Gárdonyi Géza, az ismeretlen ismerős

Különös helye van az irodalomtörténetben Gárdonyi Gézának. Nem tartozott egyetlen iskolához, és ő maga sem volt akkora hatással, hogy iskolát teremtsen. Két világot kötött össze úgy, hogy az egyikhez már, a másikhoz még nem tartozott. Az egyiket meghaladta, a másikat nem ért(ett)e meg. A 19. századból hozta magával a romantikát és az anekdotázó kedvet, de túllépett Jókain és Mikszáthon. A 20. századi naturalizmus és realizmus megjelent nála, de nem olyan sötét színekkel, mint barátjánál, Bródynál – aki A bor sikerén felbuzdulva írta meg A dadát és A tanítónőt – vagy Móricznál. A lélekábrázolásra nagy hangsúlyt fektetett, de az ő karakterei mélyebben gyökereztek a természetben, nem voltak annyira rebbenékenyek, mint Kosztolányi alakjai.

A név rejtélye

Agárdpusztán született Ziegler Géza néven, írói nevét a szomszédos Gárdony után választotta. Először az 1881. május 5-én az egri Füllentő című lapban megjelent humoreszkjét szignálta Gárdonyi Z. Géza néven, az 1890-es évektől már kizárólagosan a Z. nélküli verziót tüntette fel művei fejlécén. Bizonytalan, hogy hivatalosan mikor változtatta meg nevét. 1882-es tanítói oklevele, 1884-es sárvári osztálytanítói bizonyítványa, 1885-ös házassági anyakönyve Ziegler névre szólnak, 1887-ben született első gyermekét már Gárdonyiként anyakönyvezték, néhány, az 1890-es évekből származó okmánya viszont még továbbra is Ziegler Géza néven érvényes.

Voltak azonban művei, amelyeket álneveken szignált. A pesti Kálvin téri református kollégiumban került a kezébe a Don Quijote, és Cervantes regénye akkora hatással volt rá, hogy újságíróként Don Gitárosz, Don Vigole, Don Copé álneveket is használt. A győri szerkesztőségi mindenes dr. Yang, a török szultán nyugalmazott háremorvosa nevében osztogatta életvezetési tanácsait, néhány hónappal később Szegeden – továbbra is szerkesztőségi mindenesként – mint dr. William Black kelet-indiai orvos hintette az igét. Volt Figurás Feri, Figurás Géza, Ista Pista, Katufrék Fekete Géza Pétör, Mindentudó Gergely bácsi, Mummery Róbert, Paprika János, Répa Matyi, Somogyi lantos, Tamásffy dr., Vén Hegedős is. Már befutott írónak számított, amikor a politikából egyre jobban kiábrándulva, apja bujdosó álnevén mint Nemeskéri Sándor rajzolta meg nem kevés malíciával „parlamentünk jeles figuráit”.

A családi örökség

Gépész apja nyughatatlanságának köszönhetően született épp Agárdpusztán, az elemi iskola befejezéséig a család élt Budán, Sályon, Hejőcsabán, Jajhalmon, Tiszalucon. A gyerekkori élmények mélyen megmaradtak benne: felfedezhetők Az én falum, A báró lelke, az Aggyisten, Biri, A bányász, A bor karaktereiben.

Apjától örökölte széles műveltségét, könyvszeretetét, humorra hajló elbeszélő készségét, „befelé mosolygó természetét”, a hazaszeretetet, a hősiességet és a függetlenségi eszmét, ami A lámpás és az Egri csillagok fő mozgatórugója. (Történelmi regényei hiteles háttérrel, de mindig saját korának kérdéseit vizsgálták.) Nem véletlen, hogy amikor már elismert íróként, a Petőfi és a Kisfaludy Társaság, az Akadémia tagjaként Tisza István képviselőséget ajánlott neki, így válaszolt: „Ha nagyméltóságod az országban mindenkit megvásárol, a világosi fegyvergyáros fia becsülete akkor sem eladó.”

A millenniumi ünnepségek elvei miatt finoman szólva sem
villanyozták fel: „A király beszédétől meg a Gotterhaltétől az ezredik ünnepen
rosszul lettem. Ebéd után betegen feküdtem le” – jegyezte fel naplójába. És
egyfajta zarándokútra indult, amelyen meglátogatta a félegyházi csatamezőt, kereste
Petőfi sírját, gyűjtést kezdeményezett Petőfi-szoborra, Petőfi-körképet
tervezett és ünnepséget a Vérmezőre, ahol pogány szokás szerint akarta
megünnepelni az államalapítást.

