- Boszorkányos mesék a mesekönyved címe, ez egyben válogatás is régebbi
mesekönyvedből is. Ha meg kéne fogalmaznod, hogy neked mit jelent a
boszorkány szó, hogyan jellemeznéd?
- A boszorkányok számomra igazi ősasszonyok, ősanyák, a világ titkainak ismerői. Kapcsolatban vannak mindazzal, ami élő. Ismerik a megoldáshoz vezető utakat, és mindig olyan próbatételek elé állítják a hőst, amelyek a javát szolgálják. Az, hogy büntetnek vagy jutalmaznak, egyedül a hős viselkedésének a függvénye. Ha a hős megfelel a próbákon, jutalmat kap, ha nem, kővé változtatik. Szerintem ez így igazságos.
- A te mesebeli boszorkányod egyáltalán nem azt a boszorkány
képet mutatja be, ami a fejünkben van. Amália egy jóságos, kedves, néha
szomorú boszorkány, aki csodálatos történeteket mesél az életről. Szerinted
ma is léteznek ilyen boszorkányok?
- Én azt gondolom, hogy Amália épp olyan boszorkány, mint az elődei, csak amíg őbennük a büntető, haragos, kegyetlen oldal is erős volt, Amáliában a megértő jóság, a szerető kedvesség kerekedik felül. De az élet titkait ugyanolyan jól ismeri, mint elődei. Ha valóban az ilyen tulajdonságokkal rendelkező nőket tekintjük boszorkányoknak, kétségtelen, hogy ma is élnek közöttünk.
- Olvasva a meséidet felmerül a kérdés, hogy valójában kinek szánod őket?
- Mostanában nagyon sok levelet kapok óvónőktől, akik lelkendezve számolnak be róla, hogy a meséimet olvassák az óvodában, és a gyerekek imádják Amáliát. Én magam nem hittem volna, hogy az óvodások is megértik ezeket a meséket, de íme, a gyakorlat bebizonyította, hogy igen. Vagyis most már elmondhatom: mindenkinek ajánlom!
- Munkád során a, a meseterápiában is tudod a saját meséidet használni?
- A terápiában csak klasszikus népmeséket és eredeti mítoszokat használok. Véleményem szerint a műmese - így a saját meséim is - nem alkalmasak terápiás célokra. A terápiában csak a kollektív tudattalan képeinek és archetípusainak van gyógyító ereje.
- Egyáltalán a meseíró saját meséi segítenek -e a meseíró gondjain, bajain?
- Minden művészeti forma valamiképpen segít az alkotó gondjain és bajain. És szerencsés esetben a befogadóéin is!
- Könyved illusztrátora Szegedi Katalin, aki megformálta ezt finom, légiesen kedves boszorkányt. Te is így képzeltedel Amáliát?
Szegedi Katalinnal nagyon egymásra találtunk. Anélkül, hogy valaha is beszéltünk volna a meséimről, ő pontosan azt látta, amit én is láttam meseírás közben. De Amáliát ő sokkal gyönyörűbbre rajzolta, mint amilyennek én képzeltem. Viszont amikor megláttam az ő boszorkányát, rá kellett jönnöm, hogy titokban mindig is abban reménykedtem, hogy talán tényleg ilyen szép...
- Saját gyerekeidnek megmutattad, felolvastad a meséket?
- Ezek a mesék 20 évvel ezelőtt íródtak, és már megjelentek 1991-ben és 1997-ben egy-egy önálló kötetben, amelyek a megjelenés évében "Év Könyve"-díjat is kaptak (Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról; valamint A Fekete Világkerülő Ember meséi). Ezekből válogatott a Móra Kiadó. Amikor ezeket a meséket írtam, még nem voltak gyermekeim. Később meg már nem olvastam fel nekik, gondoltam, majd elolvassák, ha kíváncsiak lesznek arra, hogy én miként látom magam körül a világot.
- Fontos a visszajelzés, a szakmai vélemény?
- Nekem az a vélemény, amikor az óvónők meg más olvasók is megírják nekem, milyen sokat merítettek egy-egy történetből. De az is vélemény, amikor rám mosolyognak a villamoson, és azt mondják: Szia, Amália...
