Gazdát keres a királynő kalózának otthona

A középkori épület az egykori bucklandi ciszterci apátság földjein áll a dél-angliai Devon grófságban. Miután a Rómával szakító VIII. Henrik király (1491-1547) parancsára feloszlatták az angliai szerzetesrendeket, Drake megvásárolta az apátságot kalandos hajóútjain szerzett zsákmányából.

Drake családja 1946-ig birtokolta a házat, amely akkor egy nyugalmazott tengerésztiszt birtokába került. Ő aztán szintén eladta a brit történelmi örökség felett őrködő National Trustnak. A birtokhoz, ameyet a Savills ingatlancég árul, 6,5 hektáros kert és rét, továbbá két falusi ház és egy középkori torony tartozik.

A vakmerőségéről híres hajós, aki - miközben körülhajózta a Földet - I. Erzsébet királynő hallgatólagos egyetértésével kalózakciókat hajtott végre a rivális spanyol hajók ellen, majd 1588-ban az angol flotta egyik parancsnoka volt a spanyol Nagy Armada elleni döntő tengeri ütközetben. Leglátványosabb tettét azonban egy évvel korábban hajtotta végre, amikor fényes nappal bevonult hajóival a legnagyobb spanyol kikötőbe, Cádizba és megsemmisítette a spanyol flotta nagy részét.

Nem meglepő tehát, hogy II. Fülöp király 20 arany vérdíjat tűzött ki a Sárkány (Drake) fejére. Élete utolsó éveiben is folytatta kalandozásait, végül 1596-ban egy újabb spanyolok elleni csata közben halt meg vérhasban Panama partjai közelében. Drake-et Nagy-Britanniában a mai napig nemzeti hősként tisztelik, míg Spanyolország számára örökre "kalóz" marad.