Bűbájos Giselle

Rajzolt hercegnőből húsvér szereplő

 

A mai mesefilmek közül talán azok a legsikeresebbek, amelyekben szakítanak a filmkészítők a hagyományokkal, és a történetet a mai világba helyezik át. Ez történt ez a Bűbáj című filmmel is, amely már formáját tekintve is különleges. Az alkotás klasszikus rajzfilmként indul,  régi technikával megrajzolt szereplőkkel:  erdőben egyedül élő lány keresi hős lovagját. (Ezt az összesen tízperces rajzfilmes betétet kilenc hónapig rajzolták a Disney stúdió alkotói.) Ám a lovagot mostohaanyja gondosan őrzi, s minden lánytól elzárja, nehogy valaki a trónjától megfossza őt. Az együgyű királyfi viszont rátalál szerelmére, s amikor az esküvőre készülnek, a gonosz banya belelöki a lányt a varázskútba: így kerül Giselle a mai New York forgatagába. Itt történik meg a váltás, s a rajzfilm folytatásaként élőszereplős családi filmet láthatunk. Természetesen a megmentők, a hősszerelmes herceg és kis állatbarátja, a mókus is megérkezik, de még a gonosz mostoha csatlósa is.

 

 

A filmkészítők forgatókönyvében a hősnő a naivitás mintaképe, ő az, aki állandóan dalra fakad, ha épp olyan a kedve, ártatlanul néz szembe a világ problémáival. Igen ám, de hol létezik ma már ilyen szereplő? Így fogant meg az alkotók   fejében a gondolat: mi lenne, ha egy igazi, kicsit bugyuta, ártatlan Walt Disney-hősnő lenne a főszereplő. Giselle - Amy Adams - alakját több szereplőből gyúrták eggyé: Hófehérke, egy kis Hamupipőke és egy csipet Belle alakja adja össze a karaktert. A kis naiva a hatalmas forgatagban állatbarátait hívja segítségül, hogy rendet rakjanak a hős városi lovag lakásában, majd dalolva menetel keresztül a Central Parkon, és természetesen mindenkit elbűvöl. A kifacsart helyzet, a képtelen szituációk rengeteg humorral, kedves poénokkal megtűzdelt mesét varázsolnak elénk. Természetesen ehhez segítséget nyújt a kiváló színészi játék. A főszereplő Patrick Dempsey, aki egyenesen a Grace klinika című sorozatból csöppent ide, vagy Susan Sarandon, aki kitűnően alakítja a gonosz mostohát, igaz, csak körülbelül húsz perc erejéig. Sőt elmaszkírozva szintén a kitűnő színésznő alakítja a banyát. A hiteles smink érdekében Susan Sarandon négy órát töltött a sminkszobában. Az eredmény viszont önmagáért beszél.

 

 

A filmben rengeteg ismert történetet láthatunk, s bólogathatunk magunkban, amikor felismerjük, hogy valóban ez a Hamupipőke elveszett cipellője, vagy Hófehérke gonosz mostohája, s a színen újból feltűnik a mérgezett alma, természetesen a mesebeli hármas számmal összekötve. A film végén a hősnő még a gonosz sárkánnyal is felveszi a harcot, idomulva mai női szerepeinkhez. "A meseirodalomban a sárkányokat csak férfiak ölhetik meg, csupáncsak egyetlen egy mese létezik - mondta nemrég egy konferencián Boldizsár Ildikó mesekutató -, amelyben a lány győzi le a sárkányt, s menti meg szerelmét. Ám ez a mese is úgy végződik, hogy amikora fiú meglátja a hős lány előtt a levágott sárkányok fejét, akkor nem borul össze megmentőjével, hanem inkább hazafut, hiszen neki ilyen feleség nem kell, aki sárkányt öl." A mai mesék erre vastagon rácáfolnak: a lányok hamarabb nyúlnak kardhoz, hamarabb indulnak harcba, és lovagjaik sem menekülnek tőlük fejvesztve. Gondoljunk itt Mulan történetére, vagy az Arthur és a villangók Holdviola hercegnőjére. A mai lányok akár még a sárkánnyal is megküzdenek. S bizony Giselle-re jól hatott a bűbáj, hiszen a kis naivából a film végére igazi New York-i lány lett, aki beilleszkedett a mai világba, s köszöni szépen, nem kér a rajzolt, mézes-mázas lányregényből.