Grandiózus múzeumba költözhet VIII. Henrik zászlóshajója

Kultpol

A franciák és angolok között Solent-nél, azaz a Senki földjén vívott küzdelemben 1545-ben VIII. Henrik szeme láttára elsüllyedt Mary Rose-t 1982-ben emelték ki hullámsírjából, és azóta Portsmouth-ban látható. A hajó süllyedése igazi katasztrófa volt: VIII. Henrik flottájának büszkesége a közhiedelem szerint a rossz tervezés miatt billent meg, és fordult át, majd süllyedt a tenger fenekére.

A történészek egy része szerint a nyelvi nehézségek okozták a hajó süllyedését, hiszen a legénység az utasításokat nem értve engedte, hogy a tengervíz befolyjon az ágyúnyílásokon. A helyzetet csak nehezítette az erős szél, és így a hajó könnyen megbillenhetett. A Portsmouth-i Egyetem kutatása szerint viszont mindez badarság, és a Mary Rose sorsát egy kisebb francia galleonról leadott ágyúlövés pecsételte meg.

Az idei év különösen fontos a hajó történetében: Nagy-Britanniában ugyanis VIII. Henrik trónra lépésének 500. évfordulója alkalmából több jeles megemlékezésre is sor került. Ehhez az ünnepségsorozathoz csatlakozott a Mary Rose Alapítvány is, amely a Mary Rose 500 oldal elindításával 500 olyan magánszemélyt, iskolát, szervezetet toboroz, aki és ami támogatóként a Tudor hadihajó szimbolikus legénységévé válhat majd.

A feladat nem túl egyszerű: a leendő "legénység" minden egyes tagjának 500 fontot kell összegyűjtenie, így összesen 250 ezer font áll majd rendelkezésre. Ehhez jön még az örökségi lottóalap 21 millió fontos támogatása, így a szervezőknek valószínűleg további gyűjtéseket is el kell rendelniük, hiszen az új intézményhez összesen 35 millióra van szükség. A munkálatok már meg is kezdődtek, ám az Alapítvány szerint a nagyközönség bevonása nélkül lehetetlen lenne a projekt megvalósítása.

A múzeum 2012-re készülhet el, és az olimpia alkalmából meg is nyílhat: az intézményben nem csak a tökéletesen rekonstruált roncs, hanem a közel 19 ezer darabos kincslelete is látható lesz majd, amelyet Portsmouth-ban mostanáig helyhiány miatt nem mutathattak be. Az új épület a jelenlegi, eredetileg is ideiglenesnek szánt múzeumtól 300 méterre áll majd.

A hajó különleges tárgyait a pénzgyűjtés során is kiállítják majd, így az intézményben láthatóak lesznek a Tudor mindennapok kellékei: Európa legrégibb hegedűje és vonója, egy bőr táska és egy hatalmas fakanál is, amellyel a hajón a zabkását kevergették.