A pályaelhagyó tanító

Apja kívánságára ment az egri érseki tanítóképzőbe. A család nehézre fordult anyagi helyzete miatt a diákévek a nélkülözés éveit jelentették. De még valamit: irodalmi ambícióinak egyre nyilvánvalóbb voltát. „Istenem, beh szeretnék az irodalmi pályára lépni!” – írta 1881-ben naplójába. Erre azonban még éveket kellett várni.

A néptanítói pályát Karádon kezdte. A munkával járó alacsony
fizetés és a megbecsültség hiánya nyomasztotta. Egyik faluból a másikba került,
szakmai és magánéleti csalódások érték, elkeseredettsége akkorára nőtt, hogy
ferences szerzetesnek is jelentkezett. Nem vették fel, de elkerült Sárvárra,
ahol a fizetés továbbra sem volt sok, ám felettese támogatta önképzését. 1884
szeptemberében a néptanítói pálya csúcsára ért: kántortanítónak választották
meg Dabronyban. A remények megvalósulását az anyagi gondok továbbra is
akadályozták, ám úgy tűnt, magánélete révbe ér: megházasodott.

Pályaelhagyóként Győrbe került, ahol végre főállású újságíróként dolgozhatott. Igaz, a Hazánk lap mindenesének lenni pontosan ugyanolyan robotot jelentett, mint tanítani. 1886. január 1-jén kilépett a szerkesztőségtől, és megalapította a Tanítóbarát című folyóiratot, illetve kiadta a Néptanítók Naptárát.

Cikkeinek fő célja volt, hogy saját tapasztataira építve összefogásra és érdekeik közös védelemére hívja fel volt kollégáit. Nyíltan írt a néptanítók megalázó helyzetéről, alulfizetettségéről, szellemi kiszolgáltatottságáról és a helyi hatalmat birtoklóktól való függőségről, bírálta a kormány és benne Trefort Ágoston intézkedéseit. Három évig tartott ki Gárdonyi lendülete, változást nem hoztak, szakcikkeit lassanként tárcák, novellák, humoros karcolatok váltottál fel, amelyeken már ott lebegett Göre Gábor szelleme.

Lassan lépett előre, de egyre több lap foglalkoztatta a Budapesti Hírlaptól a Magyar Sakklapig. Rövid aradi kitérő után visszaköltözött Budapestre. Egri diáktársa, Bródy Sándor segítségével került állásba, szegedi ismerőse, a fővárosba került Pósa Lajos szintén anyagokat várt tőle. Rendre írta Nagyapó és Göre Gábor leveleit – ez utóbbiakat egyre nagyobb közönségsikerrel és egyre kisebb belső kényszerrel, de végre anyagilag rendbe jött. Belső munkatársnak hívták a Pesti Hírlaphoz, és felajánlották a Néptanítók Lapja szerkesztését, ám mindkettőt visszautasította.

Az elhivatott tanuló

Sem a kollégiumban, sem a tanítóképzőben nem tartozott a legjobbak közé Gárdonyi Géza, de az elmélyült tanulás mindig jellemző volt rá. Sárvári tanítóként volt ideje, ambícióit felettese, Barabás György főtanító is fűtötte, ezért németül, angolul, franciául tanult. Lefordította Shakespeare Julius Caesarját és Victor Hugo Századok legendái című munkáját.

Amikor dr. Yang leveleit írta, elkezdte a török nyelv
tanulását, ennek az Egri csillagoknál komoly hasznát vette. Feszty Árpád
titkáraként a körkép inspirációjára olasztanulásba kezdett, ekkor lefordította
az Isteni színjáték első részét, a festő számára pedig a Pokol-körkép
tervét. Az I. világháború alatti időszakban kezdett a tibeti nyelv tanulásába, hogy
minél behatóbban tanulmányozhassa a keleti filozófiákat.

Történelmi regényeihez, az Egri csillagokhoz, A
láthatatlan emberhez, az Isten rabjaihoz komoly kutatómunkát
végzett, levéltárakba járt, szakértőkkel levelezett, szakirodalmat olvasott,
külföldre utazott helyszíni szemlére. Mindez komoly költségeket jelentett neki
– Göre Gábor és Nagyapó fedezte mindet –, a megtérülés pedig egyáltalán nem
volt garantált. „Ha tetszik, ha nem, én többé aligha vállalkozom ily alapon
regénycsinálásra. Gazdag embernek való mulatság az ilyen! Aztánhát ki az ördög
keres manapság a regényben igazságot?” – fakadt ki naplójában.

Titkolózás és visszahúzódás

Házassága nem bizonyult szerencsés kimenetelűnek. A mély
nyomot hagyó kudarc – talán terápiás jelleggel – tért vissza regényeiben,
novelláiban, ahogyan férfi és nő viszonyát, a testi és a lelki szerelmet
vizsgálta, sőt már-már önmarcangoló módon elemezte, elég csak fellapozni az Álmodozó
szerelmet, A lámpást, az Az a Hatalmas Harmadikat, az Ábel
és Esztert, a Hosszúhajú veszedelmet vagy az Ida regényét.

A megnyugvást 1908-ban hivatalossá tett válása hozta meg
neki, ebben Tóth Ilonkának, Milának volt nagy szerepe, ám a kiegyensúlyozottság
hiányához az is hozzájárult, hogy a fővárosban a természet és annak harmóniája
iránt sóvárgott. Bródy Sándor tanácsára költözött anyjával és két fiával
Egerbe, a Sáncra, épp szembe a vár romjaival. Ettől kezdve Gárdonyi Géza boldogan,
ám aszkéta módon csak az alkotásnak élt, és kizárólag budapesti kötelezettségek
kapcsán mozdult ki a városból, vagy akkor, ha külföldi tanulmányútra utazott.

„Lelkének bonyolult szerkezetéről, azt hiszem, soha senki
sem fogja teljesen lefejteni a burkot” – jellemezte Gárdonyi Gézát Feszty
Árpádné. De ha figyelmesen olvassuk regényeit, novelláit vagy akár verseit,
közel jutunk a szemérmes, visszahúzódó író legszemélyesebb világához.

Misztikum és tisztánlátás

A Feszty–Jókai-társaságban ismerkedett meg a teozófiával, gondolkodásmódját ettől kezdve egyre inkább a miszticizmus határozta meg. Járt spiritiszta szeánszokra, elmélyült az okkultizmusban, foglalkozott a buddhizmussal – különösen a karma és a lélekvándorlás fogta meg –, hitt az eleve elrendelésben, otthonról az apai evangélikus és az anyai katolikus vallás keveredett benne, és mindehhez hozzájött egy kicsi Tolsztoj szeretetvallásából is. Az I. világháború alatt az irracionálisba vetett hite felerősödött, ekkor alakította ki különböző keleti nyelvek írásjeleiből saját titkosírását. Betegségeit sosem kezelte házi gyógymódon kívül mással.

Ugyanakkor Gárdonyi minden miszticizmusa ellenére is józanul látta az életet, azt, hogy a korszak magyar társadalma vele ellentétben illúziókba ringatta magát. A leginkább talán Az öreg tekintetesben fejeződik ez ki, ahogyan egyszerre próbálta meg felhívni a figyelmet a vidék iránti vágyakozás anakronisztikus veszélyeire és a modern városi életmód ellentmondásosságára. Hőseit mindig élő alakokról mintázta, aprólékosan, részletesen, valósághűen, ám vállaltan nem tárgyilagosan, távolságtartóan, hanem szubjektíven, magán átszűrve. Az idill mellett látta a problémákat is. Mélységes humanizmusával bírált, segíteni akart, nem idealizált képet festett.

Önértékelés és népszerűség

„Én például sohase felejtem el, hogy minden társaságban én vagyok a legkisebb, engem illet az asztalnál is az utolsó hely, s a beszélgetők között a hallgatás” – az idézet A mezsgyekőből van, de mintha magáról beszélne Gárdonyi, annyira illik rá a jellemzés. Még akkor is rögeszmészen hitte, hogy lenézik, amikor már nem szűkölködött elismerésekben. Amikor 30 éves írói jubileumát akarták megünnepelni, ezt írta táviratban a Pesti Hírlapnak: „Tollam ünnepléséről szíveskedjék a társlapokat is lebeszélni. Nemzetem háláját jubileum nélkül is érzem íróasztalomról.”

Az utcát, ahol lakott, még életében Gárdonyira nevezte át Eger városa. A vár Bebek-bástyáján adományoztak neki díszsírhelyet, amelyet egyszerű fakereszt jelöl. „Csak a teste…” – áll rajta. És hogy valóban csak a teste nyugszik ott, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Egri csillagok lett a 2005-ös Nagy Könyv játék győztese, 38. helyre került A láthatatlan ember, az Ida regénye pedig a 89.-re, de a közönségszavazatok szerint a magyar regények 100-as toplistájára felkerült mindezeken felül az Isten rabjai.

Az Egri csillagokat húsz nyelvre fordították le, a Várkonyi Zoltán rendezte film klasszikussá nemesedett. Készült film vagy tévéfilm az Isten rabjaiból, Az öreg tekintetesből, Göre Gábor történeteiből, A lámpásból. Az Ida regényéből az 1934-es és az 1974-es feldolgozás után friss verzió készült Mentes Júliával és Rohonyi Barnabással a főszerepben.