Egyházmegyei családi nap szombaton Győrött

Egyéb

(MTI) - Ez alkalommal a fogyatékosokat nevelő győri intézmény, a Bárczi Gusztáv Óvoda, Iskola és Gyermekotthon megsegítésére gyűjtenek ? mondta Tóth András, az egyházmegye ifjúsági és családreferense.
    

Az ünnepi program püspöki szentmisével kezdődik a bazilikában. A családi napon házaspárok részvételével fórumot tartanak, míg gyermekeik játékos vetélkedőkön tehetik próbára tudásukat, ügyességüket. A katolikus iskolák diákjai néptánccal, énekléssel és mesemondással szórakoztatják az érdeklődőket. A finom falatokról a vendéglősök gondoskodnak. A szervezők misebor és házi sütemények kóstolásával is csábítják a közönséget. A Bóbita Együttes koncertjét délután táncház követi, a családi napot pedig az Arrabona Country Zenekar hangversenye zárja. A rendezvényt megelőző estén családi bált tartanak az Apor Iskola aulájában. 
    
A hétvégi programmal a család éve gondolatköréhez kapcsolódnak, amely a családok fontosságra, felelősségteljes feladataira kívánja ráirányítani a figyelmet. A család éve 2010. december 26-án kezdődött, s az idén december 30-án, a Szent Család vasárnapján ér véget Magyarországon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében.