Gasztronómiai túra a New York-i bevándorlás nyomdokain

Kultpol

túra első állomása a Beth Hamedrosh Hagadolhoz, az orosz zsidó bevándorlók legrégebbi zsinagógájához vezet. A környék egykor mintegy 350 ezer zsidónak adott otthont, akik 300 zsinagógában imádkoztak. Az egykori bevándorlók leszármazottai közül azonban a területen mára alig egy tucatnyian maradtak.

Írek, olaszok, oroszok, németek, zsidók, kínaiak, kubaiak, dominikaiak, mind azért jöttek egy évszázaddal ezelőtt New Yorkba, hogy olcsó lakást és munkát találjanak. Mindegyikük nyomot hagyott a városon, emléktáblák és utcanevek őrzik emléküket. Ma a Lower East Side újabb demográfiai változás tanúja: egyre több hippi költözik a környékre. Eközben eltűntek az olcsó bérlakások, kis pékségek és húsboltok, helyükre butikok, öröklakások, kávéházak kerültek. A 90 évig rugelachot áruló zsidó pékségeket is eladták, hogy a helyükbe tízemeletes lakóházakat építsenek.

Az idegenvezető sült banánnal kínálja a látogatókat, amely egy dominikai alkalmazottakat foglalkoztató kubai üzletből való. A spanyolajkú népesség a hatvanas években kezdett beköltözni a Lower East Side-ra, amelyet rögtön át is keresztelt "Loisaidára". A Norfolk és Grand egykor zsidó kerület volt, ahol kóser ételeket árultak. Mára már csak néhány üzlet maradt, köztük a Kossar's, az Egyesült Államok legrégebbi bialy sütője. A bialy a bagel rokona, de míg a bagelt először forrásban lévő vízbe dobják, és csak utána sütik ki, a bialy csak sütéssel készül. Mára mégis a bagel terjedt el, a bialy ritkaságnak számít.

A séta ezután a savanyúságokhoz vezet. Ma már csak két üzlet - a Guss' Pickles és a 2003-ban megnyílt The Pickle Guys - verseng a vendégek kegyeiért. Az üzlet tele van savanyított fokhagymát, paradicsomot, sárgarépát és zellert tartalmazó piros hordókkal. A kínálat nem mindenki számára étvágygerjesztő, de sokan gyermekkoruk ízeit vélik felfedezni itt, és teli zacskókkal távoznak.

A Hester Streeten édes halvát lehet kapni, ami a szekérről árusító idők hangulatát idézi. A Pell Street a kínaiak bevándorlását korlátozó, 1882-ben hozott törvényről (Chinese Exclusion Act) mesél, amely az első volt a hasonló törvények sorában. Chinatown szárított húst árusító üzletei után a Five Points környéke következik, ahol egykor az ír bevándorlók nyomornegyedei álltak. A túra résztvevői ezután kandiscukrot, majd szárított makrélához hasonló halpálcikákat kapnak.

A következő és egyben utolsó állomás Little Italy, az olasz negyed, ahol ma már albán és kínai bevándorlók élnek az olasz neveket viselő épületekben. Az eredeti olasz hangulatot azonban még őrzi néhány bolt, mint például a DiPalo's Fine Foods, ahol friss mozzarellát, Parmigiano-Reggianót és sopressata szalámit lehet kapni. A túra végén a résztvevők sok élménnyel és teli hassal távoznak.

"A sétáló túrák során olyan részleteit ismerhetjük meg a városnak, amelyeket egyébként nem vennénk észre. Teljesen másként látjuk New Yorkot" - állítja a Big Onion egyik idegenvezetője, aki történelmet tanul a Columbia Egyetemen, és már 500 túrát vezetett. "A kóstoló túrák megmutatják a különböző bevándorló csoportok hasonlóságát, és hogy Amerikában alapvetően mindenki bevándorlónak számít... ha az emberek ezután esetleg elgondolkodnak a jelenkor bevándorlási problémáiról, akkor azt történelmi tudattal teszik."