Elindult az évad a Mesebolt Bábszínházban

Egyéb

 

Ez az első olyan évad, melyet a társulat Szombathely intézményeként kezdhet el. Színészeik között új névvel is találkozhatnak a nézők: Kőmíves Csongort - aki a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháztól érkezett - terveik szerint már az évadnyitó Fő téri rendezvényükön megismerheti a közönség is - írják közleményükben.

Az évad új csecsemőszínházi előadásuk próbáival kezdődik: TI-TI TÁ ? hol lakik a zene? címmel. Ezt az előadást októbertől Szombathely bölcsődéiben játsszák a legkisebbeknek. Az előadás rendezője bábszínházuk alapító-igazgatója, H. Nagy Katalin, alkotótársa Rumi László.

Hátom előadásból álló féléves Mesebolt Bérletük nyitó előadását Kuthy Ágnes rendezi Paul Maar Felbukkan egy szombóc című meseregényéből. Az előadás tervezője Mátravölgyi Ákos, dramaturgja Upor László, írója Solt Róbert, zenéjét Teszárek Csaba szerezte.

Igazi klasszikussal folytatják bérletsorukat: Veres András nyár végi felnőtteknek szóló utcaszínházi moralitásjátéka után A rút kiskacsát rendezi náluk ? immáron óvodásoknak, kisiskolásoknak. A darab tervezői Sipos Kati és Rumi Zsófi, írója Kolozsi Angéla.

A félévet Galuska László Pál Madarak voltunk című meséjével zárják, melyet Kovács Géza állít színpadra. Tervezője Boráros Szilárd.

Az évad második felében vendégrendezőként dolgozik náluk Schneider Jankó a Plázs ? hurrá nyaralunk című előadással. Fige Attila a Színház- és Fimművészeti Egyetem végzős hallgatója egy Pinokkió-adaptációt állít színpadra, és az évad zárásaként szakrális játéksorozatuk befejező része, a passiójáték következik, melynek rendezője Ondrej Spišák, a Nyitrai Bábszínház igazgatója.

Szeptember 16-án vasárnap délután tartják hagyományos HANG-TÉR-KÉP családi évadnyitójukat, melynek helyszíne ez alkalommal is Szombathely Fő tere. Műsoron lesz többek között A vitéz szabólegény, A kíváncsi kiscsikó, A három kismalac (a Ziránó Színház vendégjátéka), és a nap zárásaként felnőtteknek szóló utcaszínházi előadásunk, az Akárki című moralitásjáték.

Szeptember végén állandó alkotótársuk, Boráros Szilárd tervező munkáiból nyílik kiállítás Besztercebányán, melyen több előadásuk bábjai, kellékei is szereplnek.