Anyanyelvi tábor anyaországi és külhoni magyar fiatalok részvételével

Egyéb

 

A táborba kárpátaljai és felvidéki 7-14 éves magyar gyerekek érkeznek, többek között szlovákiai Kalondáról, Losoncról, Felsőszeliről, Nyitráról és az ukrajnai Kőrösmezőről, Nagymuzsalyról. Az idén 95 iskolást látnak vendégül augusztus 10. és 16. között.
    

Az Esztergomi Anyanyelvi Tábort először 1989-ben rendezték meg e azzal a céllal, hogy biztosítsa a szomszédos országokban felnövekvő nemzedékeknek a helyes nyelvhasználat elsajátítását. A rendezvény nem titkolt szándéka továbbá, hogy az ifjúság megismerje saját történelmét, elősegítse az anyanyelv, a magyar kultúra iránti fogékonyságot. 
    
A tábor lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy a sajátjuktól eltérő és egyben újszerű környezetben ismerkedjenek a magyar kultúrával. A tábor helyszínéül szolgáló Esztergom városa pedig kiváló alkalmat teremt arra, hogy a táborlakók megismerkedjenek az államalapítás és nemzetünk történelmével - közölték a szervezők, akik kitértek arra is: a Rákóczi Szövetség célja, hogy azokban a kétnyelvűvé váló régiókban, ahol különösen fontos a gyermekek korai megszólítása, anyanyelvi táborok megszervezésével erősítse a gyerekek magyar anyanyelv iránti érdeklődését és érzékét.