Gránátalma fa és pálma díszíti Pécs főterét

Egyéb

(MTI) - Szécsi Zsolt városi főépítész elmondta, hogy a több mint negyven terrakotta kaspóban babérmeggy, kenderpálma, leander, selyemmirtusz és gránátalma látható majd a téren. Közlése szerint kertépítő tervezőkkel, mérnökökkel és botanikus szakemberekkel egyeztetett a város, hogy milyen, tipikusan mediterrán növényvilág mutatna a legjobban Pécs főterén - olyan, amely bírja a város sajátos klímáját is. Az ő tanácsaik alapján érkeztek a növények Olaszországból, közel húszmillió forint értékben - tette hozzá.

 
A fák magassága eléri a 4-5 métert, igen látványosak. A szakember szerint nőni már nem fognak, inkább terebélyesednek majd. A fagyot jól tűrő pálma kivételével télen üvegházba kerülnek.
 
Páva Zsolt, Pécs polgármestere bejelentette, hogy miután a sajátos, rossz időjárás és a kivitelezési problémák miatt a tervezettnél később adták át a főteret, a kivitelező cég 50 millió forintot ajánlott fel a városnak. Az összeg egy részét pedig a Széchenyi tér virágosítására fordítják.