eLearning Awards - magyar siker

Egyéb

A számítógép használata ezernyi lehetőséget kínál diáknak, tanárnak egyaránt. Egyik ezek közül az ún. eLearning, azaz a digitális oktatás. Mit is jelent ez? Digitális oktatásnak minősül minden olyan program, számítógépen megjelentetett tananyag, amelyet a tanárok oktatási segédeszközként használhatnak.

Szerencsére ez az oktatási ágazat már olyan magas szinten tart az egész világon ? köztük Magyarországon-, hogy egyre kiemelkedőbb, és értékesebb anyagokat készítenek. Amellett, hogy az oktatásban ezek az anyagok hasznosak, sokszor nemzetközi versenyeken is kiemelkedő díjakat nyerhetnek. Ezt a megmérettetést hívják eLearning Awards-nak, amelynek tavaly jeles magyar sikere is volt.

A mostani versenyen a digitális, internetes tanulás eszközeinek fejlesztése volt a cél.

Az European Schoolnet irányításával 11 országból érkeztek több ezer tanórányi internetes tananyag. Ezeknek a tananyagoknak az újdonsága, hogy modern pedagógiai módszereken alapulnak (a diákok aktív és kreatív munkáját kívánják, fejlesztik a probléma megoldási készséget, feloldják a merev tantárgyi határokat), másrészt szerkeszthetők, újabb és újabb variációk alakíthatók ki.

Magyarország 20 iskolával nevezett be a versenybe, a célcsoport 9-16 éves diákok és tanáraik köre, különösen a matematika és a természettudományos tantárgyak területén.

A verseny magyar vonatkozású sikere, hogy az idei eLearning Awards verseny legjobb tananyagnak járó díját Kispál István dunajújvárosi középiskolai tanár nyerte.

A tananyag címe Celebrate, amely egyszerűségében és összetettségében valóban egy nyertes oktatási anyag.

Először is bemutatja, hogyan épül fel a gitár, a húrok. Hogyan szólal meg egy ?egy húr, milyen az erőssége a különböző hangfekvésű húroknak. Ezek után fizikával folyatatja a program, bemutatva a hullámokat és a hozzá kapcsolódó tananyagot. A hangokhoz magától értetődően hozzákapcsolódik a hangképzés is, így egy kis biológiai is bekapcsolódik a tananyagba.

A készítők kis kitérőt szentelnek ? ha már gitárról volt szó a bevezetőben ? a többi húros hangszerek bemutatásának.

Majd matematikával folytatják, amely tananyag szintén a gitárhoz kapcsolódik. S végül, hogy a tananyag teljes legyen, s a gitárt is tudjuk használni, megtanítja, hogy miképp kell a gitárt felhangolni.

Az oldalt angolul és franciául is megtekinthetők az érdeklődők.

Ezúton is gratulálunk a készítőknek, s aki kíváncsi az feltétlenül nézze meg az oldalt.

http://celebrate.digitalbrain.com/celebrate/accounts/kispalne/kozos/