Guimaraes, amelyet a New York Times is ajánl

Egyéb

(MTI) António J. Mendes elmondta: a portugálok számára történelmi és érzelmi jelentősége van annak, hogy Guimaraes lett az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) cím egyik idei viselője, a másik a szlovéniai Maribor. A Lisszabontól 350 kilométerre északra fekvő várost a portugálok az ország bölcsőjének tartják. Alfonz Henrik, miután kivívta a függetlenséget Kasztíliával szemben, megtette a portugálok első fővárosának Guimaraest és őt választották az első királynak. 
    

Az egyedülálló, eredeti fényében ragyogó középkori városmag 2001-ben fölkerült az UNESCO világörökségi listájára, ezért, valamint az EKF-programokért is ajánlotta az idén feltétlenül fölkeresendő városok sorában Guimaraest a tekintélyes amerikai napilap, a The New York Times ? jegyezte meg a nagykövet.
    
A város az óceánt és a hegyeket is magába foglaló Minho tartományban fekszik, sűrűn lakott vidék, szőlő- és gyümölcstermesztése jelentős, ott készítik Portugália egyik híres borát, a vinho verdét. Az infrastruktúra is kiváló: úton, autópályán, vasúton is jól megközelíthető, a portói repülőtér pedig 40 percre van Guimaraestől. Minho a spanyolországi Galícia tartománnyal szomszédos, az EKF helyszínén ezért sok spanyol turistára, köztük sok fiatalra számítanak a szervezők.
    
A kulturális programokra érkezők elhelyezése nem okoz gondot, mert ebben a régióban nagyon sokan foglalkoznak szálláskiadással. Nagyon népszerűek a pousadák, a tradicionális vendéglátó helyek, amelyek rendházakban, kolostorokban, kúriákban, udvarházakban működnek, közös jellemzőjük a családias jelleg. Az egyik legszebb pousada, a Santa Marinha Guimaraes belvárosában található ? sorolta a nagykövet.
    
Guimaraes a gazdasági válság ellenére az egyik legdinamikusabban fejlődő portugál város az egyetemi ifjúságnak köszönhetően. A tartomány fővárosában, Bragában működő Minho Egyetem sok fakultása, köztük az informatikai és a technológiai kar ugyanis Guimaraesben található. Az EKF-programok már megkezdődtek, február végéig tart a GUIdance elnevezésű nemzetközi kortárstánc-fesztivál. Francois Truffaut francia filmrendező most lenne 80 éves, emlékére levetítik kultikus filmjét, a Jules és Jimet, emellett kiállítást és több előadást is tartanak munkásságáról. 
    
Érdekes színfoltnak ígérkezik az a zenei program, amelynek keretében két-három muzsikusból álló csoportok a kinyitott magánházak udvarán, kertjében adnak komolyzenei koncertet, amelyre bárki betérhet jegy nélkül. Az európai kultúra részét alkotják a helyi hagyományok, Minho tartományban igen gazdag a folklór: a zene, a tánc, gazdagon hímzettek a női viseletek. 
    
António J. Mendes fölhívta a figyelmet arra, hogy Portugália katolikus ország, minden városnak, falunak külön védőszentje van és annak ünnepén az illető településen munkaszünetet tartanak, függetlenül az országos ünnepektől. Ilyenkor felvonulások vannak, a szent földíszített szobrát viszik a lakosok ünneplőben, énekelve a településen, majd utcabállal folytatódik az össznépi mulatság. 
    
A misszióvezető fölidézte, hogy Guimaraesben és környékén híres a házi kukoricakenyér, alapétel a tőkehal, a bacalhau és az a mondás járja, hogy az év 365 napján másféle módon készíti el egy jó háziasszony. Jellegzetes étel a sült kecskehús, a cabrito assado, de finomak a sajtok és túró is. Különleges édesség a toucinho do céu, a kizárólag mandulából készült, liszt nélküli sütemény, régen kolostorokban csinálták, most is a guimaraesi a leghíresebb ? jegyezte meg.
    
Az EKF-programok társfinanszírozója a portugál idegenforgalmi szövetség és a TAP légitársaság. A portugál nagykövetségek a világban a portugál idegenforgalmi képviseletekkel, az adott ország, így Magyarország utazási irodáival együtt szervezik a vendégek utaztatását Guimaraesbe ? emelte ki a budapesti portugál nagykövet.
 
Korábban: