Bonbon Matiné a Puskin moziban

Egyéb

(MTI) Lukácsházi Győző zenész elmondta, hogy tizenöt éve szervezi és vezeti a gyermekeknek szóló ismeretterjesztő zenei előadásokat, célja pedig az, hogy megszerettesse a kicsikkel a klasszikus zenét. Prokofjev Péter és a farkas című művét az operaházi hangszeres művészekből álló Brassimum Fúvósegyüttes adja elő, Lukácsházi Győző pedig mesél.

 
Az együttes öt rézfúvósból, két fafúvósból, egy klarinétból, egy fagottból és ütőhangszerekből áll. Prokofjev szimfonikus zeneművét átírták nyolc hangszerre, ütemszámra és hosszúságra az eredetivel megegyezően ? tette hozzá.
 
Az előadáson bemutatja, miként lehet megidézni az állatokat a trombita, a kürt, a harsona, a tuba, a klarinét, a fuvola valamint a különböző ütős hangszerek segítségével. A művész elárulta, hogy játszani is fognak és ha a gyerekek jó választ adnak az adott hangszerrel kapcsolatos kérdésre, jutalomcsokit kapnak, az esemény "bonbon" elnevezése is ezt takarja.
 
Koleszár Olga, a Puskin mozi programszervezője elmondta, hogy a matinét először rendezik meg a moziban. 2010-ben határozták el, hogy arculatot váltanak és család- és gyermekbarát mozit hoznak létre, akkor indították el a Legkisebbek Mozija nevű filmklubot is.
 
"A nézőtéren hagyunk egy kis fényt, az ajtó nyitva van, a gyermek bármikor kimehet, és egy játszósarkot is kialakítottunk. A 3?6 éves gyerekeknek olyan filmeket vetítünk, amelyek igazi élményt nyújtanak nekik, mint például a Kisvakond, a Mici Mackó vagy a Kockásfülű nyúl kalandjai. A Pixar- és a Disney-filmek az idősebb korosztálynak szólnak" ? tette hozzá.
 
A Puskin moziban a Nefelejcs Bábszínház havonta két előadást tart, a Zakatoló Zenemozi mesekoncerten pedig havonta egyszer szöveg nélküli rajzfilm-összeállítást vetítenek. A némafilmekhez hasonló élő, improvizált jazz zenei aláfestést a Syntax Orchestra játssza.
 
A Bonbon Matinéra április 14-én, szombaton tíz órától és május 26-án, a gyereknap előtti szombaton várják a családokat.