Giuseppe Garibaldi olasz szabadságharcos önkénteseivel partra száll Szicíliában, és az "Ezrek" - a felkelő parasztokkal szövetségben - elfoglalják az egész szigetet. Miután a Szárd-Piemonti Királyság lemondott Savoyáról és Nizzáról - Garibaldi szülővárosáról - Franciaország javára (1859. XI. 10.), III. Napóleon francia császár 1860. március 24-én hozzájárulását adta ahhoz, hogy Toscana, Modena, Emília-Romagna és Parma csatlakozzon az új észak-olaszországi királysághoz. Garibaldi, aki az utóbbi években támogatta az egyesítést vezető szárd-piemonti monarchiát, ám az elcsatolások miatt most élesen bírálva Cavourt, a szicíliai emigránsok segítségével Genovában szervezte meg a hadjáratot a dél-itáliai Bourbonok ellen. 1860. május 5-én, éjjel híveivel két gőzhajón kelt útra Genovából, és 6 nappal később partra szállt Marsalában. Megérkezése után II. Viktor Emánuel nevében Szicília diktátorának nyilvánította magát. Önkénteseihez hamarosan felkelő parasztok csatlakoznak. Már május 15-én, Calatafiminél győzelmet arat a Bourbon-hadsereg fölött. A morális siker óriási, egyre több önkéntes gyarapítja Garibaldi seregét, a nápolyi királyság hadserege elbizonytalanodik. Május 27-30. között Garibaldinak sikerül Palermót elfoglalni, és a nápolyi csapatokat távozásra kényszeríteni. Garibaldi egy sürgősen kinevezett ideiglenes kormánnyal bevezetteti az általános hadkötelezettséget, hogy reguláris hadsereggel folytathassa az olasz föld felszabadítását. Augusztus közepén katonái (már csaknem 20 ezer fő) átkelnek a messinai tengerszoroson, és szeptember 7-én elérik Nápolyt, ahol a lakosság lelkesen üdvözli őket. Az 1735 óta Nápolyban és Szicíliában uralkodó Bourbonok bukása az október 1-jén a Volturno-folyó mellett vívott csatában teljesedett be, s a birodalomnyi felszabadított területet Garibaldi - bár köztársasági elvbarátai önállósulásra biztatták - átadta a megérkező II. Viktor Emánuelnek.
