A genetika írhatja át Skócia történelmét

 
 
A skót, amelyről sokáig azt hitték, hogy etnikailag főleg skótokból, keltákból, írekből és vikingekből áll, valójában az egyik legváltozatosabb nemzet a világon ? állítja Alistair Moffat, aki szerint a skótok DNS-ének feltérképezése és az eredmények az egész ország történetét átírhatják.
 
"A magyarázat egyszerű" ? kezdte okfejtését a szakember. 'A kontinens szélén helyezkedünk el, az emberek pedig északnyugati irányba vándoroltak, s már nem mentek tovább. Összegyűjtöttük őket' ? fogalmazott Moffat.
 
Moffat és kollégái kutatásuk során arra a megállapításra jutottak, hogy a skótokban nyugat-afrikai, arab, délkelet-ázsiai és szibériai vér csordogál. "A nyugat-afrikai származás a 18. században gyökerezik, ezért minden bizonnyal a rabszolgakereskedelemmel hozható összefüggésbe" ? olvasható az edinburgh-i nemzetközi könyvfesztiválra megjelent The Scots: A Genetic Journey című könyvben.
 
A genetikus azt is elmondta, hogy minden skót férfiban van egy százaléknyi berber is. Ezt rejtélynek tartja, de úgy vélekedik, hogy a középkori córdobai kalifátusból érkező emberek penetrációja nagy méreteket öltött. A kutatók a római kori illír-vonalra is egyértelmű magyarázatot találtak: a skót síkságot ugyanis az ókorban a rómaiak foglalták el.