Arra gondoltam, hogy tervezek egy másik naprendszert

Egyéb

 

Mit tekintenek a művészeti nevelés céljának?

 
Veszprémi Ildikó igazgató-helyettes: Nem művészeket akarunk képezni. A cél inkább a civil nevelődés: a művészeteket befogadó - és elfogadó! - közönség bővülése. A tevékenység örömén túl ilyen céllal dolgozunk a vizuális kultúra, az ének-zene, a néptánc, a színjátszás, valamint a vers- és prózamondás területén.
 
Mik a feltételei annak, hogy ne csak felszínes művészkedés, hanem igényes művészeti tevékenység folyjon az iskolában?
 
V.I.: A legfontosabb feltétel: a tehetséges pedagógus. Nálunk pedig vannak ilyenek. Akik képesek arra, hogy felmutassák a tevékenységgel való teljes azonosulást, felmutassák belső motivációs bázisukat, melyet ők maguk a művészet művelésekor vagy befogadásakor mozgósítanak. És akik ezt a belső motivációs bázist a gyerekekben is képesek létre hívni.
 
Feltűnően sok a kiemelkedő előadás, műalkotás  ebben az iskolában.  Ezek szerint ilyen hatékony Önöknél a tehetséggondozás?
 
V.I.: Nálunk evidencia, hogy egy gyerek felkészítése egy produkció magas színvonalú létrehozására nem egyenlő azzal, hogy kiadjuk neki a feladatot, a szerepet, aztán elvárjuk tőle az eredményt, mondván, hogy "úgyis tehetséges". A felkészítés folyamatos, következetes és kölcsönös munka.
 
A művészi alkotás komplex módon vesz igénybe minket, befogadókat. Tévhit, hogy lehet "érthetetlen" vagy "magas". Azért tűnhet így, mert a művészi értékre meg kell tanulni figyelni - ezt pedig sokan elmulasztják.
 
A gyerekek alapvetően nyitottak mindenféle aktív alkotásra. Ez természetes. A pedagógusnak ezért az a dolga, hogy ezt a szükségletet tartalmas, konstruktív tartalommal elégítse ki. A gyerekek pedig fogadókészek, és készek megszeretni azt a bizonyos figyelmet.
 
Milyen visszajelzéseket kapnak a gyerekektől és a szülőktől a művészeti nevelést illetően?
 
V.I.: Nemrég egy negyedikes diákunk így nyilatkozott: "Elgondolkoztam azon, vajon megérte-e a fáradságot. Rengeteget gyakoroltunk, aztán nyolc-tíz perc volt az egész a színpadon. De ha belegondolok, újrakezdeném mégis, mert magát a gyakorlást, a készülést is élveztem, amíg a darab összeállt."
 
A szülők sokszor segítik az iskolát, konkrét fizikai és anyagi értelemben is. De mindennél fontosabb, hogy érdeklődnek, és gyermeküket támogatják. Szóbeli visszajelzéseket természetesen gyakran kapunk, de egyre többször írásbelieket is. Hadd mutassak néhány - az új lemezünket értékelő - levélrészletet:
 
"A "Kelő nappal újra kelek" című lemez - mi tagadás - nagy meglepetéssel szolgált: nem erre számítottam. Inkább kicsi gyerkőcök hangocskáira szépen egymás után... Azonban a bizarr fordulatoktól sem mentes alkotás hű keresztmetszete annak az egész éves, sokszínű, igen kemény munkának, amit tanár és diák végez napról-napra..."
 
"Amikor a cd-t hallgattam elsőre, sokszor küzdöttem az érzelmeimmel. Jó dolog, hogy ilyenre van idő és energia az iskolában. Nagyon szép órákat okoztak nekünk."
 
"Ez a cd olyan minőségi munka, amely tartalmában és grafikájában is megállná a helyét a kereskedelmi forgalomban."
 
"Régi, gyermekkori rádiós hangjátékok emlékét idézte fel bennem..."
 
"...A gyermekközpontúság, az értékek megőrzése nem csak szóban, de tettekben is megnyilvánul a Károlyiban."
---
 
 
Néhány hete az Önök osztálya, a 2.b nyerte a Károlyi Gimnázium félévi alsós vándorserlegét a művészeti tevékenységért. Gratulálunk!
 
