Novemberben ünnepelte századik születésnapját a legendás Françoise Gilot, az egyetlen nő, aki elhagyta Picassót, és aki számos csatát vívott annak érdekében, hogy festészeti munkásságát a saját jogán, és ne a picassói œuvre fényében ismerjék el. A Várfok Galéria nagyszabású kiállításán látható festmények is igazolják, hogy Françoise Gilot megérdemli a helyét a művészettörténet nagyjai között.
A Gilot 100 kiállítás a művész minden korszakából felvonultat műveket.
A legkorábbi időszakról három kis méretű grafika mesél. Ezek az apró, intim rajzok személyességükkel húzzák be szemlélőjüket. Gilot-nak a barátnőjéről készített portréi nem törekednek pontosságra, viszont érzékelhetővé teszik az alkotó és barátnője, művésztársa, Geneviève közötti bensőséges, érzelemmel teli viszonyt. A Geneviève egy könyvvel, elgondolkozva című ceruzarajz pedig már előrevetíti Gilot következő korszakát, amelyet a leheletfinomságú vonalak és az íves formákkal lágyított alakzatok jellemeznek.
Érzékien mesél a Picassóval töltött viharos időszakról Gilot A táj felé vezető úton című önarcképe.
A szigorú vonalvezetés és a geometrizáló jelleg nagyon konkréttá teszi, míg a puhán húzott csíkok és a meleg zöld sávok lágyítják a látványt. A portré izgalmát az arc két felének eltérő megfogalmazásmódja adja. A jobb oldal puha esésű, finom és olykor expresszívbe hajló vonalai a lélek törékenységéről, fájdalmáról szólnak, a bal orca erőteljesebb, szögletesebb kontúrjai pedig egyfajta határozottságot közvetítenek. Ezen a portrén tetten érhetjük azt a fiatal alkotót, aki képes volt kilépni Picasso árnyékából, és kitaposni magának a saját útját.
Izgalmas kontrasztot alkot ezzel két másik, az 1980-as években készült mű. Ekkor Gilot már sokkal szabadabban értelmezi az emberábrázolás kereteit.
A geometrikus alakzatokból felépülő testek abszurd helyzeteket jelenítenek meg. Az eltúlzott arányok, a gömbölyded formák, a szürreális konstrukciók játékossá és humorossá teszik a kompozíciókat, és rávilágítanak, hogy Gilot milyen zseniális módon szintetizálta a figuralitást és az absztrakciót.
A következő egységben főként olyan képek szerepelnek, amelyek az utazás fogalmával kapcsolhatók össze.
Olykor messzi, különleges tájakra repítenek, máskor a belső vándorlásról, a saját út megtalálásáról szólnak. A Keleti város I. és II. ragyogó színei fényben úszóvá teszik őket. Habár felismerhetők rajtuk minaretszerű tornyok, szűk sikátorok, jellegzetes keleti kupolák, végül mégis absztrakt látvánnyá állnak össze. Az üde rózsaszínek, meleg sárgák és pirosak lágy kékekkel és zöldekkel egészülnek ki. A tavaszias kolorit álomszerűvé teszi a kompozíciókat.
E tájakkal éles kontrasztot alkot Gilot két monokróm tusrajza. Az előbbieken a kolorit hozza lázba a tekintetet, míg itt a formák és a kontrasztok játéka. A geometrikus alakzatok, az éles kontúrok dinamikussá teszik a tájakat, az ismétlődő, mozaikszerű töredékek sajátos ritmust kölcsönöznek a képeknek.
E könnyed, játékos kompozíciók mellett sokkolóan hat az Alvajáró, ami a vándorlás filozófiai aspektusait ábrázolja.
Az apró alakra szinte ráborul a felette lebegő nagy feketeség, ő mégis makacsul küzd a sötétséggel. Érezzük esendőségét, bolyongásának fájdalmát, a körülötte húzódó fehér sáv mégis reményt kelt bennünk, és jelzi a törhetetlenségét. Egyedül áll a végtelenben, mégsem adja fel: hittel felfegyverkezve halad előre, hogy meglelje a saját útját, igazságát.
A galéria utcafronti részében kaptak helyet Gilot érett kompozíciói. Ezek mind hordoznak magukban valamiféle filozófiai mondanivalót, de már a látvány szintjén is intenzíven hatnak a befogadóra.
Gilot így vall erről: „Egy festménynek képesnek kell lennie arra, hogy megmozgassa az érzékeinket, érzékenységünket és a szellemünket. Ez az, amit igazán izgalmasnak találok. Egyáltalán nem zavar, ha az, aki a munkámat nézi, nem látja benne a filozófiai aspektust. A festményeimnek több jelentésrétegük van, de nem tartom szükségesnek, hogy mindegyiket felfejtsék. Inkább érezni kell őket, mint megérteni.”
Kis méretű, absztrakt csendéletei üde színfoltjaik és játékos formáik által vonzzák a szemet, míg a Szégyenlős hold fénye vagy az Üstökösök ütközése telített éjkékjei érzelmek egész sorát hívják elő a látogatóból. Az erőteljes árnyalatokat felmutató, az absztrakt és a figurális képi világot szintetizáló kompozíciókban egymást erősítik a színek és a struktúrák.
Gilot érett kompozíciói különféle szimbólumok formájában a sors kifürkészhetetlen útjait, az élet gordiuszi csomói okozta terheket is tematizálják. A Gordiuszi csomó V. hideg és meleg árnyalatok kontrasztja által ragyogóvá válik, míg a lendületes vonalak dinamikussá teszik a kompozíciót. A színmezők és a vonalak azonban a kép közepén végül figurális elemmé állnak össze, ami filozofikus jelentéssel gazdagítja a látványt.
A kiállítás leggrandiózusabb munkája a Tűzmadár, ami Gilot lebegő festményeinek egyik ikonikus darabja. A kontemplatív mű újjászületésre, szabadságra, lebegésre utaló madárszimbólumának geometrikus formákká absztrahált alakja kozmikus tájjá alakítja a művet. A formákkal való játék beindítja a néző képzeletét, amely így éppoly szabadon szárnyalhat, mint a madár.
Talán épp ebben rejlik Gilot képeinek ereje. Semmit sem akarnak a nézőre erőltetni, de felpezsdítik az érzékeit, megmozgatják a szellemét, beindítják a gondolatait.
A Gilot 100 kiállítás január 29-ig látogatható a Várfok Galériában.
Képek forrása: Várfok Galéria
