Budapest mintha levegőt venne Angyalföldön: 13. kerületében kinyílnak a terek, acélszürke és tiszta lesz a horizont. Fejlődik ez a kerület is, az évekig elhagyatottan álló gyárépületekbe lassan új élet költözik. Az pedig, aki tudja, merre forduljon, igazi csodákat találhat itt: például egy 900nm-es ipari hangárt, amit a művészet vett birtokba. ?A Budapest Art Factory-t 2006-ban alapította Dianne C. Brown, egy New York-i művészeti menedzser. Akkoriban ez hely egyfajta raktárként is szolgált, hiszen ő képeladással, képkereskedéssel is foglalkozott. Mivel maga tér azonban hatalmas volt, egy kezdetleges műteremnek és egy galériának is biztosított itt helyet? ? fogott bele a BAF történetének visszaidézésébe Szász Sándor, erdélyi származású festőművész, aki a stúdió állandó művészeinek egyike. ?2009-ben, amikor ő elutazott az országból, az itt dolgozó öt alkotó el kellett, hogy döntse, mi legyen a kezdeményezés további sorsa. Mi pedig megtartottunk mindent a régiben, csak a tereket szerkesztettük át: szerettük volna, hogy a csarnokrészek felosztásával elkülönítsünk egy kiállítóteret, öt műhelyt az öt állandó művésznek, és egy műhelyteret, amely különböző meghívott, külföldi rezidenseknek lesz fenntartva.?
Mert a BAF nemzetközi kontextusban gondolkodik, egyfajta kortárs művészeti párbeszéd kialakítását tűzte ki célul. Meghívott művészeik között volt már többek között a francia Pascal Dombis, és a német Sabina Sakoh is: külföldi rezidenseik nagyjából egy hónapot töltenek Budapesten, ez idő alatt a Budapest Art Factory műhelyében dolgoznak, itt tartózkodásuk lezárásaként kiállításuk nyílik a BAF kiállítóterében. ?Évente négy-öt művészt hívunk meg ide neves galériákból: hogy ki legyen az, az mindig közös döntésünk? ? mondta Szász Sándor, majd megmutatta a júniusi rezidens, Bernd Kirschner által hátrahagyott képanyagot. A június 25-én megnyitott kiállítás a Kirschner művészetét képviselő Galerie Michael Schultz együttműködésével valósult meg, a tárlat július 20-ig tekinthető meg. Bernd Kirchner képei pasztellszínű álmok, hatásuk inkább egyfajta hangulat közvetítése, mint bármi más: a csarnok fehér falain finom színeik lenyűgözőek. A művészeknek nyújtott bemutatkozási lehetőség mellett a BAF tavaly elindított egy kurátori programot is: a meghívott kurátorok feladata workshopok, előadások, kiállítások és más események megrendezése, melyek mind egy kulturálisan releváns téma köré csoportosíthatók.
Jelenleg egy cseh művészpáros, David Böhm & Jiří Franta dolgozik a műhelyben rezidensként, az ő kiállításuk július 23-án, csütörtökön kerül ki a falakra. Alkotási folyamatukba azonban már most be lehet pillantani: az itt dolgozók műhelyszobái előzetes bejelentkezés után mind látogathatók ? bár, mint Sándor elmondta, valakit a művészek közül mindig itt lehet találni. Amennyi szabadságot nyújt azonban a csarnok által közrefogott tér, annyira korlátozza is a munkát: ekkora terület kifűtése szinte lehetetlen, így helyiség az időjárásnak megfelelően minden évben májustól októberig tart nyitva. ?Előttünk a ?80-as években itt egy lapszabászat működött. Elég lelakott állapotban kaptuk meg, meglehetősen kezdetleges infrastruktúrával? ? meséli Sándor. Elmondása szerint rengeteg pénzbe és időbe került, míg a BAF jelenlegi, hangulatos tereit kialakították.
Szász Sándor időközben a Michael Schultz Galériában, Berlinben októbertől megrendezendő kiállítására készül, alkotótársainak is mind-mind tárlatai nyílnak ország- és világszerte. Munkájukat segíti talán az angyalföldi csarnok hangulata is, a csend, amibe könnyen bele lehet itt szeretni. Nem nehéz itt elképzelni az alkotást: Csurka Eszter tetőtéri szobájában például, ahol jelenleg épp a művész víz alatt készülő viaszszobrai pihennek. Az öt alkotó munkájának már külföldön is visszhangja van: missziójukról különböző nyelvű médiumok írnak, hírük magát Michael Schultzot is Budapestre hozta, aki szintén azonnal beleszeretett a helybe, és a BAF koncepciójába.
Mindezt mindenféle támogatás nélkül, non-profit stúdióként érték el. ?Én nem szeretném, hogy a csapból is mi folyjunk, nem ragaszkodom az ismertséghez. Az a fontos, hogy csináljuk a dolgunkat, aztán, akik észre akarnak venni, azok úgyis észrevesznek? ? véli Szász Sándor, és nem lehet ezzel a küldetéssel nem egyetérteni. Kiállításaik megnyitóin azonban már rengeteg ember gyűlik össze. Jobb talán a gyárba csendes hétköznapokon menni, inspirációra szomjazva, egyedül végighaladni a léptek kopogásától visszhangzó térben.
