Gyárfás Attila: Minimal Distance (lemezkritika)

Mi történik, ha 2022-ben megvonják a zenétől a becsípődött dallamot? Nevezhetjük zenének az ütős hangszerek, a dob és a gong hangjainak folyamatát – még inkább: tudjuk zeneként hallgatni? Gyárfás Attila új szólólemezének címe a hangszerekben csökkentett zenét a „minimal” (minimális) kifejezéssel jelöli, amelyet a „distance” (távolság) elé biggyeszt.

A távolság két adott pont közé eső szakasz, a reál tudományokban is használt kifejezés. A hét szabad művészet esetében a zene az előbbi körbe esik – és nem a humán tudományok közé. Az évszázadok során a zene funkciója megannyi változáson és „visszaváltozáson” esett át. Gyárfásnak így az a célja, hogy a zenét a forrásaihoz vezesse vissza, több jelentést mozgat. A vállalkozás a felvilágosodás jelmondatát idézi: Vissza a természetbe! 1977-ben még a Bartók-népdalokat is feldolgozó Török Ádámék a város csodájára helyezték a hangsúlyt (Vissza a városba!). A zenei korszakok váltják egymást, ahogy a történelmi korszakokról is megtanuljuk, mi köztük a különbség. A történelem folyamát az irodalom nyelvén legerőteljesebben talán Madách Imre Az ember tragédiája jeleníti meg: a tézis-antitézis-szintézis analógiája. Azonban a korszakok egymásra adott reakciója, a gép és a természet, Isten és ember központúságának váltakozása, még a falanszter is, mintha káoszba fulladna a 21. századra.

Mert túl sok a zaj, például a fehér. És túl sok a lehetőség, mégis kevés.

A lemez kis távolságot ígér. De mi és mitől kerül minimális távolságra? Egyáltalán mi a zene, hol és hogyan születhetett meg? Gyárfás ezeket a kérdéseket is felteszi, miközben a jelen egyik divatjára, a meditálásra, a légzőgyakorlatokra is reflektál, nem is „megállás nélkül”, hanem rövidebb-hosszabb megállásokkal – növelve a két hang közti szünetet, az időt. A gong, amely egy ázsiai hangszer, a spiritualitás és a meditáció történetiségét jelképezi. Eredetét a kínai bronzkorra vezetik vissza. A fennmaradt dokumentumok alapján a Tibet és Burma közti területről származik, a nyugati világ azonban csak a 18. században fedezte fel magának. A gong ma − a nyugati ember számára különösen − a gyógyulás lehetőségének szimbóluma.

Intuíció, csendesedés, türelem, ősi ösztön. A dobos időbeliséggel, térbeliséggel és történetiséggel való játéka egyszerre bolygatja fel azt, amit ma a zenétől elvárhatunk. A zenész választása, hogy csak a dobból és a gongból eredő ritmussal és hangokkal foglalkozik és az, hogy a felvételt vinilen adta ki, ennek a három (idő, tér, történet) „mértékegységnek” az erejét közvetíti. Lassulás és gyorsulás, „felhangosodás” és elcsendesedés, visszhangok játékát űzi. Mintha a szív ritmusát követné, amely olykor összegabalyodik. Hangszerei a saját magában lüktető hangok kiterjesztésévé válik.

A lemez első fele 22:40, a második 22:20 perces. A két rész „számértéke” kérdéses, vagyis nem a „zeneszám” formátuma, sokkal inkább a „számbeliség”, sőt a számmisztika asszociációja dominál. Számít az a plusz húsz másodperc? A zenész idővel és a távolsággal való játékában visszaköszön, hogy neki, ahogy ezt meg is fogalmazta egy interjúban, az improvizáció és a kompozíció közti különbség egyedül az időkeret másságában fedezhető fel.

A Hágában és Amszterdamban is tanuló Gyárfás egy kisfilmben vizuálisan mutatja meg szólólemezének üzenetét és hátterét. Hasonlóan Dés András Erdőkerülő Quartetjének einschließlich című, 2019-ben rögzített lemezéhez, ez a rövid felvétel is az erdőben készült. Azonban a leírás szerint a jazz-zenész a lemezt nem az erdőben, hanem két nap alatt, május elején és július végén vette fel a Godot Kortárs Művészeti Intézetben, 2020-ban. Dobfelszereléséhez állati bőrök is tartoznak, amelynek állaga jelentősen függ az időjárástól. Egy elektroakusztikus eszközön is játszik, amit gongszintetizátornak („gong synth”) nevezett el. Ez az analóg szintetizátor fő hangforrásaként egy szélgongot használ.

Nem szívesen osztom fel a zenészeket csoportokra. Mégis felismerhető egy zenésztársakból és egyúttal vélhetően barátokból is álló „kísérletező” jazz-zenei hálózat, amelyet a kiadott lemezek alkotóinak összegzésén keresztül is fel lehet fejteni. A természet és a zene gyökereinek újrafelfedezése – egyfajta zenei dedukció és újrateremtés − ezt a szcénát egyre inkább foglalkoztatja. Megnyilvánul munkájukban az ipari hangoktól, a gépektől való „részszabadulás”, miközben a technika teszi lehetővé számukra a stúdió térbeli kereteinek is tágítását. A stúdiót legyőzve munkájukban így a természetszerűség kaphat teret. Egyébként a jazzirodalom egészét tekintve sem újkeletű a jazz természetben való elhelyezése, ahogy nem az a természet hangjainak jazzbe való beépítése sem.

A Minimal Distance november 15-től érhető el vinilen és az ismert digitális zenei platformokon. A lemezt a Hunnia Records adta ki. Különlegessége, hogy a szerző nemcsak a rögzítésért felel, de az utómunkálatokat is ő végezte, ahogy a lemezborítót és a dizájnt is ő találta ki. Az album borítóját nézve is a hangok közti távolságra asszociálhatunk. Mintha hangsávokat látnánk a málló tapétán. A zenei anyag hallgatását követően pedig, miközben a borítót nézzük, feltehetjük a kérdést: a távolságnak, az időnek, az életünknek van iránya?

Wagner Sára