és Kondor Béla látható dohányzás közben.

A kiállítás előterében a dohányzás káros hatásaira figyelmeztető plakátok mellett kortárs művészek témába vágó alkotásait is megtekinthetjük. Ezek közül is kiemelkedik a nemrég elhunyt Šwierkiewicz Róbert: Vincent széke című installációja, ami mellett a Van Gogh művének reprodukcióját is kiállították.

Kocsis Katica

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond