Bábfieszta vasárnap Győrben

Egyéb

Az idei rendezvény, amely most június 17-én vasárnap lesz, egyedi kezdeményezése, hogy a szervezők összekötik a Virágünneppel. A szolgen: "Belépő  egy szál virág", ami bármiből lehet, papír éppúgy mint vágott. Mindenki az általa hozott növénnyel díszíti egy összeálló képpé a Bábligetet, amely így e közös alkotással gazdagodik.

 A programban a hazai bábművészet legjelesebb alkotói mutatják be előadásaikat.   A legnevezetesebb vendégelőadó Pályi János, aki egyszemélyes játékával igyekszik szórakoztatni kis közönségét. Ebben zsinóros bábok táncolják el Kámpecz ördög földi pokoljárását. Tamási Áron bábjátéka alapján született az előadás, melyet Nyíri László a Tatros zenekar muzsikása kísér. Az előadás a zsűri különdíját kapta a Kecskeméti Bábszínházi Találkozón és a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléján
A nap másik színfoltjának ígérkezik, hogy a gyerekjátékokat a bábelőadások tematikájához igazították a szervezők. Vitéz László után  ping-pong ütővel kell ördögöt kergetni, szellemvasút malomban pedig búzát őrölni.
A jól-teljesítés díja pedig egy-egy mese. Aki ezeket mesekönyvbe gyűjti, az a következő évadban egy győri előadást ingyen megtekinthet.