Nyilván tudod magadról, hogy jóképű vagy. Fürdesz ebben vagy ellene dolgozol?

Úgy vagyok ezzel, akárcsak a szép színésznők: meg kellett tanulnom az előnyös külsőt a játékom javára fordítani. Amúgy ellenem is tud dolgozni a külcsín. Magában hordoz valamilyen furcsa diszkriminációt. Egyszer például beajánlottak egy társulathoz, ahol azt mondták, hogy szépfiúk nem kellenek. De szerencsére elég karakteresnek találták az orromat ahhoz, hogy mégis szóba álljanak velem. Két irányban végletes a magyar szakma: a szépséget és a csúnyaságot egyformán szeretik. A színházakban egyébiránt sokkal inkább használnak szép embereket, mint a filmekben.

Akkor a külsőt érintő kérdésbe beletrafáltam?

Abszolút! Kölyökkutyaként érkeztem a Színművészeti Egyetemre, egy rendkívül szerető leányfalusi családból. A testvéreimmel van egy közös viccünk, hogy a szüleink „még egy rendes traumát sem tudtak nekünk összehozni”. Feszített az érzés, hogy élettapasztalatban rendesen le voltam maradva az osztálytársaimtól. Míg ők az emlékeiket idézve simán megoldották a drámai jelenteket, addig nekem sokkal inkább egy belső utat kellett megtalálnom.

Néptáncos közegből érkeztem, ami a férfiasságot eleve magában hordozza. Mielőtt hozzányúlok a partneremhez a színpadon, mindig megkérdezem, megfoghatom-e, és hogyan kényelmes neki. És ezt fordítva is elvárom. Igyekszem először bizalmi helyzetet kialakítani a partneremmel, amiben azután biztonságban lehet dolgozni.

Az utóbbi két évben több előadásban is alsónadrágban kellett bejönnöm a színpadra. A legmeghatározóbb negatívum ezzel kapcsolatban az volt, amikor a Kaktuszvirág premierje után egy ismeretlen lány odajött, hogy gratuláljon az előadáshoz, és hozzátette, hogy egyébként elképesztő testem van. Amikor egy este során ez harmadszor is megtörtént indokolatlan érintések és vállsimogatások kíséretében, az már zavarni kezdett. Megértettem: ha vetkőznöm kell a színpadon, az hangsúlyt kap a darab során, ezért törekszem arra, hogy ez csak valóban indokolt esetben történjen meg. Ha például egy nő mezítelen a színpadon, az tapintatot vált ki belőlem, és együttérzek vele. Nekem is figyelnem kell rá, milyen helyzetben mennyit mutatok magamból. Kihívás, hogy ha mégis vetkőznöm kell, úgy ugorjam meg színészileg a jelenetet, hogy ne a látvány legyen a fontos.

A Don Giovanni című előadásban

Kisfiúként kezdted a néptáncot?

Igen. Művész beállítottságú családom van: apukám Rohonyi Gábor filmrendező, anyukám pedig rendezőasszisztens volt. A leghálásabb azért az ízlésért vagyok, amit otthonról kaptam. Olyan filmeken nőttem fel, amelyekből később táplálkozni tudtam. Kritikus vagyok, de a színművészeti megtanított arra, hogy objektív szemüvegen keresztül szemléljem a világot, és ne legyek rögtön dühös, ha például egy nem jól sikerült előadást látok. Igyekezzek felfedezni azokat a pontokat, amelyek miatt mégis megérte megnézni.

Nyaranta az ÁSZ Színjátszó Táborban tanítok, ahol különböző helyről érkező, különböző tehetségű gyerekekkel találkozom. Mindenkinek meg kell lelnem a megfelelő feladatot, ami számára kiteljesedést eredményez, és jó élményt szerez; egyensúlyt aközött, ami számára nem túl sok, de nem is kevés. A színműn szerintem sok helyzetben érzelmi alapú oktatás zajlott, ami viszont önállóságra nevelt. Megtanultam, sőt már élvezni is tudom a kétségbeesett helyzetekből való kiútkeresést. Hatalmas segítség, ha a magánéletben olyan társ van az ember mellett, akivel mindezt meg tudja beszélni. Amellett, hogy egyértelműen sok tudást szedtem fel az egyetemen, sok felesleges stresszt is átéltem, és ezt később nehéz levetkőzni. Ez keményíti az embert.

Keményedtél?

Érzékeny embernek tartom magam, egyszerű dolgok is mélyen meg tudnak érinteni, de nem bánom. Az utcán járva szemlélem a karaktereket, ha valakit érdekesnek találok, igyekszem utánozni. Ha filmet nézek, nehezebben ragad magával a sztori, mert szakmai szemmel nézem. Sokszor az alakítások érintenek meg, nem az, ami éppen történik. Benedict Cumberbatch játékán például simán elsírom magam, mert szemtelenül jó színész. Ilyenkor el szoktam gondolkodni, hogy ha nem vagyok az ő szintjén, érdemes-e egyáltalán csinálnom.

És érdemes?

Érzek magamban önfeledt önátadási vágyat, de nehéz levetkőzni a színpadon a külső szemlélő szerepét. Akkor lehetsz elégedett, ha teljesen át tudod magad adni a játéknak. Ilyenkor előadás végén nem is emlékszem rá, mi történt velem közben. Kétszer fordult ez elő velem.

Elmeséled?

Gyerekkoromtól kezdve bármihez volt affinitásom és kedvem, a szüleim mindig teret adtak neki. Amikor néptáncolni vágytam, beírattak Fitos Dezső és Kocsis Enikő mesterekhez. Ott nőttem fel. 15 évesen bekerültem a felnőttegyüttesbe. Amikor az Őskelet című előadást táncoltuk a szolnoki fesztiválon, olyan erővel vitt magával a hév, hogy fogalmam nem volt, mi történt velem a darab közben. Elképesztő spirituális élmény volt egészen eggyé válnom a tánccal; átfolyt rajtam a zene és a népi kultúra. A színpad szélén fáradtan lihegve soha nem éreztem magam olyan jól, mint akkor, az előadás végén.

A másik egyik színműs vizsgán volt, ahol Major Erik osztálytársam erdélyi családi történetét csináltuk meg. Egy verekedés közben véletlenül beszakadt alattam az ágy, és a kiálló szögek végigszántották a hátamat. Csupa vér lettem, de ezt észre sem vettem, és arra sem emlékszem, hogyan fejeztem be a jelenetet. Ezek ajándékpillanatok, amelyeket nem lehet minden este megélni. Mikor visszanéztem a vizsgafelvételt, annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, egyszer ebből biztosan szeretnék filmet csinálni.

Miután kikerültél a pályára, rögtön a mély vízbe dobtak, hiszen a kecskeméti színházban Szente Vajk Rómeó szerepét bízta rád, a drámairodalom talán legtöbbet játszott férfiszerepét.

Ebben az előadásban száműzetés, több halál, ráadásul még egy családon belüli erőszak is történt. Rómeó nem áll tőlem távol, hiszen én is szeretek hatalmas szerelmi gesztusokat tenni, és nagyon tudok szerelmes lenni. Most is az vagyok. Mentem már tönkre szerelem miatt, sokat áldoztam fel, ezt ma már másképp csinálnám. Rómeó szerepét nem sztereotip módon akartam előadni, és ebben Vajk sokat segített, mert ellene rendezett a szöveg érzelgősségének. Óriási sikert arattunk vele a bemutatón, az egész színház állva tapsolt.

Rómeó és Júlia
Fotó: MTI/Újvári Sándor

A színészetben magadra és a partneredre egyaránt nyitottnak kell maradni, és ha másik utat érzel jónak, fontos kipróbálni. Lehet, hogy rosszul fog elsülni, de a jól bevált szituáció sem biztos, hogy tökéletesen működik. Egy színházi előadás rengeteg szubjektum összetevőjéből áll össze. Soha nem lehet reprodukálni. Szeretem, amikor valami újat látok a partneremen, és le tud hozni az életről, amikor hiába igyekszem egy jeleneten újítani, más színt belevinni, a partnerem tartja magát ahhoz, amit begyakoroltunk.

Rómeóban azt akartam megmutatni, hogy bármennyire hősszerelmes, férfi marad. Minden jelenetben ezt kerestem, néha át is estem a ló túloldalára. A kulcs ott van, amit Shakespeare írt: Rómeó félig kamasz, félig férfi, és az a kérdés, hogy az adott szituációban melyik jön elő. Rengeteg szélsőséget lehet megmutatni a szerepben, erre törekedtem.

Ebben az évadban egy másik ikonikus figurát, a Don Giovannit is eljátszottad, aki Rómeó szöges ellentéte.

Az elmúlt évadban hét bemutatóm volt, és két ilyen kiemelkedő lehetőségem. Giovanni rendkívül kiszámíthatatlan, elképesztően vonzó, igéző verbális képességekkel bír, borulnak utána a nők, és közben igazi rosszfiú, negatív hős. Na, ezeket nagyon jó alakítani!

Minden színész ezt mondja.

Az embernek nem kell eljátszania, hogy hazudik, mert semmi sem igaz abból, amit ez a figura mond. Az összes nőnek előadott szövege tömör hazudozás. Giovanni attól hiteles, hogy elhiszi, amit állít, és egy percig sem érezhető rajta a kamuzás. Ha kell neki egy nő, bármit megtesz, hogy lefektesse. Végtelenül nárcisztikus személyiség, aki azt hiszi, neki alanyi jogon jár minden, éhes a visszaigazolásra és arra, hogy tetsszen.

Benned van ilyen?

Hiúság igen, nárcizmus nem. Korábban gyakran megnéztem magam kirakatüvegben, és elmentem a mosdóba csak azért, hogy rápillantsak, hogyan áll a hajam. Ez mára sokat kopott. Szeretek csúnya lenni, amire jó a színpad. Az életben azonban sokkal tovább tűrök el egy helyzetet azért, hogy szeressenek és elfogadjanak, mint kéne. Nemrég jöttem rá, hogy ez is egyfajta önzés, tetszelgés abban, hogy jó ember vagyok.

Manapság azt érzem feladatomnak, hogy úgy tudjak figyelni valakire, hogy emiatt ne várhasson többet tőlem annál, mint amit adni szeretnék. A legnagyobb kihívás számomra az, hogy ne menjek alá helyzeteknek, és ne akarjak mindenáron jó fej lenni.

Az Ida regénye a legújabb magyar tévéfilm, amely lenyűgözte a szakmát, és hamarosan a televízióban is látható lesz. Milyen ember Gárdonyi fiatal festője?

Ez életem első filmfőszerepe, és eléggé hasonlítok a karakterre. A tehetetlenség esetemben is dühvel párosul, és sokan jelezték vissza, hogy ilyenkor azt sem tudják, merről közelítsenek hozzám. Nem vagyok agresszív, bezárkózom, és inkább magamat bántom. Sokat dolgozom azon, hogy ez változzon.

Mentes Júliával az Ida regényében

Balogh Csaba bekerül egy érdekházasságba, elveszi egy gazdag borkereskedő lányát, Idát. Később kiderül az is, miért. Csaba megpróbálná élhetővé tenni ezt a helyzetet, de mivel a nő elutasítja, már nem tudja, mi legyen a következő lépése, ezért dühöng, becsapja az ajtót, nem megy haza három napig. Mondjuk ilyet még nem csináltam, mert nem szoktam azt a megoldást választani, hogy helyzetekből kimeneküljek, inkább a végletekig próbálkozom, mert félek a vereségtől és attól, hogy megbántok valakit, pláne, ha olyan emberről van szó, aki közel áll hozzám. Csaba rengeteg utat keres, hogyan férkőzhet közel a feleségéhez. Ő hamarabb lesz szerelmes Idába, mint viszont. A film arról szól, kettejük érzelmei mikor érik egymást utol. Van, amikor Ida lesz szerelmesebb, akkor a férfi húzódik vissza, mert megijed, hogyan fér ez bele egy érdekházasságba. Hatalmas élmény volt a regény klasszikus nyelvén beszélni.

Hogyan telt a forgatás egy hónapja?

Csodálatosan, az egész csapat remekül érezte magát. Mentes Julcsi volt a partnerem, akivel azonnal megtaláltuk a közös hangot. Sok mindent köszönhetek neki az alakításomban, mert olyan impulzusokat kaptam tőle, amelyekből nagyon jól lehetett táplálkozni. Az elejétől kezdve igazi jó munkakapcsolat volt köztünk. Rengetegszer vettünk fel egy-egy jelenetet, mert Goda Kriszta maximalista rendező. Szerettem vele dolgozni, jól érthető instrukciókat adott. Igényes végeredmény született, ami pontosan annyi akart lenni, amennyit egy romantikus, szórakoztató, szép történet adhat.

Milyen munkák várnak rád a nyáron?

Sorozatot forgatok, közben pedig Molnár Piroskával próbálom az Orlai Produkciós Iroda Jaj, nagyi! című előadását Szabó Máté rendezésében. Hatalmas lehetőségnek érzem, hogy Molnár Piroskával együtt léphetek színpadra, és figyelhetem, ahogy dolgozik. Érdekel, hogyan fogalmaz, hogyan nyúl egy szöveghez. És hát ez is egy főszerep. 

A Jaj, nagyi! olvasópróbáján
Fotó forrása: Orlai Produkció

Közben visszaköszön az életembe a néptánc. Koreográfus barátaim felkerestek, hogy színészként lépjek fel a produkciójukban, mert olyan táncos kell nekik, aki szöveget is tud mondani. Több ilyen projektbe is bekerültem. Az egyik egy táncfilm, a másik Darabos Peti barátom színpadi rendezése. Újra néptáncpróbákra járok, amiből egyetlen alkalom egy hétre feltölt. A véremben van.