Az animáció sikere - Nagydíj az I. Pécsi Mozgókép Fesztiválon

Egyéb

Hogy mi is ez a film, hogy készült és miért, arról a rendezőnőt kérdeztük:

- Már korábban is nagy sikereket nyert el ez az alkotás. Melyek is voltak ezek?

- A tavaly Egyiptomban megrendezett rangos Gyermek és Ifjúsági Filmfesztiválon is első díjas lett a film, később megnyertem a Camera Hungaria legjobb dramatikus művek díját.

- Mi a film sikere? Persze, aki látta az el tudja képzelni, de hogyan mesélnéd el ezt annak, aki még nem ismeri a filmet?

- A film műfaja animáció-szociográfia, amely mondhatni egyedülálló műfaj. Mit is jelent ez? A film címéből már sejthető, hogy cigányokról szól, de mégis másképp. Semmiképpen sem szerettem volna egy olyan filmet, amelyben a cigányok életkörülményeit mutatom be, hanem a cigányság másik oldaláról közelítettem meg a témát. Egy régi cigány mesét mesélek el a filmben különleges animációs technikával.

- A technika lényege, hogy a film fekete-fehérből lesz egyre színesebb, tarkább.

- Igen ez egy különleges animációs forma, s nem csak az animációban maradnak meg a színek, hanem a cigány falu élete is egyre színesebb lesz, megszínesítve ezáltal az életüket. A legkülönbözőbb animációs technikákat használtuk, a computer grafikától kezdve a cigány művészek festményein keresztül egészen a cigány gyerekek rajzaiig.

- A film egy cigány faluban játszódik, az ott élők a főszereplők. Hol van ez a falu?

- Rengeteget kerestük, kutattuk ezt a falut, végigjártuk több ezer helyet, míg végül megtaláltuk Heves megyében Tarnalelec nevű kis falucskát, ahol olyan kedvesen fogadtak az emberek, hogy rögtön ott ragadtuk. A legszebb az egészben az volt, hogy teljesen függetlenül, hogy én kiszíneztem a filmet, s persze a falut is a filmben, ebben a faluban tényleg kiszínezik, kifestik a házakat. Mintha az ott lakók éreznék, hogy ha kiszínezik a környezetüket, akkor a lelkükbe is színt varázsolnak.

- Mitől más ez a mese, mint a többi?

- Talán az benne az érdekes, hogy olyan környezetbe helyezem a mesét, amit mindenki kerül. Ezért tartom nagyon fontosnak ezt a mesét, mert ebben a műfajban, erre a közönségre, a gyerekekre lehet a legjobban hatni, hogy ne legyenek felnőtt korukban előítéleteik. A Sosem volt cigányország c. film tehát mese, de egyben egy komoly szociográfiai film is. Látni, hogy hogy élnek ma Magyarországon emberek, gyerekek. Egy érdekesség, mikor először bemutattam a filmet külföldön, megkérdezték tőlem, hogy ugye díszletek között forgattam. Azt hiszem ez mindent elárul.

- Hogyan tovább?

- Már készülnek a film folytatásai, azaz még sok-sok cigánymese feldolgozás. Remélem ezeknek is ilyen nagy sikerük lesz. Közben folyamatosan dolgozom a Duna TV-ben , ahol a Hol volt, hol nem volt c. mesesorozatot készítem, szintén különleges animációs technikával. Hiszen mesére mindig szükség van, volt és lesz?.

A Sosem volt cigányország a www.mese.tv műsorán is látható.