Adventi vásárok - a karácsonyi hangulat megteremtője

Egyéb

A XVI. század közepén megrendezett vásár még egyáltalán nem hasonlított a maiakhoz, 1628-ból már vannak emlékek, pl. egy doboz, amelyen olvasható, hogy ki is ajánlotta fel a városnak. 1737-ből egy lista maradt ránk, melyen a vásáron résztvett árusok nevei olvashatóak. A vásár történetében a 19. század vége nem volt jelentős, ekkor évekre szinte be is zárt, emlékét elfelejtették. Egészen a 20.század elejéig, amikor visszahozták a hagyományt, és Nürnberg lett a legszebb ékszerdoboz az advent idején. A díszités, a vásározás újra elindult és azóta a hagyomány megszakítás nélkül folytatódik.

A nürnbergi adventi vásár érdekessége nemcsak a hagyományban rejlik, meg kell említenünk még egy jellegzetességet. A németek Christkind-nek nevezik, mi magyarok karácsonyi angyalnak, gyermeknek, hírhozónak hívhatnánk. Christkind nélkül elképzelhetetlen ez a vásár, hiszen ennek az angyalnak jelentős szerepe van. Az angyal nyitja meg a vásárt, december 4-én Barbara napján, a nürnbergi főtéren található templom teraszáról, az angyal járkál naponta a gyerekek között és ajándékot osztogat. S, ha már hagyomány a Christkind, akkor azt is fontos tudni róla, hogy az igazi Christkind hogy néz ki. Természetesen hosszú szőke hajú lányról van szó, aki nem lehet 160 cm-nél alacsonyabb és Nürnberg környéki lakosnak kell lennie. Ruhája csupa arany, hatalmas szárnyakkal, fején arany korona. A második világháború után erre a szerepre színésznőket kértek fel. Mostanában viszont komoly versengés van, hogy ki legyen Christkind. Idén pl. 16 versenyzőből választották ki a megfelelőt, aki a vásár angyala lett.

A vásár a múltja mellett híres még arról is, hogy talán a legnagyobb vásár Európában. Hatalmas területen sok-sok árus kínálja portékáit, kis karácsonyfadísztől kezdve a forralt borig és puncsig. Az egész vásári forgatag pont olyan, mint a mesében. Minden csillog-villog, minden olyan meseszerű, a kivilágítás, a kellékek, pont azt az érzést váltja ki mindenkiből, amire ilyenkor karácsonykor vágyunk.

Ha nem is tudunk személyesen részt venni a nürnbergi adventi vásáron, interneten keresztül mi is bekukucskálhatunk a német kisváros téli forgatagába. Az oldalon nemcsak a vásárosok listáját találhatjuk meg, hanem a vásár történetét is megismerhetjük, és láthatjuk, hogy ki lett az idei Christkind.