Mi volt az UNESCO alapvető célja e lista életre hívásával?
Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete a 2. világháború hatalmas világégését követően jött létre, azzal a célkitűzéssel, hogy egyenlő jogokat teremtsen a kultúrához, tudományokhoz és az oktatáshoz való hozzáférésben. Majd kezdeményezte kulturális örökség egyezmények megalkotását is, hogy globális szinten felhívja a figyelmet azokra az örökségeinkre, melyekért egyetemes felelősséggel tartozik az emberiség. Ezekkel az egyezményekkel a szervezetnek a figyelemfelhívás mellett célja olyan közös elvek kidolgozása, melyekkel a részes államokra igyekszik a maga eszközeivel hatást gyakorolni.
A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezménynek három nemzetközi listája van: az egyik az emberiség szellemi kulturális örökségeit, tehát a nem megfogható, nem tárgyiasult örökségeket fogalja magába, a másik az ilyen típusú, de kihalással fenyegetett, sürgős védelmet igénylő örökségeket gyűjti, a harmadik pedig a jó megőrzési gyakorlatok regisztere. Magyarország 2006-ban csatlakozott az egyezményhez, és azóta hét örökségelem (a mohácsi busójárás, a matyó örökség, a solymászat, a kékfestés, a lipicai lótenyésztés, a vonós zenei hagyomány és az üvegművesség), valamint két jó gyakorlatunk (a táncház- és a Kodály-módszer) kapott helyet a listákon.
Ha összehasonlítjuk a hungarikumrendszerrel, az egyik legfőbb különbség az, hogy nem a produktumok, kiválóságok, hanem a közösségek vannak középpontban, az olyan tudás, gyakorlat, kifejezési forma, amit ezek a közösségek saját identitásukként ismernek el, generációról generációra hagyományoznak és folyamatosan újrateremtenek. Ez a rendszer nem konzervál, míg például a világörökség az emberiség kiemelkedő értékkel bíró kulturális és természeti örökségét az eredeti formájában és minőségében akarja megőrizni a későbbi generációk számára.
Mi a fogalom kialakulástörténete?
A tudatos örökségvédelem kezdetén a műemlékek védelmét tűzték ki célul, míg az UNESCO 1972-ben alkotta meg a világörökségi egyezményt, melyet egy fontos esemény előzött meg. 1959-ben az egyiptomi kormányzat döntött az Asszuáni-gát és a hozzá kapcsolódó víztározó megépítéséről, mely végzetes lett volna a víz által elárasztott területen elhelyezkedő ókori Abu Szimbel-i templomok számára. Az UNESCO világméretű kampányt indított az értékek megmentésére, melynek köszönhetően végül a templomcsoport egy magasabban fekvő helyen az eredeti elemek átszállításával újraépült.
Nem sokkal ezután azonban felmerült a gondolata annak, hogy mi van azokkal a jelenségekkel, amelyek a közösségek gyakorlatában, fejében, lelkében élnek folklór jellegűen, hiszen azokat is veszély fenyegeti. 1973-ban elindult egy folyamat, s összesen harminc év kellett ahhoz, hogy rengeteg előkészítő munkával, UNESCO-ülésekkel, konferenciákkal és egyeztetésekkel megfogalmazzák az egyezmény szövegét, amelyet 2003. október 17-én fogadtak el az UNESCO tagállamai. Ez a szellemi kulturális örökségek megőrzéséről szóló egyezmény.
Mely elemek és hogyan kerülhetnek fel az UNESCO listájára?
Az örökségelemeknek először szerepelniük kell a hazai, úgynevezett szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén, melyet Magyarországon 2008-ban hoztak létre az akkori kultúráért felelős minisztériummal közösen. Minden, az egyezményhez csatlakozott részes államnak ugyanis az a feladata, hogy feltérképezze, azonosítsa a területén található szellemi kulturális örökségeket, ezekről nyilvántartásokat készítsen és mindezt hozzáférhetővé tegye. Ezekbe a folyamatokba be kell vonnia az érintett, hordozó közösséget is, amely gyakorolja, élteti és továbbadja az adott tudást.
