Jubileumi évadjára készül a Szegedi Szabadtéri Játékok

Egyéb

Az ország legnagyobb szabadtéri színházának műsora a járványhelyzet miatt módosul. Bár három korábban meghirdetett darab elmarad, számos új, nagyszabású produkcióval készülnek a 90. évfordulóra.

Változik az idei Szegedi Szabadtéri Játékok műsora. Barnák László főigazgató elmondta: a pandémia és a bizonytalan pályázati támogatások miatt a fesztivál módosítja a repertoárját, így a Dóm téri darabok közül a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjáték, az újszegedi színpad produkciói esetében pedig Verdi Traviatája, valamint a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett is kikerül a 2021-es műsorból.

A 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok június 24-én az Ajándékkoncert elnevezésű szimfonikus zenekari koncerttel indul, melyet látványos vizuális meglepetéssel élvezhetnek a nézők. Július 17-én és 18-án Puskás Ferenc, minden idők legismertebb magyar sportolójának életét és az Aranycsapat történetét feldolgozó produkció, a Puskás, a musical sztárszereposztással érkezik a Dóm térre. A monumentális előadásban mások mellett 22 színész, 30 gyerekszínész, 60 táncos és artista szerepel, a látványt pedig tűzijáték és LED-fal is fokozza a hatalmas színpadon. Július 23-án koprodukcióban az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttessel TÁNC-ÜNNEP címmel néptáncprodukció látható. 

Változik a műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is. A különleges atmoszférájú játszóhelyen a Játékszín fergeteges vígjátékával, a Kölcsönlakással indul az évad július 9-én és 10-én, majd július 23-án és 24-én Mozart népszerű vígoperája, a Szöktetés a szerájból látható a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében. Augusztus 19-én és 20-án a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje kerül színre.

Tavaly ősszel hatalmas sikert aratott az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Dumaszínház humoristájának önálló estje, így a vezetőség úgy döntött, idén a hazai stand-up comedy két sztárja, Kőhalmi Zoltán és Kiss Ádám érkezik egy-egy estére a ligetbe.

A változás nem érinti a többi produkciót.

A Szegedi Szabadtéri Játékok korábban meghirdetett produkciói továbbra is műsoron maradnak, így a Szirtes Tamás rendezte Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera, majd a soul- és diszkódallamokkal fűszerezett Apáca show című musical Szente Vajk rendezésében, és minden idők egyik legnagyobb musicalklasszikusa, a West Side Story is megelevenedik a Dóm téren. Az utóbbi nagyszabású produkció rendezője Alföldi Róbert lesz. Az újszegedi színpad műsorán változatlanul látható majd a kacagtató Moliére- komédia, a Scapin furfangjai Herczeg T. Tamás rendezésében.

Az elmaradt előadások jegyeinek visszaváltása a mai nappal megkezdődött. A nézőknek online, a szegediszabadteri.hu/hu/page/show/2021-es-elmaradt-eloadasok oldalon, valamint személyesen, a REÖK-ben található jegyirodában is lehetőségük van visszaváltani a belépőket, melyek határideje az egyes előadások eredeti dátumát követő nyolcadik nap. Részletes információk a szegediszabadteri.hu oldalon olvashatók.

Képek forrása: Szegedi Szabatéri Játékok