Ganxsta Zolee Winnetou lesz

Egyéb

 

(MTI) Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója elmondta: bár az idei év jóval szerényebb költségvetést hozott, igen színvonalas, színes programot sikerült az újszegedi színpadra állítaniuk. Két vendégelőadásnak ad helyet idén nyáron az Újszegedi PORT.hu Színpad: a kecskeméti Katona József Színházból sokak gyermekkorának kedvenc története, a Winnetou érkezik, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata pedig egy örökzöld favoritot, a Hyppolit, a lakájt adja elő. Réczei Tamás rendező, a kecskeméti teátrum művészeti vezetője az ismert Karl May-sztori alapján készítette el saját verzióját, amely izgalmas nyelvi fordulatokkal beszél egyebek mellett a barátság kezdetéről, a kultúrák találkozásáról. Igazi családi szórakozásnak ígérkezik a zenés darab, mely július 20-án és 21-én kerül színre.
    

Mint a rendező elmondta: ez olyan gyerekelőadás, melyen a felnőtt sem unatkozik. Ganxsta Zolee alakítja a főszerepet, akit tavaly már láthattak a szegedi nézők ? akkor Popeye-ként ? az újszegedi színpadon. Galambos Attila dalszövegeihez Szemenyei János írt zenét.
    
A legendás film forgatókönyve alapján készült a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkciója, a Hyppolit, a lakáj, amelyet augusztus 10-én és 11-én láthatnak a nézők. Várhatóan igazi békebeli hangulatot varázsol a társulat a ligetbe, hiszen Eisemann Mihály örökzöld dallamai csendülnek fel az előadásban, amelyet Megyeri Zoltán rendezett. A címszerepben Kovács Nemes Andort láthatja a közönség mások mellett Csernik Árpáddal és Pesitz Mónikával. Amitől a sok egyéb adaptációhoz képest más az előadás, hogy a színészek zenélnek is a produkcióban ? mondta el Megyeri Zoltán. Náluk nem ritka, hogy a színészeknek a játék mellett több feladatot is el kell látniuk és nem ez az első olyan darab, amelyben aktívan zenélnek is a szereplők ? tette hozzá.
  
Idén is megrendezik az évek óta nagy sikert arató Szegedixie Gálát, amellyel az április 20-án elhunyt Joe Murányi jazzklarinétosra emlékeznek. A július 29-i előadáson a Háló Pál vezette Storyville Jazz Band mellett a Szekszárdi Jazz Orchestra, a Molnár Dixieland Band és a jazz, blues és gospel afroamerikai nagyasszonya, Janice Harrington lép fel.
    
Az állandó programok közül a Néptánc Gála július 6-án és 7-én nyitja meg az újszegedi színpad műsorát, majd július 15-én a Nótaesttel folytatódik a program.