Solymos Andrea tanító: Köszönöm. Az osztályunk kreatív energiái kifogyhatatlanok: "Játsszunk olyant, hogy egy verset különböző stílusokban kelljen elmondani!... Megkaphatnánk a hangszereket, mert szeretnénk az új dalhoz kitalálni, valami jó kíséretet... Arra gondoltam, hogy tervezek egy másik naprendszert..." és így tovább.
 
Hogyan alakult ez a társaság ilyenné?
 
S.A.: Még el sem kezdtük Dévai Anikó kollégámmal az első évet, de már tudtuk, hogy ez az osztály márpedig verselő, éneklő, szereplő, rajzoló-festő osztály lesz. A gyerekek különben is óriási vers- és énekkészlettel érkeztek az óvodából. Az osztályban levő dobogót kineveztük színpadnak, és ott bárki megmutathatta, mit tud. Hetekig nem tudtuk abbahagyni. Hallgatták, figyelték, tapsolták egymást, és nem győztek új ötleteket hozni. Aztán a termünk melletti folyosórészt kineveztük galériának. Melyik gyerek ne szeretné, ha mindenki látná azt a művet, amit rajzol?
 
A kezdeti lelkesedést, kreativitást később sem szabad alább adni. Azt hiszem, itt válik fontossá, hogy a tanítónak mint civil embernek szívügye-e a művészet.
 
Milyen a pedagógiailag kiaknázható "civil" tudás?
 
S.A.: Amikor a tanítók tudják, hogy egy rajzórai képalkotás előtt milyen művet milyen megfigyelési instrukcióval mutassanak be a gyerekeknek. És amikor előre sejtik, hogy a gyerekek más dolgokat is megfigyelnek majd... Amikor a kötelező verseken túl bátorkodnak a másból és a "friss termésből" is vinni az osztályba... Amikor előhívják a gyerekekben ott rejlő "komédiást", nemkülönben az osztályközösség előadás-formáló energiáit... Amikor munkájuk nyomán a gyerekek új zenei irányzatokkal ismerkednek, dallamot és ritmusokat improvizálnak.
 
Ilyen közegben megtelik az idő, megsokszorozódnak az ötletek. Azután pedig megállni sem lehet - mert most már mindez a gyerekek szívügye is. És követelik a folytatást. Most - pár nappal legutóbbi előadásunk után is - épp ez történik.
---
 
Részletek a károlyis 2.b osztály videóra vett beszélgetéséből, egy előadás után
 
K. Dani: "Amikor elkezdődött az egész, akkor, komolyan mondom, hogy kipörögtem volna magamat, hogy egy életre nem bántam volna meg."
 
L. Eszti: "Én nagyon örülnék, ha minden egyes hónapban fellépnénk egyszer legalább... Olyan jó érzés volt, amikor kaptuk azt a nagy tapsot, és nagyon büszkén gondoltam arra, hogy a legjobbat hoztam ki magamból."
 
E. Regi: "Én tudtam, hogy valamilyen kirobbanó lesz a sikerünk, és a próbákat is nagyon-nagyon élveztem, még akkor is, ha hatvanszor kellett ugyanazt a jelenetet elpróbálnunk."
 
T. Peti. "Láttam, hogy mindenki örömmel csinálja, és nem úgy hogy most csak úgy előadunk... Zsófi most nem Zsófi volt - aki háborogni szokott - hanem ő a Duna volt, aki beszélget egy hajóval."
 
Ü. Anna: "Amikor meg meghajoltunk és tapsoltak az emberek, olyan... derült voltam. Ahogy így tapsoltak... egyre hangosabb, egyre harsányabb... annyira meleg volt az arcom, hogy amikor odamentem anyához, akkor azt hitte, hogy lázas vagyok."
 
Ny. Julcsi: "Én nagyon élveztem a próbákat, és szerintem megérte, hogy egy kicsit lemaradtunk a tankönyvben..."
 
K. Dani: "És utána, amikor kiderült, hogy a serleget mi kaptuk meg, ha tudtam volna, szaltóztam is volna, csak nem tudok. Hát... a többit már nem tudom kifejezni." - Andrea néni: "Próbáld meg. Miket érzel?" - K. Dani: "Hát nagy fehéret. Nem feketét, csak fehéret."