Bábszínház-találkozó kezdődött Sepsiszentgyörgyön

Egyéb

 A kép illusztráció

(MTI) Egy hét alatt 12 társulat, valamint két egyéni előadó összesen 25 előadását láthatja a közönség. A 25 előadás között van népmese és bábszínpadra írt kortárs mű. A hagyományos kesztyűs és marionett bábok mellett maszkos játékot is láthatnak a gyerekek és felnőttek ? írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfői számában.

 
A szervezők becslése szerint mintegy ezer gyerek tekinti majd meg az előadásokat, amelyeket szakmai beszélgetések követnek. A romániai magyar bábos találkozót 1999 és 2005 között Kolozsváron tartották meg. Ezt követően néhány évre megszűnt az erdélyi magyar bábos világ egyetlen fóruma, majd 2009-ben a Tamási Áron Színház Bábtagozata, a Cimborák Bábszínház vállalta fel és élesztette újjá a kezdeményezést.
 
Az idei bábszínházi találkozóra meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem idén végzett hallgatóit és a mesterképzésben részvevőket is, akiknek így lehetőségük nyílik a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre.
 
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében megvalósuló találkozóra október 9-ig várják a közönséget.