Ciak Junior - Ifjúsági filmfesztivál Olaszországban

Egyéb

Ám a Ciak Junior ennél a hangutánzó szónál mégis több.

A Ciak Junior egy neves filmszemle, amelyet immár 16. éve rendeznek meg Olaszországban, Trevisoban. Különlegessége, hogy csak gyerekek közreműködésével készített filmek nevezhetnek a Fesztiválra.

A Ciak Juniort az olaszországi Alcuni Csoport találta ki, abból a célból, hogy a gyerekek betekintést nyerhessenek az audovizuális műfajba. A rövidfilmek elkészítése során ? amelyek maximum 10 percesek lehetnek -, a gyerekek fokozatosan megismerkednek a filmkészítés fázisaival, s a munkában személyesen is részt vesznek.

A filmek témája is kötött, hiszen a szervezők azt várják, hogy a gyerekek a saját problémáikról, az őket foglalkoztató dolgokról készítsenek filmeket. Az értékelés másik fő szempontja a forma, az audiovizuális nyelv, mint kommunikációs eszköz használata - ennek is a gyerekeket kell megszólítania.

A Fesztivál szervezői az egész világról várják a fiatalok filmjeit, melyeket bemutat az Olasz Televízió, illetve a többi versenyző ország televíziója is műsorra tűz. Idén kb. 24 film van versenyben, s a Fesztivál díjkiosztója május 28-én lesz Trevisoban. (A Fesztivál ideje alatt videoújság tájékoztat az aktuális eseményekről.)

Kik vehetnek részt a versenyen?

A Fesztivál szervezői a következő irányelveket fogalmazták meg:

- A versenyfilmek csak (10-15 éves) gyerekek által írt forgatókönyvek alapján készülhetnek.

- A versenyző országokban egy előzsűri döntése alapján választják ki a legjobb forgatókönyveket, amelyekből filmet forgatnak.

- A filmek elkészítéséhez az országok TV társaságai nyújthatnak szakmai segítséget.

Ciak Junior fesztivál és verseny

Minden résztvevő ország 3-3 gyereket nevez abba a zsűribe, amely megszavazza a legjobb filmnek járó díjat. A fesztivál csúcspontja a díjátadási ünnepség.

A Ciak mellett az UNESCO is átad egy díjat a Fesztiválon ?a CICT Fellini érmet -, annak az alkotásnak, amely a legjobban tükrözi a béke, a tolerancia és a barátság eszméjét. Az Olasz Köztársaság elnöke, különböző olasz TV társaságok, TV műsorok és nem utolsósorban, a közönség is díjazhatja a neki legjobban tetsző műveket. A Fesztivál ideje alatt, a jelenlévő gyerekek filmet forgathatnak Treviso város több pontján. A záróesemények egyik fénypontja a közösen készített film levetítése.

A Ciak célja

A CIAK célja, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a filmkészítéssel, másrészt, hogy olyan témákat dolgozzanak fel, amelyek valóban a gyerekek problémáira keresik a választ. A Fesztivál alatt a gyerekek különböző workshopokon, beszélgetéseken vesznek részt, ahol módjuk van megismerni a többi ország kultúráját, s ahol ők is bemutatkozhatnak. Ezek a közös fórumok lehetőséget kínálnak arra, hogy a mai fiatalok szembesülhessenek más országban, kultúrában élő gyerekek problémáival, társadalmi helyzetükkel, gondolatvilágukkal.

A Fesztivál a különböző országok TV társaságainak is lehetőséget ad a bemutatkozásra, megmutatva azt, hogy egy-egy országban milyen és mekkora szerepet kapnak a gyerekek a televíziózásban, illetve a filmkészítésben. A fesztivál filmjeit minden egyes résztvevő országban bemutatják, ezzel is közelebb hozva a fiatal nézőkhöz a Ciak szellemiségét.