A hazai gyakorlatban valójában maguk a közösségek nyújthatnak be felterjesztést, azaz ez egy valódi alulról induló és építkező kezdeményezés. Ennek formája olyan hivatalos dokumentáció készítése, amely filmet, fényképeket, közösségi nyilatkozatokat is tartalmaz. A Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságra való benyújtást követően két független szakértő véleményezi, végül a dokumentum a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága elé kerül. A bizottság tagjai javasolhatják az örökség felvételét a nemzeti jegyzékre, melyet végül a kultúráért felelős miniszer hagy jóvá.
Jelenleg 56 elem szerepel a nemzeti jegyzéken, ebből éppen ma hirdettünk ki négy újat. Ezek a magyar vőfélykedés élő hagyománya, a pásztortudás és hagyományok a Bakony és Balaton vidékén, a hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának hagyománya, valamint a tamburazene hagyománya Magyarországon.
Melyek a nemzetközi elbírálás lépcsőfokai? Igaz, hogy egy-egy elem értékelési folyamata egy évig is eltart?
Igen, ez valóban egy időigényes folyamat, melynek hazai előkészítését a mi igazgatóságunk koordinálja, aktívan bevonva az érintett közösségeket. Minden év március 31-ig lehet az UNESCO részére felterjesztést benyújtani. A beérkezett dokumentumokat az UNESCO titkársága összegzi (évi hatvanat tudnak befogadni), és sorrendbe állítja őket. Az alulreprezentált országokat minden esetben előrébb sorolják, tehát ha például Kína és Kongó is nyújtott be felterjesztést, szinte biztos, hogy ez utóbbi felterjesztését előrébb veszik. Emellett előnyben részesítik a multinacionális felterjesztéseket, amikor több ország közösen jelöl egy örökségelemet. Ilyen volt nálunk például a kékfestés, melyet öt, a lipicai lótenyésztést hat vagy a solymászatot velünk együtt 18 ország jelölte közösen.
Az UNESCO elsőként azt vizsgálja meg, hogy a beérkezett dokumentációk formailag megfelelnek-e. Ha hiányzik bármi, hiánypótlást kérnek, amikor például túl régi fotókat kaptak, frissebbeket kérnek be. Ezután az értékelő testületen van a sor, melynek 12 tagja szigorú rend szerint a részes államok közül kerül ki. Ötpontos kritériumrendszernek feleltetik meg a dokumentumokat, és szükség esetén visszakérdezhetnek, így van lehetőség a javításra, pontosításra. A testület ezt követően több lépcsőben értékel, mindenki egyénileg is elolvassa, majd véleményezi a dokumentumokat, végül közösen egyeztetnek, és meghozzák az úgynevezett döntési javaslatot, mely háromféle lehet: javasolják vagy épp nem javasolják felvételre az adott elemet, vagy visszaadják a dokumentumot további átdolgozásra az adott államnak. A felvételre javasolt elemeket a 24 tagú kormányközi bizottság elé tárják, amely évente egyszer, év végén ülésezik. A bizottság tagjai megvitatják az előterjesztéseket, és vagy jóváhagyják, vagy felülírják a döntési javaslatot.
A nemzeti jegyzék összeállításán kívül mit tehet még egy állam a saját szellemi kulturális örökségeinek fennmaradásáért?
Egyetlen állam sem tud minden egyes örökséget az idők végezetéig életben tartani, de nem is ez a dolga. Annyit tehet, hogy különféle eszközökkel és módszerekkel felhívja a jelentőségükre a figyelmet. Beépítheti például az oktatásba, az ismeretterjesztésbe és az általános politikai tervezésbe. A mi igazgatóságunk is számos oktatási programot dolgozott már ki iskolák számára, a filmjeinket rendszeresen felajánljuk oktatási célokra. Ide, a Skanzenbe rengeteg iskolai csoport érkezik az év során, ahol a gyerekeknek lehetőségük van ezzel a világgal találkozni. Nagyon fontos szempont a láthatóság, olyan eszközöket, módszereket igyekszünk megragadni, amelyekkel a nehezebben elérhető társadalmi rétegeket is meg tudjuk szólítani. Készítünk egy filmsorozatot, amely az egyes örökségelemek életét, közösségi hatását mutatja be, és ezeket rendszeresen vetítik a köztelevízióban, de emellett van YouTube-csatornánk, Facebook-oldalunk is, tehát minél több helyen igyekszünk nyüzsögni, hogy mindinkább láthatóvá váljunk.
