Gerendai: nem lesz érezhető a kisebb büdzsé

Egyéb

(MTI) Az augusztus 5-én kezdődő Szigetet a 2011-es év legjobb európai nagyfesztiváljának választották, a szervezőket viszont a tavalyi több mint 200 millió forintos veszteség mellett az év eleji Malév-csőd hatása, az eddigi főtámogató kiszállása, valamint a fővárosnak fizetendő 50 milliós területhasználati díj és 100 milliós kompenzáció is terhelte. ? A tavalyi veszteségből több mint 100 milliót Prince koncertje okozott, mégsem emiatt nem lesz idén hozzá mérhető világsztár a Szigeten. Szerettük volna a jubileumot ebből a szempontból is méltón megünnepelni, tet tünk ajánlatot például a Red Hot Chili Peppersnek, a Metallicának, a Foo Fightersnek és a Coldplay-nek is, de egyiküket sem sikerült elhozni időpont-egyeztetési nehézségek miatt ?fejtette ki Gerendai Károly. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az idei fellépők között is számos világszerte népszerű előadó lesz, köztük Snoop Dogg, a Killers, az LMFAO, a Korn, a Placebo vagy a Stone Roses.
    

? A nehézségek inkább a kínálat szűkülésén érződnek, de szégyenkezni így sem lesz okunk, hiszen még így is a Sziget marad a legsokszínűbb fesztivál a maga kategóriájában. Idén sajnos nem lesz metál, Európa és Medúza színpad, főleg működési és technikai kiadásoknál pedig komoly költséglefaragást hajtottunk végre. A legtöbb esetben sikerült úgy költségcsökkenést elérni, hogy az ellenszolgáltatás tartalma sem minőségben, sem mennyiségben nem szűkült, egyszerűen engedtek a beszállítók az áraikból. Végül a kiadási oldalon sikerült megspórolni 500 millió forintot, közben viszont 200 milliót költünk különböző fejlesztésekre, ebből több mint 100 milliót a Sziget látványvilágára. Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk a dizájnra, a vetítésekre, az installációkra, a speciális világításokra, a különböző helyszínek vizuális frissítésére. A látogatók látványos fejlődést fognak érzékelni, annak ellenére, hogy összességében 300 millióval kevesebb pénzből, mintegy 3 milliárd forintból tudtunk gazdálkodni ? jelentette ki.
    
Gerendai Károly kitért arra, hogy a nagy fesztiválok között egyre kevesebb az érdemi különbség, ezért a "kinézetben" is meg kell találni azokat a pontokat, ahol a Sziget markánsan más tud lenni, mint a konkurencia. ? Csak Európában több száz jelentős fesztivált rendeznek, azoknak van esélye a versenyben felülkerekedni, amelyek meg tudják magukat különböztetni a többiektől. Mivel a programokban mindenki ugyanonnan tud meríteni, az egyedi értékek döntenek, nem mindegy, hogy ha valaki ránéz egy képre, abból kiderül-e, melyik fesztiválon készült. Ez akkor is fontos, hogy ha a Sziget ár-érték arányban, különleges helyszínében, kulturális sokszínűségében vagy szolgáltatásaiban általában jobb, mint vetélytársai".
    
Az idei Sziget a nagy költözéseké is lesz, hiszen az elmúlt években megszokotthoz képest máshol lesz például a világzenei nagyszínpad (OTP World Music Party Színpad néven a korábbi Nagy Utcaszínház helyszínére költözik), a magyar nagyszínpad a világzene eddigi helyére megy, az A38 színpad a fő nagyszínpad mögötti rétre. ? Nem árt egy kis frissítés, de logisztikailag határozottan előnyösebbek így a helyszínek. A világzenei színpadra még pörgősebb, táncosabb zenék lesznek jellemzőek és kibővül egy újabb programsávval. Ez az egyetlen színpad, amelyre többet költünk, mint tavaly ? tette hozzá Gerendai Károly.
    
? Nyilvánvaló, hogy a mínusz kettedik napi magyar dal napja, a Csík Zenekar mínusz egyedik napi estje és a nulladik napi Ákos-koncert elsősorban a magyar közönségnek szól. Ezekre a programokra olcsóbb a belépő, mint egy normál Sziget-napra, amivel szélesebb rétegeket igyekszünk megszólítani. Másrészt olyan különleges produkciókat próbálunk egy-egy ilyen napon bemutatni, amelyek lehetőleg csak a Szigeten láthatók, és az önálló nappal egyfajta rangot is adunk ezeknek ? jegyezte meg a főszervező.
    
Külföldről évek óta Hollandiából érkeznek a legtöbben a Szigetre, több mint tízezren, mögöttük a franciák, a britek, az olaszok és a németek következnek, nagyjából egyformán néhány ezren. ? Tavaly ötvenegynéhány országból érkeztek, a heti bérleteknek most már 85 százalékát a külföldiek veszik meg. A nézőszám összességében szerintem hasonló lesz, mint tavaly, a bérleteknél csekély visszaesést, a napijegyeknél hasonló mértékű növekedést tapasztalunk az elővételek alapján ? szögezte le.
   
Az eddigi 19 Szigetnek jóval több, mint ötmillió látogatója volt, a 20. rendezvényre várják a hatmilliomodikat, a rendezők egyik fő célja a törzsszigetesek megszólítása. A jubileum apropóján született felhívásra közel ezren igazolták valamilyen módon ? leginkább régi karszalagok fotóival ?, hogy legalább három korábbi Szigeten ott voltak, így 50 százalékos kedvezménnyel juthattak hetijegyhez. ? Tizenvalahány ember azt is hitelt érdemlően tudta bizonyítani, hogy valamennyi eddigi Szigeten ott volt, így idén ők ingyen jöhetnek a fesztiválra ? mondta Gerendai.
    
A Sziget Kft.-nek továbbra is szándékában áll egy új fesztivált elindítani a horvát tengerparton ? ez lenne az Adria Sound ?, de lehet, hogy ez jövőre is terv marad, mivel most a Sziget Kft. 49 százalékos tulajdonrészének visszavásárlásán tevékenykednek az Est Médiától, amivel ismét Gerendaié és társaié lehet a kft. egésze. ? A tranzakcióhoz komoly hitelt kell felvennünk, és ha ez sikerül is, befektetési mozgásterünk a következő években csökken, hiszen a hitel visszafizetésére kell koncentrálnunk. Versenyképességünket viszont javítja, hogy a szabadtéri fesztiválok áfáját nemrég 27-ről 18 százalékra csökkentették ? hangsúlyozta az ügyvezető.