Betartják a gyermekeket védő törvényeket a televíziók

Egyéb

A bizottság a médiatanács 2011-es munkájáról szóló beszámolót hallgatta meg, valamint a hatóság tavalyi, hírközlési tevékenységéről szóló jelentést, amelyeket kormánypárti többséggel elfogadtak a képviselők. Ugyancsak elfogadták az NMHH és a médiatanács tavalyi zárszámadását.

A jobbikos Pörzse Sándor a média kiegyensúlyozottságának felügyeletére kérdezett rá, míg az LMP-s Karácsony Gergely a helyi rádiós frekvenciák pályáztatási és szerződésmódosítási gyakorlatára, az Axel-Springer, valamint a Ringier fúzióját elutasító döntésre, és arra is választ vár: mikor fogja a hatóság a Klubrádiót érintő bírósági döntéseket végrehajtani.

Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes elnöke a fogyatékkal élők számára is akadálymentesített műsorok gyakorlatára, a magyar zenei kvóták teljesülésére és a médiatanács támogatási gyakorlatára kérdezett rá, emellett a kiskorúak védelméről szóló törvényi előírás megvalósulására.
Kollarik Tamás közölte: a kiegyensúlyozottsági ügyekben minden esetben a törvényi előírásoknak megfelelően jártak el, a feladatuk ebben az esetben a közügyekben releváns információk kiegyensúlyozott bemutatásának védelme. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szerkesztői szabadság körébe tartozó kérdések nem kérhetők számon a médiatanácson.
Elmondta azt is, hogy a közmédiumok és a jelentősebb médiaszolgáltatók 2015-re lesznek teljes egészében akadálymentesítettek. A filmtámogatásokról szólva közölte: összesen 340 millió forintot osztottak szét tavaly animációs, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek támogatására. A magyar zenei kvótákkal kapcsolatban ismertette, hogy decemberre készül el az a szoftver, amely a rádiókat és a hatóságot is segíti a magyar zeneszámok arányának mérésében.
Auer János, a médiatanács másik tagja az Axel-Springer és a Ringier fúziójának elutasítását azzal indokolta: a hatóság szerint releváns piacon olyan médiamonopólium kialakulását eredményezte volna a fúzió, amely sértette volna a plurális tájékoztatás kívánalmát.

A Klubrádióval kapcsolatban úgy fogalmazott: a legutóbbi bírósági döntés írásos változatát még nem kapta meg a hatóság, a további lépésekről majd ezt követően dönt a testület.
Andrássy György, az NMHH főosztályvezetője közölte: egy vidéki rádiós frekvenciáról szóló szerződés módosításakor minden esetben megvizsgálják, hogy az változtatna-e az eredeti pályázatok elbírálási sorrendjén. Mint mondta, a Lánchíd Rádió úgy módosíthatta vidéki szerződéseit, hogy a hálózatba kapcsolódás után is biztosította helyi tartalmak sugárzását az öt vidéki frekvenciáján.

A hírközlési tevékenységről szóló beszámolóban Beke Nándor szabályozási igazgató elmondta, hogy 2011-ben tovább csökkent a vezetékes telefonnal rendelkezők száma, miközben növekedett a mobiltelefonosoké. Mint mondta, már csak minden nyolcadik háztartásról mondható el, hogy nem rendelkezik mobiltelefonnal. Fokozatosan bővült az internetpiac is, különösen a mobilinternet-előfizetések száma növekedett.

Az NMHH és a médiatanács tavalyi zárszámadását ismertetve Baross Gyula, az NMHH igazgató-helyettese azt közölte, hogy a hatóság 22,3 százalékkal teljesítette túl bevételeit, kiadásait pedig több mint 50 százalékkal faragta le, a maradványt pedig a digitális átálláshoz kapcsolódó feladatokra fordítja majd.
 
(Forrás: MTI)
(Forrás: divany.hu)