fbpx

Glatz Oszkár Kossuth-díjas festő 150 éve született

1872. október 13-án született Glatz Oszkár. Életműve jelentős részét a közvetlenség igényével, színgazdag, naturalista látásmódban megjelenített, idillikus falusi életet bemutató művei alkotják.

Képzőművészeti tanulmányait húszévesen kezdte Budapesten, Hollósy Simon magániskolájában, majd a párizsi Julian Akadémián és Münchenben képezte magát, 1896-tól Nagybányán, az akkor létrejött művésztelepen dolgozott. Ferenczy Károly és Hollósy Simon 1896-tól kezdve müncheni tanítványaival és barátaival Nagybányán töltötte a nyarat, céljuk a francia impresszionizmus gyökereiből táplálkozó magyar festőiskola létrehozása volt. A kis bányászváros, amelynek lakossága idővel lelkes műértő közönséggé vált, hamarosan az ország egyik legjelentősebb művészeti központja lett.

A nagybányai alkotók – akiknek köre az idevalósi Réti Ervinen és Thorma Jánoson kívül hamarosan olyan nevekkel gyarapodott, mint Iványi Grünwald Béla, Csók István, Nyilasy Sándor, Rudnay Gyula, Boromissza Tibor – éveken át közösen állították ki műveiket Budapesten. A műhely vonzereje messze túlnyúlt az ország határain, számos külföldi művészjelölt és művész látogatott ide, az 1910-es években a Képzőművészeti Főiskola is a művésztelepre küldte nyaranta tanítványait. Nagybánya az 1920-as trianoni békediktátum értelmében Romániához került, ezután a művésztelep kapcsolata az anyaországgal meglazult, hatása egyre csökkent. Művészettörténeti jelentősége azonban vitathatatlan, ezt tekintik a modern magyar festőművészetet elindító mozgalomnak.

Székely Aladár: Glatz Oszkár portréja, 1927

Glatz a kezdetektől nagy lelkesedéssel vett részt a korszakos jelentőségű műhely megszervezésében, kialakításában. Művészi pályafutásának kezdetén íróportrékat rajzolt, többek között Gyulai Pált, Mikszáth Kálmánt, Gárdonyi Gézát, Ambrus Zoltánt örökítette meg. Sajátos, népi életképeket rögzítő stílusát 1900 körül Bujákon alakította ki.

Életműve jelentős részét a közvetlenség igényével, színgazdag, naturalista látásmódban megjelenített, idillikus falusi életet bemutató művei alkotják.

A bujáki népi élet derűs jelenetei, a környék népviselete visszatérő témái zsánerképeinek, alkotásaival Münchenben aranyérmet, San Franciscóban ezüstérmet nyert. A népi életmód iránti elkötelezettségét művészeti írásaiban, újságcikkekben, tanulmányokban és előadásokon is kifejtette. Munkái erősségeinek elsősorban az alak- és mozgásábrázolást, a plein air (szabadban való) festést, a táj és az ember bensőséges egységének bemutatását tartják.

1901-ben Reichenbergben kötött házasságot Wildmer Mária Karolinával, a csendéleteiről ismert festőművésszel, akivel 1910-ben közös kiállításuk is nyílt a Nemzeti Szalonban. 1916-ban Állami Nagy Aranyérmet, 1917-ben Társulati Díjat, 1926-ban Állami alakrajz-díjat nyert, 1930-ban az elsők között kapta meg az akkor alapított Corvin-koszorút. Az 1908 és 1911 között működő MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) törzstagja volt, 1920-ban részt vett a Szinyei Merse Pál Társaság alapításában. 1914–1938 között a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Képeivel a Helikon Művészeti Szalonban és a Műcsarnokban találkozhattak az érdeklődők.

Az idős művésznek sikerült átvészelnie a második világháború megpróbáltatásait, és 1945 után is tovább alkotott, immár a kommunista kultúrpolitika által preferált szocialista realizmus irányzatával kísérletezve. 1952-ben Kossuth-díjat, majd a következő évben Magyarország Kiváló Művésze címet kapott.

Glatz Oszkár nyolcvanöt éves korában, 1958. február 23-án hunyt el Budapesten, sírja a Farkasréti temetőben található. Számos műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, 2008 óta Bujákon állandó kiállítása látható, a budapesti Városmajor utcában, egykori lakóházán emléktáblát helyeztek el.

Nyitókép: Glatz Oszkár: Román asszony útban a templom felé, 1906, részlet

A rovat további cikkei