Bábokkal teremtenek

Egyéb

A zene és a színpadi akció egymást erősítve jut el az őskáosztól, az első emberpár Ádám és Éva paradicsomi boldogságáig. A színpadi teret négy fehér ruhás animátor uralja, hol szerepbe lépve mint a négy arkangyal: Rafael, Uriel, Gabriel és Michael; hol láthatatlan animátorként a megteremtett világ elemeit mozgatva.

 
A játék alkalmazza a bábművészet kínálta lehetőségeket, a tárgyanimációtól a mozgásszínházi és maszkos elemeken át a plasztikus bábos megjelenítésig. Az őskáoszban az arkangyalok az égitestekkel mint színes labdákkal játszanak, a Homo Ludens-attitűdöt megelőlegezve.
 
Színes drapéria és függönyanimáció (vizek, értől az óceánig), fény és árnyjátékok (nappalok-éjszakák), kesztyűs-zoknis kéz és láb-színházi effektek, azaz szellemes bábszínházi ötletek sora járul hozzá a hatáshoz, teszi szélesebb körökben is befogadhatóvá Haydn örökbecsű remekét.
 
A koncert-színház végén maga a Mester is megjelenik, ha ínyére lesz, amit a Bolero Fúvósegyüttes - Győr zenészeitől s a Vaskakas Bábszínház bábművészeitől hall és lát.
 
A Kocsis Rozi rendezte, Nemes Zsófia koreografálta A teremtés című darabjának premierje június 19-én, 17 órakor lesz a Vaskakas Bábszínházban.