A versek nem szabályosan követték egymást, s a történet szabadsága megengedte, hogy az időben is másképp rendezzék el őket.
Ebből született meg a gondolat, hogy a kiadó vezetői pályázatot hirdettek általános iskolások számára. Készítsék el a saját könyvszerkesztői változatukat. Ki hogyan olvassa a könyvet? Kinek mit jelent az időutazás, hogyan tudja feldolgozni, átformálni az időben a verseket.
A pályázat lezajlott, sőt már az eredményhirdetés is. Erről kérdeztük Csányi Dórát, a Csimota kiadó egyik vezetőjét.
- Hogyan értékelné a pályázatot?
- A díjátadásra és persze a pályázatra is nagyon sokan jelentkeztek, jöttek el. A Szabó Ervin Gyermekkönyvtár megtelt gyerekekkel. Voltak, akik egyénileg érkeztek, de voltak osztályok is, akiket a tanító néni kísért el. S, ami a legmeglepőbb, s egyben nagyon jó érzés, hogy nagyon sok kisdiák vidékről jött. Jó volt látni rajtuk a lelkesedést, hogy valóban érdekelte őket a téma, a versek, munka.
- Valóban érdekli őket a versek világa, még ha modern, mai versekről is van szó? Vagy a díj, a jutalom inspirálta őket?
- Egyáltalán nem a díj. Lehet, hogy sokszor kellett a tanító néniknek kapacitálniuk őket, de az eredmények magukért beszélnek. Sőt, ezt sem jelenthetem ki, hogy csak a tanárok ösztönzésére dolgoztak volna. Mert bizony volt olyan versenyző is, aki egyedül állt neki a pályamunka elkészítésének, s nagyon frappáns megoldások érkeztek.
- A pályázati kiírás nem volt hétköznapi, hiszen a gyerekeknek egy könyvet kellett szerkeszteniük egy adott műből. Könnyen megértették a feladatot?
- Az igaz, hogy a feladat, s persze a téma is komplikáltabb, eltérőbb volt más pályázatoktól. De mégis úgy érzem, hogy nagyon frappánsan oldották meg a feladatot. Az idő, amely a gyerekek számára sokszor megfoghatatlan, érthetetlen dolog, most mégis kézzelfogható volt. Értették az összefüggéseket, a hozzá kapcsolódó verseket, a történetet. A gyerekek nagyon kreatívak voltak, sokat dolgoztak, rengeteg megoldás született.
- Hogyan képzeljük el ezeket a megoldásokat?
- A legtöbb gyerek időrendbe tette a verseket, ám volt, akinek megindult a fantáziája. Egy osztály például az idő filozofikus síkjáról indult el. Idő blokkokat készítettek, összeszedték azokat a verseket, amelyben az időről van szó, majd azokat, amelyekben az idő hiánya szerepelt. Így nem a versek adtak ki egy kerek történetet, hanem az idő. Egy másik osztály tovább szőtte a történetet, a versekből helyenként kiemeltek egy-egy betűt, amelyekből a végén egy önálló szöveg alakult ki. Egy üzenet, amely nekünk felnőtteknek szól: - Azért lopta el a boszorkány az időt, mert a szülőknek soha sincs elég idejük a gyerekekkel játszaniuk. Egy másik csapat pedig egy fonalat vezetett keresztül a könyvön, egy labirintusként, amelyet akár az idő labirintusaként is fel lehetett fogni.
- Könyvet szerkeszteni komoly munka, de mégis úgy tűnik, hogy ezt a gyerekeke játszva oldották meg, mondhatni játszva tanultak.
- Valóban mi is ezt gondoljuk, hogy egy ilyen játékon keresztül sokkal több mindent tudhatnak meg az irodalomról, mint bármelyik író bebiflázott önéletrajzából. Valahogy így kéne megközelíteni az irodalom tanítását, s rá kéne jönni, hogy nem mindig a lexikális tudás a fontos, hanem a kreativitás, valóban a játszva tanulás.
