A Gül Baba Jazz Nights sorozatában muzsikált legutóbb Budapesten Dés András, aki több mint egy évvel ezelőtt családjával Bécsbe költözött. Az ütőhangszeres, zeneszerző azt mondja: kezdett beszűkülni itthon, bár olykor küszködik azzal, hogy meg kell találnia a helyét az ottani jazzéletben. Februárban jelenik meg az Erdőkerülő Quartet névre keresztelt formáció lemeze, amelyet a Bakonyban rögzítettek, ahol András lényegében az „erdőn muzsikál”. Kihívásokról, a zeneszerzés küzdelmességéről és mesékről is beszélgettünk a BMC-ben a koncert másnapján.

Hogyan állt össze ez a kvartett? Ez már a bécsi ismeretségeknek köszönhető?

Tulajdonképpen igen. Efe Turumtay hegedűs álma volt, hogy összehozza ezt a zenekart. Olyan embereket hívott a csapatba, akikről úgy gondolta, jól szólnak majd együtt.

Hol játszottatok korábban közösen?

Efével a cseh nagybőgős Tomáš Liškanak köszönhetően ismerkedtünk meg, akinek párszor beálltam a zenekarába helyettesíteni miután egy ljubljanai jazz fesztiválon találkoztunk. A Bécsbe költözésem után szorosabb lett a kapcsolat Efével, sokat zenéltünk együtt, majd tavasszal ebben a kvartett felállásban – Cenk Erdoğan gitárossal kiegészülve – összehoztunk néhány koncertet. Mindannyian úgy éreztük, hogy érdemes lenne folytatni.

Forrás: BMC

Említetted, hogy Efe álma volt az együttes. Mennyire határozza meg a zenei arculatot az ő elképzelése, vagy zeneszerzőként mindannyian benne vagytok?

Jelenleg mindannyian a régi számainkból válogattunk, és ezeket játsszuk, de az a terv, hogy jövőre új lemezanyagot írunk a zenekar számára. Nagy a közös metszet a zenei világunkban, így egyikünknek sem kell erőszakot tennie magán a komponálás során.

Ebben a felállásban mennyire meghatározó az improvizáció?

Mivel leginkább jazz zenekarként aposztrofálnám az együttest, egyértelműen az improvizáció áll a középpontban. A kompozíciókra leginkább a dallamközpontúság jellemző. Bár vannak elvetemültebb zenéim is, ide a finomabb darabokat válogattuk össze.

Kultúra.hu / Belicza László Gábor

Mit élvezel jobban: leülni zenét szerezni, vagy élőben improvizálni?

Egész máshogy működik a két folyamat. A zeneszerzés, amikor az ember otthon ül és megpróbál létrehozni valamit a semmiből, nagyon küzdelmes és fájdalmas tud lenni. Előfordul, hogy napokig nem jön az ötlet, egyre mélyebbre kerülök az örvényben, egyre jobban utálom magam, majd egy idő után elkezdem utálni a körülöttem lévőket is. Ám egyszer csak történik valami, mondjuk jön a ihlet, és pillanatok alatt megszületik, amit napokig hiába kerestem. De minden alkalommal ott van a szorongás, hogy vajon ez most sikerül-e. Minden zenének, amit írok, kell, hogy legyen valami gyökere, kulcsmomentuma. Ha ez megszületik, onnan már könnyebben megy. A színpadi együttlét viszont számomra szinte mindig örömteli és felszabadult. Még akkor is, ha éppen valami nem úgy sikerül, mint ahogy terveztük. Mert az feszültséget teremt, és újabb lendületet ad a közös zenélésnek. Csodálatos, ahogy közösen ki tudjuk javítani, értelmet tudunk adni a hibásnak vélt zenei gesztusoknak.

Ezek szerint nem úgy írsz, hogy amikor eszedbe jut valami, leülsz és kidolgozod?

Régen, az első trióm idejében még így dolgoztam. Ha éppen eszembe jutott valami, leültem, nekiálltam komponálni, és abból se csináltam ügyet, ha csak hónapokkal később tudtam befejezni az adott számot. Az utóbbi időben sokkal gyakrabban szorít a határidő.

Kultúra.hu / Belicza László Gábor

Nyáron az Erdőkerülő Quartettel rögzítettetek egy lemezt, amely az erdő fáinak, köveinek, vizének muzsikájára épül. Mennyire komponáltad meg előre a számokat?

