Az utca embere sokféleképpen reagálhat a graffitire. Van, aki tudomást sem vesz róla a napi rohanásban, van, akit felháborít, hogy összemázolják a falakat, mások viszont – köztük számos laikus – árgus szemmel pásztázzák az utcákat, a tereket, fürkészik a legújabb alkotásokat. Bárhol feltűnhet még egy rajz, még egy tag, még egy matrica. Az aluljárókban, a liftekben, a buszmegállókon, az épületeken, a bezárt, üres üzletek kirakatain, a villanydobozokon és a kukákon, esetleg a még itt-ott látható telefonfülkék felületein. Az alkotók célja, hogy a műveik minél látványosabb, olykor minél veszélyesebb és minél nehezebben „beadható” helyre kerüljenek fel.

Fotó: Lakner Kriszta

A köztéri dekorációk mögött számos különféle motiváció rejtezik. A valaki iránt érzett szerelem vagy megvetés világgá kürtölése, a dühös politikai kirohanások, a zenekarnevek, a monogramok vagy az obszcén firkák és feliratok mozgatórugói többnyire a felfokozott érzelmek. Azonban a komolyan vehető utcai munkáknál az emóciók helyét az esztétikai elgondolások és a közölni kívánt üzenetek veszik át. Ezeket az alkotásokat szemlélve alapvetően két, merőben eltérő, mégis számos hasonlóságot és átfedést mutató, világszerte elterjedt irányzat látható. Az egyik a hatvanas, hetvenes évek Amerikájában feltűnő, majd több évtizeddel később a kilencvenes évek Magyarországán is megjelenő graffiti, a másik a szintén az Egyesült Államokból eredő, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején felbukkanó street art, ami a graffiti farvizén haladva szintén begyűrűzött hazánkba.

Míg a graffitiseket szinte kizárólag a hírnév és a szubkultúrájukon belüli elismertség mozgatja, amit választott művésznevük egyedi stílusú felfestésével igyekeznek elérni, addig a street art művészeket egészen más hajtja: társadalmi és politikai üzenetek, vizuális gegek révén a társadalom széles rétegeihez kívánnak szólni. Következésképpen a graffiti egy zártkörű társaság öncélú esztétikai egóháborúja, ami nyílt színen zajlik, így a színtér tagjain kívül mindenki máshoz is elér, és óhatatlanul mindenki másra is hat.

Fotó: Lakner Kriszta

A street art alkotók ellenben szöveges és képi üzeneteikkel tudatosan törekednek a közvetlen hatáskeltésre, az emberek legszélesebb körét célozva. Nem oly közvetlen módon, mint ahogy azt az aforisztikus „népi” bölcsességeket és a „vécékölteményeket” felfestők teszik, hanem burkoltan, olykor egészen finom művészi eszközökkel, de minden esetben ügyelve a közérthetőségre. Talán ennek köszönhető a street artot övező meglepő figyelem.

Már az 1970-es, 80-as évek graffiti és street art közege is kitermelte a maga sztárjait, Jean-Michel Basquiat és Keith Haring a mai napig megkerülhetetlen nevek. Haring sajátos karakterei, a piktogramokra emlékeztető, rajzfilmszerű színes ember- és kutyafigurák vagy az 1989-es utolsó falfestményén is tetten érhető vibráló mozgalmasság és élénk színvilág a 21. század elejéről nézve is egészen frissnek és mainak hat.

 Keith Haring munkája a New York-i MOMA-ban
Fotó: AFP/Timothy A. Clary

A hivatalos művészeti világon kívülről jövő utcaművészek komoly hatást gyakoroltak a képzőművészetre. Basquiat előbb falakat, később nyilvános felületek helyett – az utcáról hozott művészeti hatásokat beépítve – táblaképeket kezdett festeni. A képzőművészet felől érkező Haring pedig éppen fordítva, ő az óriási murálokban, a különféle falfestményekben látta a jövőt. Tehát a graffiti, a street art és a hivatalos művészet közti kölcsönhatás, illetve a köztük lévő határvonalak elmosódása már egészen korán, jóval a nagy hatású Banksy föltűnése előtt megjelent.

Jean-Michel Basquiat street art munkája egy londoni aukción 2022 februárjában
Fotó: AFP/Tolga Akmen
Napjaink egyik legaktívabb hazai alkotója, 0036Mark leginkább a fővárosban tevékenykedik, és paste upokban, vagyis egyedi falragaszokban utazik.

Alkotásain rendszerint közismert és közkedvelt magyar és külföldi rajzfilmek hőseit helyezi szokatlan kontextusba, mesterien ötvözve a retrórajzfilmek hőseit más popkulturális utalásokkal. Többek közt láthattuk már neki köszönhetően Kukorit és Kotkodát tétován egy kosár KFC-s sült csirkecombra meredve a gyorsétterem szomszédságában, dr. Bubót és Ursula nővért egy régi körzeti orvosi rendelő felirat alatt, a Pom Pom meséinek Picurját Leia hercegnőként a Csubakkaként megjelenő Pom Pom társaságában és a Kacsamesék szomorkodó hőseit Antall József miniszterelnök körül, utalva arra a médiatörténeti eseményre, amikor Antall halálának bejelentése miatt egy generáció számára lett emlékezetes a rajzfilm félbeszakítása. De láthattuk már tőle falragaszként Mézga Aladárt is, méghozzá munkavédelmi maszkban, a kezében stílszerűen festékszóróval.

