- Zsűritagként mennyiben más a filmszemle, mint ha versenyben van?
- A legjobb dolog, ha az embernek filmje van a szemlén, mert akkor egy alkotás áll mögötte, aminek a sorsa és a kvalitása fölött részben a néző dönt, és értékeli egy zsűri. Hogy milyen zsűritagnak lenni: nem jó. Itt öt embernek kell összehangolnia a véleményét, és ez mindenféleképpen kompromisszumokkal jár. Hol kisebbel, hol nagyobbal, de ha nagyobbal, az már az embernek fejfájást okoz, mert akkor úgy érzi, hogy nem tudta a véleményét érvényesíteni.
- Melyek azok az alapvető kritériumok, szempontok, amelyek alapján megítél egy filmalkotást?
- Minél inkább meg tudok feledkezni arról, hogy nekem funkcióim vannak a film nézésével kapcsolatban, annál jobb. A legjobb az, ha kigyullad a villany és azt érzem, annyira lekötött, hogy semmi mással nem tudtam volna foglalkozni, azaz a film hétköznapi nézőjévé válok. A fő kritérium, hogy a film ragadjon magával, és tegyen nézővé.
- A filmszemle presztízse mennyire befolyásolja a filmipart?
- Azt hiszem, hogy a filmipart egyáltalán nem befolyásolja. Van egy ilyen természetellenes szétválasztása a játékfilmeknek. Zsánerfilm, közönségfilm, most már a művészfilm elnevezést is cifrázzák, ezek baromságok. Jó film van, meg rossz film van. Nagyon kevés az olyan film, mint például A nyomozó, amit imádtak az emberek és ugyanakkor komoly kulturális értékeket is fel tudott sorakoztatni. Az olyan filmek, mint az SOS szerelem, vagy az én rémséges Csudafilmem is, soha nem fognak semmiféle elismerést kapni egy szemlén - nagyon szerencsés esetben megkapják a közönségdíjat. A közönség igazából már akkor odaadja a díját, amikor megnézi a filmet, ezek a filmek nem igazán szorulnak rá a szemlén való elismerésre. Elsősorban azok az alkotók szorulnak rá és érdemlik meg a figyelmet, akiknek ez az egyetlen sanszuk arra, hogy a figyelem feléjük irányuljon.
- Tehát nem annyira az ipart, mint inkább a művek és alkotók presztízsét érinti a szemle?
- Gyakran fölharsan a sznobriadó ezeken a szemléken - a magyar kritikának egy jelentős része hajlamos arra, hogy nagyon respektálja mindazt, ami nagyon eltér a szokásostól, ami nagyon avantgárd, ami nem biztos, hogy érték, de más, mint a megszokott. A világtrendek árnyékában gyakran állnak olyan alkotások mellé, amiket én egyszerűen csak blöffnek és valóban a sznobizmus diadalának tartok. Nem kevés olyan alkotó van, aki azt figyeli, hogy mi a trend a világban, melyik fesztiválon milyen filmek nyernek, mi a divat magyarán, csőnadrág, vagy harangnadrág. Ez az iránytűjük szemben a mi klasszikus, úgy tűnik, ma már régimódi iránytűnkkel.
- Mit gondol a mai magyar filmről? Sokan kongatják a vészharangot.
- Nincs semmi baj a magyar filmmel. Amióta az eszemet tudom, mindenki sír-rí, de azért elkészült számos film, ami több is, mint ami korábban készült. Van egy érdekes folyamat, arról szól, hogy ki kellene lépni ebből "a magyar film csak Magyarországon működik" ketrecből, ami nagy ambíciója a fiatal alkotók jelentős részének. A kérdés az, hogy megéri-e: mit veszít az alkotó, ha megpróbál egy európai, vagy akár világfilmet csinálni, vagy mit nyer azzal, ha a nagyon csak itt "történhető" dolgokról beszél, a helyi ízeket próbálja filmmé formálni. A magyar film mindig a társadalmi felelősségéről volt híres. A jelent sokkal nehezebb ábrázolni, mint 25 évvel ezelőtt, sokkal összetettebb. Nemhogy a hétköznapi ember nem érti, még azok sem, akik a jelenünket tervezik. Ha az ember a jelent mutatja, valamiféle tanulságra kell jutni - de mi legyen a tanulság?