Mi az adott közösség érdeke abban, hogy felkerüljön az általa éltetett örökség akár a nemzeti jegyzékre, akár az UNESCO listájára?
Sokat beszélgetünk a közösségekkel ezekről a kérdésekről, s talán a saját tudatosodásuk a legfontosabb. Azzal ugyanis, hogy kapnak egy külső elismerést, megerősítést, hogy amit csinálnak, az fontos, érték és példa mások számára, sokkal tudatosabban közelítenek a saját örökségük felé, és elkezdődik a közösségen belül egy kommunikáció és együtt gondolkodás. Mi itt Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban megrendezett programjainkkal a sok kicsiből egy nagy közösséget hozunk létre, melynek köszönhetően belső folyamatok indulnak el, emberi és szakmai kapcsolatok, együttműködések jönnek létre. Olyan emberek és csoportok ülnek le egymással, akik azelőtt talán soha nem találkozhattak. Ha mindez nincs, a Sopronban tanuló selmeci diák aligha tudná meg, hogy mit csinálnak a tápéi gyékényszövő asszonyok, vagy hogy melyek az üvegművesség fortélyai.
Ha felkerül a nemzetközi listára egy örökség, valóban nagyobb esélye lesz a fennmaradásra? Arra, hogy a matyó hímzést az elkövetkező generáció is továbbvigye, s ne csak a nagymama és a szomszéd néni űzze, hanem az egészen fiatalok is örömmel ragadjanak hímzőtűt.
Nagyon eltérőek az egyes örökségek, vannak olyanok, amelyek fennmaradásáért sokkal többet kell tennünk, de ebből a szempontból épp a népművészet szerencsés helyzetben van, mert könnyebb maivá tenni. Nagyon sok szép példa született már arra, hogyan lehetnek ezek a sokszor több száz éves örökségek szerethető és hiteles módon szerves részei a 21. századi modernitásnak is. Épp nemrég beszéltem Hrivnák Tünde divattervezővel, aki modern, igényes ruhákat tervez eredeti halasi és höveji csipke vagy kalocsai és matyó hímzések felhasználásával. Én magam ismertettem össze korábban ezekkel a kiemelkedő kézművesekkel, tehát mindez annak a pozitív hatása, hogy ezek a hagyományok felkerültek a nemzeti jegyzékre, és közösen továbbgondolhattuk a mai érvényüket, helyüket a világban.
Ha egy családon belül solymászkodnak, nagy eséllyel a gyerek is űzni fogja ezt az ősi mesterséget, hiszen beleszületik, éppúgy, mint ahogy a mohácsi gyerekek legtöbbjéből előbb vagy utóbb busó válik. Viszont azokat, akik távol élnek ezektől a közösségektől, természetesen sokkal nehezebb bevonni.
A környező államokhoz képest Magyarország milyen helyen áll a listára került örökségek ranglétráján?
Ez világszinten nagyon változó szám, van olyan állam, amelyik kevesebb örökséget terjeszt fel a nemzetközi listákra, és van, amelyik rengeteget. Ez a közép-kelet-európai régió – Horvátországot kivéve – nagyrészt kiegyenlített.
Mit szimbolizál a szellemi kulturális örökségek magyar logóján az ujjlenyomatból készített famotívum?
A fa a gyökerekből táplálkozó, de állandóan újrateremtődő, folyamatosan változó, a múltból a jövő felé mutató örökségek jelenségét szimbolizálja, hiszen a lombkorona színe, levélzete, formája is évszakról évszakra változik, évről évre újjáéled. Az ujjlenyomat pedig, amely mindenkinek van, de nincs két egyforma a világon, a szinte kimeríthetetlen kulturális sokszínűséget jelképezi.
