Egymás meséjét szövik

Egyéb


ElekFerenc_szinesz_interju_ByBence_03.jpg
Elek Ferenc
 
A 2011 februárjában indított, az AEGON Magyarország és a Szépművészeti Múzeum együttműködésében megvalósuló sorozat az újszerű összhatásokra, a különféle művészeti ágak, művészek összjátékára épül. Neves művészek lépnek fel minden matinén, olyan alkotók és előadók, akik át tudják adni az olvasás, a képnézegetés, a zenehallgatás együttes örömét.
 
A versek, mesék, az ott születő zenei improvizációk és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből választott műtárgyak egy-egy témához kapcsolódnak, s így, együtt, újfajta képzettársításokat váltanak ki, másmilyeneket, mint amilyen gondolatokat, érzelmeket ébresztene önmagában a felolvasás, a zene vagy a képnézegetés.
 
Azt szeretnék, ha a gyerekek és szüleik is érzékelnék: másmilyen, olykor meghökkentően új érzelmeket, gondolatokat ébreszthet például egy mese, vers, ha azt továbbszövi egy zenész a saját ?nyelvén?, zenei improvizációval ? vagy éppen fordítva, illetve, ha a témához választott képek világát egy-egy irodalmi mű és zene egészíti ki.
 

A Szépművészeti Múzeumban a szombati családi program 10-től 13 óráig tart, a gyerekek és szüleik 10-től ismerkedhetnek a múzeumban az adott témához választott műtárgyakkal, majd 11-kor kezdődik a Láss csodát! ? AEGON-matiné sokszínű, a témát többféle műfaj összefonódásával érzékeltető műsora, amely után, 12-től 13 óráig a családok a témához kapcsolódóan közösen alkothatnak a múzeumi foglalkozáson.