Egészen más jellegű művekkel operál a Szárnyas Doboz, más néven Box With Wings névre hallgató művész, aki változó méretű, kézzel rajzolt matricáiról vált híressé.

Ő a hazai street art szcéna egyik legrégibb, a kilencvenes évek vége óta alkotó, ma is aktív tagja. Munkáin rendre ugyanaz a lakkfilccel rajzolt, kedves, dobozszerű 2D-s karakter tűnik fel szárnyakkal, és persze magvas, gyakran igen kritikus és elgondolkodtató üzenetekkel.

Különös színfoltja a magyar utcaművészetnek az MKKP is, vagyis a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, ami már jóval a 2014-es bejegyzett párttá alakulása előtt is az egyik legmeghatározóbb magyar street art kollektíva volt.

Elsősorban Szegeden, de más vidéki nagyvárosokban és Budapesten is feltűntek humoros alkotásaik, például fiktív apróhirdetéseik (sérv eladó, idő vétel-eladás) és reklámjaik (Kovács Péter, gázkészülék-tönkretevő). Manapság olyan street art akciók fűződnek a nevükhöz, amelyek a közterületek esztétikusabbá tételét szolgálják, mint például a Legó totem projekt, melynek során a kültéri szellőzőcsövekre legófejeket festenek.

Forrás: Magyar Kétfarkú Kutya Párt

A street art megjelenési formái az idők során sokat változtak. A festés mellett – nyilvánvalóan a gyorsaság felértékelődése miatt – a stencilezés, a falragaszok kihelyezése és a matricázás is jó ideje bevett formula, de a folyamatos kísérletezésnek hála mindig van új a nap alatt.

Rapa 73, a veterán graffitis erre az egyik legjobb példa, aki különféle kerámiamunkákkal díszíti a fővárost.

Hol rövid feliratokat (például Buda lovin Pest) magukon viselő csempeszerű műveket láthatunk tőle a falakon, hol pedig különálló kerámiabetűkből álló szavakat, például a legendás magyar graffiti csapat, a PNC tagjainak neveit.

Fotó forrása: Facebook
Taker Oneról semmiképp sem feledkezhetünk meg, hiszen ő az egyik legismertebb, fotórealisztikus stílusban alkotó magyar graffitis, aki az utóbbi időben mintha absztrakt irányba mozdult volna el.

Ha mást nem, az Apple alapítójáról, Steve Jobsról és Bud Spencerről megemlékező alkotásait – legalább a sajtóból – mindenki ismeri. Utóbbi kapcsán kisebb botrány kerekedett, amikor valaki ráfestett, holott egy legálfalon ez a lehető legtermészetesebb. Taker One egyébként hivatásszerűen foglalkozik hatalmas, sokszor csak létráról, állványzatról vagy kosaras emelő segítségével megfesthető murálok készítésével. Legutóbbi parádés alkotásán a sződligeti Duna-parton két, nálunk honos, apró madarat, egy szajkót és egy csuszkát festett meg óriási méretben, a háttérben a község templomainak sziluettjével.

Fotó forrása: Váci Napló

Szerencsére a szürkén, leromlott állapotban vagy csak üresen éktelenkedő terebélyes tűzfalakban sokan mások is lehetőséget látnak. A 2009-ben alakult Színes Város Csoport elsőként foglalkozott Magyarországon legális köztérszínesítéssel és tűzfalfestéssel, de mind a mai napig sokat köszönhet nekik Budapest és számos vidéki város. A korábban jórészt graffitiművészettel foglalkozó tagokból álló szervezethez olyan alkotások és művészeti projektek köthetők, mint például az országosan ismertté vált, öt emelet magas Karikó Katalin-portré a Krisztina körúton, a Városháza parknál lévő A városnak te vagy a kovásza című alkotás vagy a biatorbágyi CTP Logisztikai központ homlokzatát díszítő absztrakt dekoráció, amelyet a Vertigo Murals csapatával közösen festettek. Ma ezt tartják Magyarország és Közép-Európa legnagyobb falfestményének. 

A Neopaint Works merőben hasonló kollektíva, nem kevesebb tapasztalattal. Egyebek mellett hozzájuk köthető a Nemzet Színészeit ábrázoló murál a Művészetek Palotája szomszédságában, ami a mai napig megtekinthető, valamint a 2016-ban ünnepelt 1956-os emlékév tűzfalfestményei, például a Tűzoltó utcai Angyal István- és a Borotvás utcai Tóth Ilona-portré.

Tóth Béla István

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/4. számában olvasható.