Duna-parti Gyerekparti

Egyéb

Egy hete, május 14-én lezajlott az Egyszervolt.hu idei első fesztiválja, az Egyszervolt Budán Gyermekfesztivál, amely rengeteg nézőt vonzott és nagy sikert aratott a résztvevő családok körében. Tehát folytatjuk, hiszen közeledik a gyereknap, és itt ideje, hogy a névadókat illendően megünnepeljük. Illendően, tehát nem testi és szellemi bóvliáradattal! Inkább mesékkel, versekkel, nekik szóló dalokkal. Összefogásban a Művészetek Palotájával és a Nemzeti Színházzal újabb értékes, egész napos szórakoztató program kezdődik május 28-án a két ? színvonalában és méretében kiemelkedő ? intézmény által határolt területen az Egyszervolt.hu részvételével.

A két intézmény és honlapunk összefogása biztosíték arra, hogy csak értékes kultúrával találkozhatnak az ide kilátogató családok.

A Gyereknapi Színpadon a Nemadomfel együttes, - mely az esélyegyenlőségi programok részeként nyitja meg a rendezvényt -, Palya Bea, a Tébláb, a Kaláka együttes, Kemény Henrik és Vitéz László, Gryllus Vilmos és a Kolompos együttes táncházzal egybekötött műsora szórakoztatja a legkisebb nagyérdeműt. A Gyermeknapi Színpadon zajló programok jelnyelvi tolmácsolással közvetített előadások lesznek, amely a maga nemében, tekintettel a zenei előadókra, és a gyerekeknek szóló programokra, különleges kezdeményezésünk. A program egyik fénypontja a Nemzeti Színház művészeinek műsora, amelynek alapját Lázár Ervin Dömdö-Dömdö Dömdödöm és a Vacskamati Virágja című meséi adják. Az előadók: Benedek Miklós, Csoma Judit, Hollósi Frigyes, Martinovics Dorina, Mertz Tibor, Pásztor Edina, Schell Judit, Söptei Andrea, Spindler Béla, Újvári Zoltán. Miközben a jelmezpróbálástól a horgászatig rengeteg verseny és megmérettetés teszi próbára a résztvevőket, igazi gyerek Ki Mit Tud? is lesz a színpadon, ahol kicsik és nagyon megmutathatják tehetségüket. A műsorvezető Bródy Norbert, a zsűri tagjai: Csoma Judit, Hollósi Frigyes, Papp Zoltán, Pásztor Edina és Szarvas József lesz. A Nemzeti Színház Stúdiószínpadának előterében 11 és 14 órakor a DNS Társulás Megbabonázott puding című báb-árnyjátékával várják az érdeklődő gyerekeket.

A Művészetek Palotájában a Cifra Palota interaktív programokkal várja a látogatókat, de az egész nap zajló, színpadi és szabadtéri programok mellett, a Versenygyőztes Fiatalok Hangversenye méltó befejezése lesz a napnak. Az Egyszervolt falu Mese és Versházat, Kézműves programokat, Mindentjáró Malmot, Világfát, Csúzlizdát, Régi játékokat és játszószereket, gólyalábas zsonglőröket és a legkisebbeknek Lego játszóházat, és igazi futóversenyt varázsol a zöld gyepre. Ezek a programok és foglalkozások akadálymenetesen megközelíthetőek és részét képezik annak az úgynevezett Esélyegyenlőségi parknak, melynek központja a Kapcsol-lak sátor, ahol sérült és ép gyerekek közös játszóházát alakítjuk ki. Ennek a programnak részeként lép fel a Gördülő Tánccsoport is egy igazán gyerekeknek szóló programmal. Emellett itt is találkozhatnak a gyerekek az Egyszervolt Budán fesztiválon nagy sikert aratott ?Mindig a sárga úton? című játékkal, amelynek főtámogatója a Raiffeisen Bank. A játék megannyi tündérországba tévedőnek segít eljutni Ózhoz, a nagy varázslóhoz. Dorothy, a madárijesztő, a bádogember és a gyáva oroszlán valamennyien testre szabott feladatokkal várják a játékos családokat. Dorothy eligazítja az indulókat, a madárijesztő az észbeli képességekre apellál, a bádogember a szív hídjai után kutat, az oroszlán pedig bátorságpróbának teszi ki a hozzá érkezőket, miközben minden kedves látogató a Nestlé jóvoltából, vendégünk egy fagyira.

Az eseményen minden program díjtalanul látogatható!

Szeretettel vár minden családot az Egyszervolt.hu, a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház!