Ma nyílik az Ybl Budai Kreatív Ház legújabb tárlata, ahol Bohus Zoltán és Lugossy Mária művészházaspár Magyarországon utoljára látható üvegszobrait mutatják be.

A kiállítótérben a 3D project mapping épületvetítések nemzetközi nagymestere, Bordos Zsolt László beltéri fényinstallációja teszi teljessé a kiállítás élményét.

Az Ybl Budai Kreatív Ház patinás épületében megnyíló tárlaton Lugossy Mária és Bohus Zoltán transzcendens, fénnyel és üveggel írt embermeséjének tizenegy darabja egy izgalmas, univerzumon átívelő utazásra invitálja a látogatókat. Az alkotások nemcsak egyszerű szobrok: mindegyik egy-egy külön történetet mesél el. A kiállításon a 20. század utolsó harmadának és az új évezred első évtizedének progresszív művészeti törekvéseinek „lenyomatát”, szobrokban való megnyilvánulását csodálhatjuk meg. A kiállított 11 alkotás most utoljára látható Magyarországon, mielőtt véglegesen az Amerikai Egyesült Államokba kerül egy újonnan épülő kortárs üvegművészeti múzeum gyűjteményébe.

„Azért dolgozom hosszabb ideje üveggel, mert azt hiszem, hogy az olyan dolgok, mint tér és idő – melyekről úgy tartják, szobrászi eszközökkel kifejezhetetlenek – megközelíthetők ezzel a rendkívüli anyaggal.” - írta Bohus Zoltán 2009-ben megjelent, a munkásságát áttekintő könyvében. A tér és az idő dimenziójának, megfoghatatlanságának gondolata ugyanilyen hangsúlyos eszenciája volt Lugossy Mária művészetének is. Mindketten játszi könnyedséggel bántak az üveggel mint anyaggal, és alakították formává, szobrokká, történetekké, reflexiókká.

Bohus Zoltán (1941-2017) és Lugossy Mária (1950-2012) üvegszobrász-házaspár különleges alkotásai ma a legjelentősebb köz-, és magángyűjteményeket gazdagítják világszerte: például a Louvre, a British Museum, a The Corning Museum of Glass, a Kunstpalast Düsseldorf, a Suntory Museum, a Yokohama Museum, valamint hazánkban a Magyar Nemzeti Galéria, a Szent István Király Múzeum és a Munkácsy Mihály Múzeum kiállítótereit.

Bohus Zoltán 1966-tól 2010-es nyugdíjazásáig, 44 éven keresztül tanított a néhai Magyar Iparművészeti Főiskola Szilikát Tanszékén, ahol az önálló üvegszak kialakításával és felszerelésével bízta meg Z. Gács György professzor. Munkásságát többek között a Nemzet Művésze címmel és Kossuth-díjjal tüntették ki. Lugossy Mária jelentős köztéri alkotásokat készített, többek közt a Nyugati téri digitális forgóórát a hetvenes években, a milleniumi emlékművet Veszprém főterén, a székesfehérvári emlékművet a II. világháború áldozatainak emlékére, az 1956-os Forradalom Lángja (Kossuth tér, majd Nagy Imre tér), és a tatai zsinagóga holokauszt emlékművét. Alkotói tevékenységét Érdemes Művész elismeréssel, valamint Munkácsy-díjjal méltatták.

A Genezis című kiállítással indul útjára a Bohus-Lugossy Alapítvány NAUTILUS projektje, amelynek célja a kortárs magyar autonóm üvegszobrászat első 50 évének nemzetközi sikereit megismertetni a szélesebb hazai közönséggel, valamint kortárs alkotóinak támogatása és egy önálló kortárs üvegművészeti múzeum megalapítása. 

A tárlat október 11-ig ingyenesen megtekinthető.