Gondolkodó színész vagyok

Egyéb

Fontosak a díjak?

Dömötör-díjjal jutalmaztak már négyszer is, ami ugyan két éve városi rangra emelkedett, mégis inkább szakmai elismerésként tartják számon. A Kölcsey-érem azért fontosabb számomra, mert ez egy jelentős visszajelzés a város, a lakók és a szakma részéről egyaránt. Azt mutatja, hogy 15 év után elfogadtak. Mikor a Színművészeti Egyetem elvégzése után Szegedre szerződtem, érezhető volt egyfajta távolságtartás a kollégák és a nézők részéről is, most úgy érzem, hogy ez egy jelentős gesztus volt részükről. Talán ez a munkám gyümölcse, és ez az elismerés természetesen jól esik.


pataki_ferenc_1_1_250x250.png
Készítette: Csányi Mónika

Shakespeare mesterműve fájdalmasan megindító történet a lélek csodálatos és borzalmas titkairól, és ebben Jago a világirodalom klasszikus intrikusa. Láthatóan könnyedén mozogsz a szerepben.

Ez a feladat jókor talált meg. 37 éves leszek lassan, és ahogy a korosztályom legtöbb tagja, úgy én is állandóan azon gondolkodom, hogy jó helyen vagyok-e, helyesen cselekszem-e, mindent elértem-e, amit terveztem. Azt gondolom, hogy Jago nem egyszerűen gonosz, ez a meghatározás túl egyszerű a jelleméről. Gondoljunk csak bele: Jago egy sértett ember, aki rossz házasságban él, katonai karrierje is zátonyra futott, mikor egy újoncot neveznek ki a feje fölé. Túl sok számára a tüske az életben. Mikor elkezdi irányítani az eseményeket, egyre inkább elhatalmasodik rajta a mámor, ahogy az akarat és az értelem kivételes képességeivel párosul. Ha mindenki őszintén magába néz, akkor ezek a tulajdonságok egyikünktől sem állnak távol, csak a mérték lehet különböző. Mikor a bemutató előtt két nappal megkaptam az érmet, akkor némileg nehezebb volt azonosulnom a megbecsülés hiányában szenvedő ember lélektanával?(nevet)


A nézők úgy ismernek téged, hogy mindig belecsempészel valami ?Patakist? az előadásokba. Neked sosem elég, hogy csak úgy ?egyszerűen? eljátssz egy szerepet? Szeretsz kísérletezni?

Gondolkodó színésznek tartom magam, éppen ezért mindig az adott hangulatom határozza meg, hogy mit hozok ki a szerepből. Alapvetően itt most csak a hangsúlyokkal való játékra van lehetőség, hogy éppen a szervilis vagy a megátalkodott Jago manipulál mindenkit. Shakespeare eredetileg a ?Jago? címet adta a tragédiájának, talán pont azért, mert valójában ő a főszereplő. Jago mindig kifele beszél, partnerei a nézők, őket használja arra, hogy önigazolást szerezzen szörnyű tetteire. S bár nagyon sok időt töltök a színpadon az előadás alatt, mégis inkább mentálisan fáraszt le a szerep. Gyakorlatilag vázként érek haza, úgy érzem, hogy teljesen kiüresedem az előadás végére. Színészi pályafutásom eddigi legösszetettebb szerepét játszhatom el, és ez nagyon fontos nekem.

Készítette: Gergely Éva