A Griff Bábszínház előadása zárta a Magyar hónapot Mariborban

Egyéb

 

(MTI) - A maribori bábszínházban a zalaegerszegi társulat Petőfi Sándor János vitézének történetét ismertette meg a szlovéniai gyerekekkel. A Magyar hónap keretében több kiállítás nyílt Mariborban, köztük Victor Vasarely műveinek tárlata. Az Antal-Lusztig gyűjtemény darabjait Debrecenből vitték át a szlovéniai városba, bemutatták a Budapest pozitív című fotótárlatot a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház szervezésében. Pécs, Európa Kulturális Fővárosa Zsolnay - A legenda újraéled címmel a híres porcelángyár történetével ismertette meg a szomszédos ország lakóit, és a Jelenkor című pécsi folyóirat is bemutatkozott.

 
Koncertet adott Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, Lajkó Félix, a vajdasági magyar hegedűvirtuóz és Brasnyó Antal brácsás, valamint Oláh Kálmán zongorista és Barcza Horváth József bőgős egy finn és egy észt muzsikussal, Baltic-Hungarian Jazz Quartet néven. Fellépett Fehér Ferenc kortárs táncművész, koreográfus a Lao-ce művéből készült Tao te című darabbal.
 
Suzana Zilic Fiser, a Maribor 2012 rendezvénysorozat főigazgatója a hónap közepén arról beszélt, hogy reményeiket meghaladó az érdeklődés a magyar rendezvények iránt. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország mint szomszédos ország, nagy hangsúlyt fektetett a bemutatkozásra, s ezek a rendezvények arra is kiválóak, hogy a magyar kultúra iránt hosszabb távon is fenntartsák az érdeklődést.