Barázdált, csavart turbán, mákgubó, metszett, macskatöke, vajda: az egymástól távol álló kifejezéseket és tulajdonságokat egy egészen hétköznapi tárgy, a gomb köti össze. A felsoroltak a díszmagyar menték különlegesen megmunkált fémgombjainak elnevezései. Gombokat először ugyanis a férfiak ruháin használtak, a nőiek elsősorban szalagokkal, csatokkal záródtak.
Nem is gondolnánk, hogy milyen sokféle vizsgálati szempont merülhet fel egy olyan egyszerű tárgy esetében, mint a gomb. Például az, hogy milyen anyagból és kik készítették, mire használták, fűződik-e hozzájuk mögöttes jelentés és milyen tényezők alakították a használatát.
A gombkészítés már a paleolitikumban is ismert volt. Először a természetben könnyen fellelhető anyagokat, agancsot, bőrt, csontot, fát és csonthéjas gyümölcsök magvait használták fel hozzá. Az állattartás elterjedésével szaruból, a szarvasmarha tülkéből is készültek gombok. A választás mindig az ökör szarvára esett, mert erősebb, simább felületű gombot lehetett készíteni belőle, mint a tehénéből.
A gombkötőmesterek pedig általában faalapra, a gombszárra sodorták, fonták, varrták a gombokat. Hazánkban a 17. századtól terjedtek el a gombkötő céhek, gyakran a paszománykészítéssel mint rokonszakmával együtt.
Az öltözékek mindig is kifejezték viselőjük anyagi helyzetét, és a magas minőség a drága, elegáns anyagok, a divatos szabások mellett a ruha kiegészítői, köztük a gombok terén is érvényesült. Elefántcsontból, teknőspáncélból, gyöngyházfényű kagylóból, nemesfémből egyaránt készültek gombok. A rokokóban kedveltek voltak a viaszgombok is, a gombalapra festett viaszból aprólékosan kidolgozott képek készültek. A viaszgombok felülete nem repedt, tartósak voltak – csak a hő jelentett veszélyt a számukra. A gombkészítők porcelánnal, kerámiával és üveggel is próbálkoztak: változatos formák, színek elkészítésére kiválóan alkalmasak ezek az anyagok, de törékenyek és viszonylag nehezek, ezért nem minden öltözék kiegészítésére alkalmasak.
Minden korra jellemző, hogy a divatot sokan akarják utánozni, de a drága alapanyagok nem mindenki számára elérhetők, ezért gyakran könnyen hozzáférhető és olcsóbb alapanyagokkal váltják ki a luxust. Az elefántcsontot például egy pálmafaj, a tagua diójával helyettesítették. Hazánk első, 1906-ban, Poroszlón megnyílt gombgyárában fából és taguából, vagyis kődióból gyártottak gombokat. A tömegtermelés a műanyag elterjedésével vált lehetővé.
A jellegzetes magyar öltözék, a díszmagyar a 16–17. századi menteviseletből alakult ki. Először 1830-ban, V. Ferdinánd koronázásán jelentek meg a főurak díszmagyarban, amely ekkortól vált a magyar főnemesség jelképévé. Ennek elengedhetetlen tartozékai voltak a fémből készült díszgombok is, amelyek formája rendkívül széles skálán mozgott. Erdélyben a zománccal díszítettek is elterjedtek.
A süvegforgótól a gombokon át sarkantyútartóig minden apró részletnek passzolnia kellett egymáshoz: ruhakiegészítőkből egész kollekciók készültek. Az eltérő alkalmakhoz eltérő megjelenés dukált: temetésen természetesen mást kíván az etikett, mint bálban. A díszmagyar drága öltözék volt, ezért a különböző alkalmakra készülve költséghatékonyan csupán a gombpárnákat cserélték a rajta levő gombokkal. A temetésen fekete gombokkal hordták a mentét, míg bálokon a csillogó, mívesen megmunkált gombsort vették elő. A paraszti viseletben a díszmagyart utánozva jelentek meg a pitykegombos férfi felsők.
A gombok gyakran kifejezik viselőjük közösséghez tartozását és akár politikai irányultságát is. A katonaság és más fegyveres testületek egyenruháinak gombjai is egységesek. A Bach-korszakban a politikai ellenállás eszköze volt a gomb: a magyarok a szabadságharc véres leverését követően gyászgombos ruhát viseltek.
Az alapanyagokon túl a gombkészítés fortélyai is megismerhetők a tárlaton, és egy gombkészítő műhely is beköltözött az Óbudai Múzeumba. A Massányi József által alapított gombkészítő dinasztia egyik első műhelyasztalát is megtekinthetjük.
A gombokat elsősorban ruhakiegészítőként ismerjük, de kárpitos bútorokhoz, cipőkhöz, játékokhoz is használják, gondoljunk csak a gombszemű macikra. A korábban oly népszerű gombfocit pedig még manapság is sokan játsszák.
A tárlat része egy ruhagardrób is, amelyet a látogatók maguk fedezhetnek fel. A ruhadarabok számai alapján ismeretterjesztő tárlókhoz jutunk: lóden- és ballonkabátok, uborkaformájú műanyag gombok, az amerikai haditengerészet gombjai egy gyerekkabáton, a Goldberger gyár Parisette márkanevű ruhakölteményeinek behúzott gombjai csak a felfedezőkre várnak.
A Ki gombolta volna? – Barangolás a gombok világában ötlete Sinka Istvánné, másik nevén „Gombos Rozi” gombgyűjtemény-adománya nyomán született. A kiállítás kurátora Polgár Mónika, a tárlat 2023. október 1-ig látogatható.
A képek a szerző fotói.
