Április 22-én virtuális programmal nyílik a Ferenczy Noémi-díjas dizájner kiállítása a FUGA-ban.

A FUTURISTIC textilkollekciót a XX. század első évtizedeit meghatározó osztrák műhely, a Wiener Werkstätte, ezen belül is Koloman Moser és Josef Hoffmann munkái, valamint Kandinszkij művei és Pedro Almodóvar 1990-es években készült filmjeinek látványos dekorativitása inspirálta. Szintén nagy hatással volt az alkotóra a spanyol művész-tervező Jaime Hayon munkássága, akinek bútorai, tárgyai a különféle műfajok közötti átjárhatóságot hangsúlyozzák, a művészet, a dekoráció és a formatervezés közötti vékony határvonalon egyensúlyoznak. A kollekció létrejöttében jelentős szerepet játszott Ligeti György zeneszerző Musica ricercata című műve is, amelyet a tervező lánya (Radnóti Róza zongoraművész) éppen a tervezés időszaka alatt gyakorolt.

„Fontosnak tartom a különböző művészeti ágak közötti párbeszédet, éppen ezért nagy örömöt okozott, hogy a korábbi TEXHIBITION című kiállításunk éppen a FUGA-ban rendezett Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál kulisszájául is szolgálhatott. Különös érzés volt, hogy a textilek milyen hozzáadott élményt nyújtottak a nézőknek és a zenészeknek egyaránt. Ez a termékenyítő találkozás adta az ötletet a további együttműködésre. A FUTURISTIC kollekcióban tárgyiasult ritmusok, repetitív motívumok, kisebb és nagyobb formai egységek arra az elhatározásra ösztönöztek, hogy a jövőben együttműködjünk a Átlátszó Hang Újzenei Fesztivállal.

A közös gondolkodás első lépéseként felkértem Horváth Balázs zeneszerzőt, a fesztivál egyik alapítóját, hogy fogalmazza meg azokat a közös pontokat a textiljeimmel kapcsolatban, amelyek inspiráló hatással lehetnek zenei oldalról.”

Szigeti Szilvia komoly felelősséget érez a Magyarországon korábban vezető szerepet betöltött ágazat, a textilipar és a textiltervezés iránt. Ezért 1986 óta nemcsak a saját kollekcióit fejleszti, hanem minden eszközt és fórumot megragad a szélesebb körű hazai és nemzetközi szintű, a szakma jobbítását, fennmaradását célzó projektek szervezésére.

„Az eltelt közel három évtizedben sajnos tanúja voltam a textilipar leépítésének Európában és Magyarországon egyaránt. Ezt ellensúlyozandó, több jelentős projektet hoztam létre. 1986–2004 között részt vettem egy filmnyomó üzem alapításában és működtetésében Ikladon; 1994-ben kollégáimmal együtt megalapítottam az Eventuell Galériát, ahol az általunk fejlesztett és kivitelezett textileket, valamint fiatal kollégák munkáit mutatjuk be; 2014 óta minden évben megszervezem a TEXHIBITION című projektet, mellyel segítem a textiltervezők és gyártók közötti együttműködések kialakítását. Az így létrejövő fejlesztéseket a Radnóti Tamás belsőépítésszel 2004 óta közösen szervezett »madeinhungary«, Határtalan Design és TEXHIBITION tárlatokon mutatjuk be.

A koronavírus-járvány még fontosabbá tette a »gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan« szlogen jelentését.”

A FUTURISTIC lakástextil-kollekció a korábbi fejlesztések szerves folytatása, amit a TEXHIBITION és a Határtalan Design kiállításokon kívül más jelentős hazai és nemzetközi eseményeken is szeretne bemutatni. A FUTURISTIC sorozatgyártásra alkalmas egyedi prototípus széria, amelyet digitális nyomással a Lénárd Kft. kivitelezett.

A megnyitó ezen a linken követhető április 22-én, 19:30-kor.

Fotók forrása: FUGA