Az alaptörténet az ötödikes történelemtankönyvből ismerhető. Leonidas - spártai király - háromszáz harcosával szembeszáll a hódítókkal, és élete árán is megvédelmezi a görög városállamokat és kultúrát.
Az alaptörténet megihletett egy fiatal gyereket, Frank Millert, akiből később zseniális képregény-alkotó lett. Továbbgondolta Leonidas történetét, és kockákba álmodta a 300-at. Később sokan meg akarták filmesíteni Miller képregényeit, ő azonban ellenállt a kísértésnek. Úgy érezte, filmen nem lehet visszaadni az ő baljós, misztikus világát. De aztán jött Robert Rodriguez, aki vászonra akarta álmodni a Sin City című Frank Miller víziót. Az akkor már híres rendező, leforgatott előre néhány jelenetet a képregényből, hogy ezzel győzze meg a vonakodó Millert. Rodriguez zsenialitása meggyőzte a képregénygurut. Elkészült és óriási sikert aratott a Sin City, és most itt van a következő képregényfilm, a 300.
Ez a film csak jó idegállapotú felnőtteknek való, ugyanis legalább annyira baljós és véres, mint az alapmű. Leonidas király nem ismer kegyelmet. Az ellenségeit kegyetlenül lemészárolja, nem gyűjt foglyokat. A perzsák sem lágyszívű poéták, így az egész filmben fröcsög a vér, repülnek a lemetszett végtagok. A perzsák ráadásul magukkal hoznak néhány nagyra nőtt gyilkos gnómot, akik hosszasan hörögnek, majd darabokban érnek véget.
A filmnek igazából a gondolatisága érdekes. Ugyanis az önfeláldozásról szól, a tudatosan vállalt halálról egy életforma védelmében. Nincsenek kompromisszumok, nincs papolás a polgárok kényelméről. Jogok léteznek és kötelességek. Nem divatos film a 300. Felnőtteknek érdekes vizuális élményt nyújthat, gyermekeknek kerülendő.