Nyolc új számot írtam a lemezre, de itt is nyomasztott a határidő, többek között egy közösségi finanszírozású kampány miatt, amelynek köszönhetően a felvétel költségeinek jelentős részét fedezni tudtam. Akad olyan szám ezen a lemezen, amin hónapokat dolgoztam, és van, ami öt perc alatt született – ez utóbbi a lemez egyik legjobban sikerült darabja. Ez az igazságtalanság az alkotásban. A lemez februárban jelenik meg a BMC gondozásában, Szabó Viktor hangmérnöknek jó sok munkája van vele. Itt ugyanis arról van szó, hogy három zenésztársammal – Fenyvesi Mártonnal, Ávéd Jánossal és Szandai Mátyással – nyáron bevonultunk a Bakony közepére. Nagyon furcsa érzés volt, hogy nem vittem magammal hangszereket, tudniillik az erdőn, fákon, leveleken, köveken muzsikáltam. Bár a számok megvoltak, azokat improvizatív átvezetésekkel kötöttük össze. Ez így talán idillien hangzik, de akadtak nehézségeink: az első napi esőtől kezdve az utolsó napra időzített Bakony rally-ig. Szerintem erős anyag lett, és nagyon kíváncsi vagyok, vajon átjön-e mindaz, amit gondolok erről az anyagról és amit igazán szeretek a lemezben. Olykor igyekszem úgy tenni, mintha nem érdekelne, ki mit gondol, de most valóban izgulok. Soha ekkora várakozás nem övezte még lemezemet.

Mi lehet ennek az oka?

A közösségi finanszírozási kampány is felhívta a figyelmet a lemezre, ráadásul valóban nem egy hétköznapi anyag. Vélhetően mindenkinek van elképzelése a madárcsicsergős erdő idilli hangzásáról, ám ez mégiscsak egy jazz lemez, szélsőségekkel, nagy ívű szólókkal és sok-sok improvizációval.

Kultúra.hu / Belicza László Gábor

Miért keresel mindig efféle különös kihívásokat?

Mert különben unatkoznék. Nagyon szerencsés ember vagyok, mindig olyan dolgokkal foglalkozhattam, amelyek izgattak és inspiráltak, amikhez kedvem volt. Rengeteg terv érlelődik bennem, de soha nem erőltettem egyiket sem. Mindig van egy pillanat, amikor valami bekattan: egy régóta magamban hordozott ötlet jelez, hogy itt az ideje, hogy megvalósítsam, és akkor nekilátok. Így volt most ezzel az erdei lemezzel, anno a zenekaraimmal, a Farkasszem című szólóestemmel is. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő.

Elsősorban az iparművészként dolgozó feleséged miatt költöztetek egy évvel ezelőtt Bécsbe. Megtaláltad a helyed?

Dóra a költözésünket megelőző két évben már ingázott Budapest és Bécs között, mivel tagja lett egy fantasztikus műhelygaléria csapatának. Így régóta benne volt a levegőben, hogy mi lenne, ha költöznénk. Úgy véltük, ez kiváló lehetőség a gyerekek számára is, nyelvet tanulnak, rengeteg fontos tapasztalattal gazdagodnak. Mindig is szerettem volna európai zenészként létezni, és ugyan egy ideje folyamatosan nyílt ki számomra a világ, mégis úgy éreztem, hogy kezdek beszűkülni itthon. Szakmailag, mentálisan, érzelmileg. Egy ilyen új helyzetben rengeteg dolgot elölről kell kezdened, muszáj nyitnod, saját magadat is újra kell definiálod, ami sokszor komoly kihívás. Hiszen negyvenévesen odaállsz idegenek elé, és azt mondod: hello, itt vagyok, szeretnék muzsikálni, és el kell hitetned velük, hogy tudsz is. Itthon azért már nem itt tartottam.

Kultúra.hu / Belicza László Gábor

Jól bírod?

Vannak mélypontok, amikor úgy érzem, soha nem fognak elfogadni, befogadni. És akadnak olyan pillanatok, mint most, amikor úgy vélem: fantasztikus, hogy egy év alatt ennyi remek dolog történt velem, rengeteg kapcsolatot építettem ki, fantasztikus zenészeket ismertem meg úgy, hogy az időm felében Magyarországon és másutt külföldön dolgoztam. Nem szabad türelmetlennek lenni.

Fontos, hogy megtartsd a hazai projektjeidet? Nemrég édesapád, Dés László Free Sounds Quartetjével is készítettetek egy lemezt.

Velük sajnos nagyon keveset játszunk közösen, pedig igazán szeretem. Fontosak számomra az itthoni formációk, az egyik legfontosabb a Jazz játszótér című gyerekműsorom. Azt csak Magyarországon tudom csinálni, mert nyelvközpontú. A gyerekekkel mesét improvizálunk, és néha különlegesen izgalmas dolgok születnek. Legutóbb egy londoni édességbolt sarkában gubbasztó, százhúsz éves, cukormentes csokoládé voltunk, akit senki nem akart megvenni, így a cél az volt, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. A történet és a zene egymást inspirálja. A Jazz játszótér az én agyszüleményem, nagyon fontosnak érzem, és igazán büszke vagyok rá.